Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

1.rész

A világ néhány részén felbukkantak emberek, akik valamilyen képességgel születtek. Nagyon ritka, hogy valaki így szülessen ezért az országban csak egy hősképző akadémia van. Pont abban a városban ahol én lakok.

Jelenleg egy sima középiskolában tanulok, mivel nem szerettem volna, hogyha kiderül, hogy van képességem. Ráadásul a nevem miatt is elég sokan kérdőre vonnak, hogy nem-e vagyok a nagy Endeavor lánya?.. Én erről nem tudok. Egyedül az anyukám van velem. Aki nem Endeavor felesége. Hallottam egyet, s mást a kapcsolatukról, és szörnyű, hogy a nő kórházban van jelenleg is.

A titkomat egyedül csak a legjobb barátnőm tudja. Asami. No meg az anyukám és neki a szülei. Asami sokáig nyaggatott, hogy a U.A-be jelentkezzek, persze sikertelenül. Mindenki ismeri őket, a nemrégiben tartott Sportfesztivál miatt. Innen jött az mindenkinek, hogy én Endeavor lánya vagyok. Nem sok Todoroki nevű embert ismerek rajtuk kívül. Sőt.. De nem hinném, hogy a gyermeke vagyok. Már anyukámnak többször felhoztam ezt a dolgot. Igen zavaró. Ahogy az is, hogy nem tudom mi van az apukámmal. Az viszont felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Todoroki Shotonak is ugyan az a képessége, mint nekem, kivéve a szárnyamat és a lángunk színét. Többnyire nem foglalkoztatott a dolog. Biztos vannak mások is akiknek szinte majdnem ugyan az a képessége, nem?

-Yumiko! Figyelsz te? –zökkentett ki a gondolataimból barátnőm.

- Persze Asami. Mit is mondtál?

- Azt, hogy tűnj már innen!

-Parancsolsz? –néztem rá összehúzott szemekkel.

Ő az a barát, akinek mindent elmerek mondani. Elsős korunk óta egymásra találtunk és az a kötelék, ami közöttünk van, elszakíthatatlan.

-Iratkozz már át a U.A-be. –súgta a fülembe. –Nem ide való vagy! Akármennyire is szeretlek, hidd el ott jobb lenne. Imádod a hősöket, nem? –bólintottam.-Na akkor? Te nem akarsz hős lenni?

-De.. De tudod, hogy nem szeretem, ha rám figyelnek. Én az a sarokból figyelő típus vagyok. És, ha most át mennék, én lennék a középpontban, amit nem akarok. Félek. –bújtam a pulcsimba az orromig.

-Yumiko.. Nem csinálhatod ezt mindig. Imádod az erőd, szeretsz másokon segíteni, akkor meg pattanj, menj a titkárságra és iratkozz ki, aztán pedig mehetsz a U.A-be! –lelkesedett fel.

-Ez nem ilyen egyszerű.. Lehet, évközben nem is lehet át iratkozni, no meg mivan, ha nem is vesznek fel? Meg azt se tudom ott, hogyan működik az átiratkozás. Kell nekem is olyan robotokkal harcolni, vagy mi?

Sokszor elgondolkoztam, hogy át kéne mennem. De mindig elhessegettem ezt a gondolatot. Őszintén? Azért, mert félek. Én hősnek? Aki még a póktól is megijed a szobájában? Ugyan.. Ez kész vicc. És tényleg nem tudom, hogy működik az át iratkozás. Az egész mehet a kukába.

-Hát jó.. Ha ennyire nem szeretnél átmenni, akkor ne. Viszont, ma suli után nincs kedved sétálni egyet? Úgyis már csak ez az egy óra van hátra. Meg nálad úgyis csak filmeznénk. –mosolygott rám a vöröshajú barátnőm.

Bólintottam, majd a figyelmem a telefonomra összpontosítottam. Esetleg, hogyha rá keresnék, hogy át lehet-e iratkozni akkor.. Á, nem! Nem, nem. Még a képességemet sem tudom szabályosan használni. Vagyis igazából tudom, de szinte sosem szoktam. Max otthon egy kicsit, például, hogyha sütünk kint valamit és meggyújtom, vagy hogyha jég kéne az italba. A szárnyam abszolút nem szoktam használni. Arra tudnám, hogy felrepüljek a szobámba, mivel az emeleten van, de nem szoktam. Furcsa másnak lenni.. Furcsa, hogy körülöttem az emberek képesség nélkül vannak. Igazából nekem is olyan. Mintha nem lenne képességem, de tudom, hogy mégis van. Nos, ezt jól összeszedtem..

