Sebastian lánya

Kikötő

Az éjszakám úgy telt, hogy a telefonomban elmentett képeket nézegettem, és üzeneteket olvastam vissza. Néha bekapcsoltam 1-1 zenét, amit jól esett meghallgatni, de többségben inkább csak forogtak az agykerekeim. Minden lehetséges forgatókönyv lezajlott a fejemben újra és újra. Mikor végre sikerült elaludnom, akkor rá 20-30 percre egész biztos, hogy felijedtem és halálra rémültem bújtam vissza a takaróm alá.

Talán elkellett volna fogadnom azt, amikor apámék el akartak küldeni jó messze, egy másik országba, vagy kontinensre, hogy még véletlenül se keveredjek bele ebbe az aljas világba. De nem tettem. Végülis, szokták mondani, hogy mindennek oka van, ennek valószínűleg így kellett lennie.

Reggel hagytam egy üzenetet anyukámnak, amiben leírtam, hogy hiányoznak Titivel és nagyon szeretem őket. Az elmúlt pár napban ez volt az egyetlen mondat, amit elintéztem felé. Nem haragudtam rá, hiszen ő semmiről sem tehetett. Egyszerűen nem akartam emberek közelébe menni.

Összekészültem, a reggeli ma is kimaradt, helyette egy energiaitalt emeltem ki a polcról, majd az összekészített cuccomat a táskába raktam, és a szokásos helyre indultam, ahol mindennapjaimat töltöm. 

Kikértem azokat a fegyvereket, amik olyanok voltak, amiket Charlestól kaptam, majd azokkal kezdtem el gyakorolni. Nyugodtabb lettem, amint az első golyó becsapódott a táblába. Hosszan lehunytam a szemem, mély levegőt  vettem, majd kifújtam. Megszűnt létezni a világ. Az épület mögött egy hatalmas tó helyezkedett el, ahova néha kijártam szünetelni két lövés között. Így tettem most is.

A padra leülve hallgattam a madárcsicsergést, a bogarak hangját, most még az sem zavart, hogy egy szúnyog megcsípett. Mintha teljesen kiszállt volna belőlem minden életerő, úgy éreztem nekem már mindegy. Hosszú levelet írtam Carlosnak, Amit időzítő segítségével úgy állítottam be, hogy éjfél után kapjon meg, így akármi is történik, az üzenet eljut majd hozzá, ő pedig továbbítja mindenkinek.

"Drága Carlos! Egyetlen bizalmasom, ki oly sok mindenen segítettél át. Évekig voltál mellettem jóban-rosszban. Támogattál, amikor senki nem tette, lecsesztél, amikor arra volt szükségem és biztos vagyok benne, hogy most is le akarnál beszélni arról amit elterveztem. Sosem gondoltam, hogy olyan emberbe leszek szerelmes, akibe nem szabadna, azt pedig végképp nem, hogy ő miattam kerül majd bajba. Mindenki tudja, hogy ez a legutóbb történt szörnyűség egyedül nekem köszönhető, még akkor is, ha akaratom ellenére történt. Sosem ártanék önszántamból senkinek, főleg nem azoknak az embereknek, akiket szeretek. Nem hagyhatom, hogy még nagyobb baj keletkezzen és, ha én nem lépek közben, valószínű, hogy csak fokozódik a probléma. Akármi is történik, kérlek, hogy ne haragudjatok rám és bocsájtsatok meg, amiért fájdalmat okozok és titokban szervezkedek úgy, hogy ti nem tudtok róla."

Miután megütötte az óra az ötöt, kifizettem a mai napomat, leadtam a kikért fegyvereket, majd a kocsiba beülve egy jó tíz percig csak bámultam magam elé és gyűjtöttem az erőt, hogy elinduljak a megbeszélt helyszínre. Odafelé természetesen a rendőrök is igazoltattak, de miután a kezükbe adtam a személyi igazolványom, egyszerű bólintással a kezembe nyomták, és el is köszöntek. Igaza volt Charlesnak. Ránéznek a nevemre és azonnal tudják, hogy hova tartozom. De rossz ezt így kimondani. "Tudják hova tartozom"....

