Sebastian lánya

Darabokra tört szívek

(Lando Norris)

Minden egyes nap amit elkellett töltenem bezárva Fred egyik lerakodó helyén, maga volt a kínzás. Rosszak voltak a körülmények, az első két napban a fejemre száradt vérrel mászkáltam fel alá, míg nem kaptam vizet, és szendvicset. Minden nap megesküdtem, hogy amint kiszabadulok megölöm. Megölöm, amiért megrémisztette a szüleimet, megölöm, amiért szarrá veretett az embereivel és utána bezárt egy sötét lyukba és akkor arra ki sem térek, hogy, ha Narához hozzáér, akkor még élve kis is belezem.

Minden nap az járt a fejemben, hogy vajon gondol-e rám, aggódik-e miattam, vagy már el is felejtette azokat a napokat amiket együtt töltöttünk? Remélem, hogy nem borzalmasan telnek a napjai, elég, ha csak az enyémet keserítik meg minden egyes nap.

Ha egyszer kijutok innen, még a sarki kisboltba is fegyverrel fogok menni. Esélytelen volt, hogy megvédjem magam a vacsora utáni összetűzésen, hiszen semmi nem volt nálam, amivel ellen tudtam volna állni, főleg, hogy ők öten voltak én pedig egyedül. Az elején próbáltam ellenállni, és a verekedésből kihozni a maximumot, de szuperhős én sem vagyok, hogy egyszerre öt embert verjek szarrá, hogy aztán győztesnek mondhassam magam.

Nem tetszett, hogy miket kaptam meg nap mint nap a lánnyal kapcsolatban. A dolgok, amiket Fred képzelt és kitervelt csak egyre jobban belém verték az ideget. A végén, már azzal is felidegesített, ha kimondta a nevét és ő ezt borzasztóan élvezte. Ha felemeltem a hangom azonnal kaptam egy gyomrost, vagy ha esetleg megpróbáltam verekedni akkor meg addig ütöttek, amíg mozogtam. A testemen most már talán nincs olyan hely a ruha alatt, ami ne lenne zöld, lila vagy sárga színű.

Tudtam, sejtettem, hogy valamit tervez de egyszerűen nem jöttem rá, hogy mit akar elérni. Persze azon kívül, hogy azt akarja, hogy tűnjünk el az országból ám ez nem ilyen egyszerű. Ha az lenne, talán a világ legboldogabb embere lennék, és már egy másik országban napoznék az én kedvesemmel.

Amikor elsétáltam mellette, és észrevettem a könnytől ázott szemeit, amik arról árulkodtak, hogy az elmúlt napokban nem sokat aludt, a szívem szakadt meg. Odamentem volna hozzá és addig öleltem volna, míg újra boldog mosolyt nem láttam volna az arcán.

Azonban ez helyett nem az ő kezeit éreztem magamon, hanem Fred gorillájának egyik öklét a gyomromban, újra. Már meg sem lepett amikor megéreztem a vér ízét a számban, kezemet felemelve jeleztem a felém kapálózó lánynak, hogy meg se próbáljon hozzám közelebb jönni, vagy hasonló. Utálom magam, amiért így kell látnia, és tudom, látom rajta, hogy mennyire rossz neki ez a tehetetlenség, ugyan úgy, ahogy nekem is.

"Miért nem hagysz elmenni minket? Elköltözünk, és soha többet nem látsz újra"

"Az a helyzet te kis kurva, hogy nem veletek van a fő probléma, hanem apáddal meg a tieddel"

Előszőr Narára mutatott, majd utána fordult felém és úgy biccentett a fejével.

"Attól mert ti eltűntök ők még itt maradnak. De tudjátok mit? Talán most az egyszer teszek egy kivételt és Lando elmehet, de neked itt kell maradnod velem"

Próbált olyan arcot vágni, mint aki ezt rohadtúl sajnálja, de nem is olyan sokat kellett várni arra a gonosz mosolyra, ami pár másodperc múlva feltűnt Fred arcán.

"Nem, nélküle sehova nem megyek."

"Lando, menj. Kérlek"

"Te normális vagy? Biztos, hogy nem foglak itt hagyni, hogy kérhetsz ilyet?"

"Mert együtt nem lehet boldog befejezésünk, hát nem érted? Soha nem lesz meg az, amit akarunk. Ha nem Fred miatt, akkor apád vagy apám miatt. Én sem ezt akarom, de ha választhatok, hogy ezzel megmentelek és nem lesz bántódásod akkor én ezt boldogan teszem meg."

"Te hülye vagy esküszöm."

Pár lépés választott el kettőnket egymástól, szívem egyre jobban dobogott, mintha előre jelezte volna, hogy valami nincs rendben. Túl nyugodt itt minden, túl sokáig húzódik ez az egész.

"Kicsit kezd elegem lenni belőletek, ez itt nem egy kicseszett színház."

Felém emelte a fegyverét, és egyenesen felénk tartotta, ám meglepetésemre Nara is előrántott egyet a háta mögül.

"Wowhoooo, Nara tedd el, kérlek."

"Nem, bántani akar és azt nem engedhetem"

"Azt sem tudod, hogyan kell kezelni te cafka"

Amit kimondta az utolsó szót, már csak a lövést hallottam én pedig a földre estem, rám pedig Nara. Ezt az egy lövést sok másik követte. Megállás nélkül. Oldalra pillantottam, és Charlest láttam meg pár emberrel maga mellett, ahogy beszaladnak a hatalmas ajtón.

"Jézusom... Ez... VÉR??"

Pánikolva néztem, ahogy a kezeim közt fekvő lány fehér pólóján egyre nagyobb lesz a vörös folt és próbáltam felfogni, hogy mi is történt az előbb. Fred le akart lőni, ő pedig elém ugrott. Így őt találta el a golyó.

"Nara, kérlek, figyelj rám. Most nem csukhatod le a szemed. Valaki hívjon egy mentőt"

Hiába kiabáltam, kisebb nagyobb gondjuk is volt annál, hogy valaki elővegye a telefont és mentőt hívjon, mellesleg nem is nagyon hallották, amit mondtam. Úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlna rajta, mintha ezzel azonnal elmulasztanám minden fájdalmát és megmenteném az életét.