Sebastian lánya

Merre vagy, Fred?

Barack illatú tusfürdőmet kentem el a bőrömön, miközben a hajamra nehezedett a zuhanyrózsából áramló víz. Nem biztos, hogy jól átgondoltam, amit ma este fogok tenni, ám ha ez kell ahhoz, hogy újra magam mellett tudhassam őt, akkor hezitálás nélkül megteszem.

A hajam hullámokban omlott a vállamra, arcom enyhén megváltozott a felkent smink hatására és a tükörbe belenézve jóval idősebbnek látszottam, mint ahány éves valójában vagyok.

Apám nem volt itthon egész nap, így nem hiszem, hogy összetalálkoznék vele indulás előtt. Carlossal sem beszéltem mostanában, és ez így van jól.

Kiemeltem a szekrényből azt a ruhát, amely megfelelt Charles szavainak. Combomra felcsatoltam a fegyvertartót, majd belehelyeztem megtöltve amit a kezembe adott.

A gyomrom görcsbe rándult és aggódás vette át az uralmat a testem felett, de abban a pillanatban, ahogy elnéztem az ágyamon otthagyott pólót, ami Landoé, az aggódást felváltotta a harag és a düh. Nem akartam sose jobban annál semmit, hogy szeressenek és megbecsüljenek, hogy boldog lehessek azért, mert valakinek fontos vagyok és ezt érezteti is velem. Végre, amikor megkapom valakitől ezeket, akkor elveszik tőlem és azt sem tudhatom biztosra, hogy látom még az életben, vagy sem. 

Eligazítottam a ruha hátulját, felhúztam a zipzárt, a táskámba mindent bepakoltam, amire úgy éreztem, hogy esetleg szükség lehet. A biztonság kedvéért beakasztottam a fegyvertartóba egy svájci bicskát is, az sosem jöhet rosszul, majd kitipegtem a konyhába. Oldani akartam a bennem lévő feszültséget, így megfogtam a hűtőben lévő tequilát és kettőt hármat le is gurítottam.

Mire észbe kaptam már 20:56-ot mutatott az óra, ami egyet jelentett: Charles mindjárt itt van értem.  Bezártam az ajtót magam után, majd kisétáltam a ház elé, hogy ott várjam az értem érkező férfit, aki egy percet sem késett. Egy gyönyörű Ferrari állt meg a házunk előtt, majd egy alapos elcsodálkozás után beszálltam a kocsiba és elismerősen bólintottam.

"Ez igen, szép kis kocsi"

"Tudni kell megjelenni, drága"

Felkacagtam, majd az út további részében átbeszéltük, hogy mik a lehetőségek a mai estére.

"Semmiképp nem mehetsz el vele, ha összetalálkoztok"

"Dehogy is nem! Muszáj lesz hiszen..."

"Nem, nem érted! Nem mehetsz, azonnal megölne. Nyilván emberek között leszünk így nem fog bántani, de amint kettesben maradnátok neked annyi lenne, ez biztos"

"De akkor mégis mit kéne csinálnom? Hogyan is kereshetném meg így Landot?"

Megvakarta a feje tetejét, majd a hajába túrt mindkét kezével és az ablakon keresztül bámutl maga elé.

"Előszőr is, találjuk meg Fredet. Ha meg van, nem beszélsz vele nélkülem Nara, ígérd meg!"

"De Charles!"

A mutatóujját rám emelte, majd újra hozzám szólt.

"Ígérd meg!"

Nem válaszoltam semmit, aprót bólintottam a fejemmel, ami szinte már észrevehetetlen volt. Kiszálltunk a kocsiból, és miután Charles átadta a kocsikulcsot a kint várakozó személyzet részére, elindultunk befelé, hogy felmérjük a terepet.

"Na, kezdjük ott, hogy akit látsz itt, az valószínűleg mind olyan ember, aki nem melegszendvicsből és virágcsokorból gazdagodott meg. Itt az emberek kezéhez vér tapad és tisztességtelen munka. Sajnos ez a mi világunk."

Nem estek jól a szavai, és tudtán, hogy a saját apám is közéjük tartozik még jobban hányingert keltett. Talán hülyeség lenne, ha kifogásokat keresnék, hogy de az én helyzetem miért más. Nem más. Az apám talán gyilkosnak is nevezhető, úgy ahogy a fiú is, akit most meg akarok menteni.