Messzebb a kikötőtől leparkoltam a kocsit, és benne hagytam a telefonomat és minden mást is, a fegyvert pedig a nadrágom hátuljába dugtam be, a derekamnál, majd a hosszabb rövid ujjút ami rajtam volt ráeresztettem, hogy ne látszódjon. Mint egy rossz NCIS sorozatban.

Remegve sétáltam a parton, és igyekeztem a kikötőnek arra a felére, ahol nem a luxus hajók, hanem a raktár épületek és a konténerek helyezkedtek el.

Nem kellett sokat tanakodnom, hogy merre tovább, hiszen az egyik hatalmas ajtó mellett megláttam 3 fekete terepjárót, aminek az ablakai is le voltak sötétítve. az egyikben ült egy idősebb férfi, majd amint meglátott el is indult a kocsival, és kihajtott a kikötőből.

Elindultam az ajtó felé, de nem fogok hazudni, annyira féltem, hogy remegett a kezem is mint egy kocsonya, és a normális sétálás sem tartozott abban a pillanatban az erősségem közé. Az ajtóban egy fiatal srác sétált ki felém, aki a kezeivel mutatott befelé, hogy arra menjek tovább.

Besétálva Freddel találtam magam szemben, és a polcokon, becsomagolt árukon kívül nem sok mindent láttam magunk körül.

"Hercegnő, hát eljöttél... Mertem remélni, hogy nem kell kinyírnom a szerelmed pár meggondolatlan cselekedet miatt, de örülök, hogy jól döntöttél"

Szólni akartam és kérdezni de a torkomban gát keletkezett és a szavak nem tudtak átjutni rajta.

"Biztosan kíváncsi vagy, hogy hol lehet az az ember, aki miatt itt vagy igaz?"

Bólintottam. Ennyi telt tőlem, és a bal szememből máris kicsordult egy könnycsepp.

"Hozzátok ide!"

Talán 10-20 másodpercet kellett várnom, amikor ajtócsapódást hallottam a hátam mögül, és mellettem elvezették a fiút, akit nem is tudom hány napja nem láttam már.  Magától sétált előre, miközben a fejéhez fegyvert tartottak. Ellépett mellettem és akkor emelte rám a fejét, majd azonnal megtorpant.

"Te mi a szart keresel itt?"

Szemei csillogni kezdtek, de nem azért mert örült volna nekem. Félelmet láttam a szemében és szomorúságot, csak úgy, ahogy az arcán is.

"Lando..." 

Mindketten egyszerre indultunk el egymás felé, amikor hátulról megéreztem két kezet, ami hátra rántott, az előttem álló fiút pedig ököllel hasba verték. Nem bírom tovább ezt a szenvedést, úgy érzem megfulladok.

"Kérlek, ne bántsátok, kérlek"

Könnyeim százasával hullottak arcomon, olyan voltam, mint egy vízesés. Lando felém tartotta a kezét és úgy jelzett, hogy fejezzem be. Nem szólt, csak összehúzta a száját, oldalra fordulva pedig kiköpte a szájában összegyülemlett vért.

"Mit akarsz Fred? Mi a célod? Mondtam már, százszor inkább engem kínozz vagy ölj meg, mint hogy vele cseszekedj!"

"A célom az, hogy az egész putris bagázs, ahova ti tartoztok eltakarodjon innen egytől egyig, és az enyém legyen a város! Senkik vagytok hozzánk képest, lószart sem értek!"

"Valóban? Az meg van, hogy egy lányt hívtál ide egymagában, hogy leboltod vele ezt az egészet? Képbe vagy, hogy ki tartozik a családjába, ha egy haja szála is görbül, neked annyi Fred..."

"Fogd be a pofádat! A múltkori húzásod után te nekem ne pofázz! Megfogsz halni, te is meg a kis csipkerózsikád is!"