Az óra végeztével elindultunk hozzám, lerakni a cuccokat. Asami ma úgy is nálam alszik péntek gyanánt.

-Huh? Anyud és a nagyszüleid merre vannak? –nézett körbe az üres lakásban.

-Valami ügyet intéz anya és a nagyszüleim kísérték el, gondolom. –rántottam vállat. –Gyere, rakjuk le a cuccokat és öltözzünk át.

Az emeletre felérve a táskám már landolt is a padlón és elkezdtem lehántani magamról az egyenruhám. Egy fekete nadrág akadt a kezem ügyébe, felsőnek pedig egy sima fehér pulcsinál maradtam, valamint erre egy vékonyka fekete kabátot húztam. Szerencsére még annyira nincs szörnyű idő, ráadásul bírom a hideget szerencsére.. Barátnőm is egy fekete nadrágba bújt és egy szürke hosszúujjas felsőbe, és ment rá egy dzseki.

Miután ezzel megvoltunk én felkötöttem a hajamat és raktam pár zsebpénzt a kistáskámba, hátha valahova beugrunk nasit, vagy innivalót venni. Leérve az emeletről bele bújtam a fekete cipőmbe és ki is léptünk a házból.

-Na merre megyünk? –kérdeztem a lány felé fordulva, miután bezártam az ajtót.

-Hmm.. Menjünk a plázába! –csillantak fel barna szemei.

Sóhajtottam egy nagyot és elindultunk az utcán. Nem igazán vagyok oda a vásárlásért, de Asami-val még az is elfogadható. Sulink előtt elhaladva, ránk köszöt pár barátunk, majd mentünk is tovább és elérkeztünk a U.A-hez. Úgy kb 10 perc sétára van a sulinktól, de csak az előtt elhaladva tudunk oda érni a belvárosba.

-Milyen hatalmas ez a suli. –nézte tátott szájjal a mellettem sétáló.

-Valóban az. –néztem én is.

Milyen lehet vajon ide járni? Olyan környezetbe lenni, ahol nem csak te egyedül vagy „más". És ahol megmutathatod mire vagy képes. Ráadásul profi hősök vesznek körül. Jó lenne itt tanulni, de nem hinném, hogy lehet át iratkozni, hogyha mégis akkor vajon melyik tagozatra vennének fel, és felvennének-e egyáltalán, ha már van egy hasonló képességű diák is itt. Igaz, nincs más hősképző az országban, de mégse vesznek fel ide akárkit.

A gondolkodásomból egy nekem rohanó emberke zökkentett ki, így ő is és én is a földre érkeztünk.

-Au.. –nyúltam a hátamhoz. Enyhén beütöttem.

-Uram ég! N-ne haragudj! M-meg ütötted magad? Minden rendben? –tápászkodott fel az ellökőm, majd nyújtotta a kezét, segítségként.

-Ó egek! Te.. Te.. Te vagy az! –hallottam mellőlem barátnőm hangját.

Kinyitottam a szemem és a kezet kezdtem nézni, ami felém nyúlt, majd végig a zöld színű pulcsin és elérkeztem az archoz. Csillogó zöld szemek, ugyan olyan zöld kócos haj.

-M..midoriya Izuku vagyok! Ne haragudj! Had segítsek! –mosolygott rám és én elfogadtam a segítségét. Valószínűleg látszott a döbbenet az arcomon mivel egy enyhe pír jelent meg szeplős arcán.

-Todoroki Yumiko. –mutatkoztam be, mire kikerekedtek szemei.

-T..todoroki? Csak nem? Te Todor..

-Nem. –vágtam a szavába. Tudom mit akar kérdezni. Mindig ez van.

-De hát.. Még a szemetek is ugyan olyan, bár neki csak az egyik kék.

-Nos igen, de tudtommal nincs közünk egymáshoz. –rántottam vállat.

-Ez érdekes. Nem sok Todorokit ismerek, ráadásul nagyon is hasonlítotok egymásra, még a hajad is fehér, mint neki az egyik fele. Viszont, ha a tesója lennél, akkor itt lennél te is a U.A-ba, de én még egyszer se láttalak itt. –mondta össze zavarodva.

-Nos igen, de mint mondtam.. –kezdtem bele, de barátnőm közbe vágott.

-Ő is a U.A-be szeretne járni! Esetleg nem tudod, hogy lehet-e így évközben jelentkezni? –araszolt közelebb a megszeppent fiúhoz.

-Asami.. Biztos nem lehet, hagyjuk is. –mondtam barátnőmnek, de Midoriya felemelte egyik ujját, jelezve, hogy szeretne mondani valamit.

-Ami azt illeti.. Lehetséges.