Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

23.rész

Idegesen vártam az ajtó nyitódását. Amint kinyílt mögötte egy lány jelent meg fehér hajjal, s néhol vörös foltokkal.

-Úristen. –kapott a szája elé, majd sírva magához húzott, nekem pedig kiesett kezemből a mankó. –Végre újra itthon vagy. –mondta sírva a vállamba.

Miután elengedett, még szóhoz sem tudtam jutni, csak felkapta a mankóm és berángatott a házba, azon belül egy nappali szerűségbe, ahol ott ült Shoto és egy másik fiú, aki amint rám emelte tekintetét, köhögésbe kezdett. Shoto meg csak mosolyogva nézett rám.

-Tényleg te vagy az? –kérdezte a fehér hajú fiú, miután helyre tudta hozni a félre nyelt falatot. –Én.. Tudod ki vagyok?

-Natsuo. –mondtam mosolyogva, mire ő is elmosolyodott, felállt és megölelt.

Sho sokat mesélt róluk, így természetesen tudom a nevüket.

Miután elengedett elbotladoztam a felemásom mellé és helyet foglaltam mellette egy szoros ölelés után. Úgy látom, jó bőrbe van. Ennek nagyon örülök.

-É-és.. Hogy vagy? –kérdezte Fuyumi. –Hallottuk mi történt.

-Egész jól, köszönöm. A járással kicsit még bajlódok. Nagyon gyengének érzem magam. Az erőm még mindig nem tért vissza. –szomorodtam el.

-Mikor jött elő? –kérdezte most Natsuo.

-Talán három éves koromban. Anya azt mondta, hogy három körül.

-Anya? Mármint.. Anya, anya? –kérdezte, mire kuncogni kezdtem.

-Nem. Aki felnevelt. Ha jól tudom anyukánk legjobb barátnője.

-Igen. Még most sem értem miért kellett eldobni.. Mint valami játék, ami nem jó, ezért ki kell hajítani. És mi lett volna akkor, ha nem lenne tényleg képességed? Semmi. Ugyan úgy itt lehettél volna közöttünk.. –mondta idegesen a fiú, mire csak sóhajtottam leszegett fejjel.

Igaza van. De talán nem is rossz, hogy „eldobott". Nagyon jó környezetbe nevelkedtem. Szeretem őket. Itt lehet csak megbolondultam volna az öregtől. Még most is rosszul érzem magamat, hogy az ő házába vagyok. Szerencse, hogy nincs itt.

-Kérsz enni? –állt fel Fuyumi, majd kedvesen rám tekintett, mire bólintottam és kiment a helységből.

-És te hogy vagy? –fordultam a mellettem ülő felé.

-Kezdem össze szedni magam. Holnap már menni szeretnék vissza. –fogta meg a kezem.

-Szerintem még pihenned kellene. Nem szabad túl erőltetned magad.

-Én azt soha. –nevetett halkan, majd megölelt, ami nem sokáig tartott, ugyanis szipogásokra lettünk figyelmesek.

-Sosem hittem, hogy ezt látni fogom. –szipogott Fuyumi egy tányérral a kezében.

-Jó, hogy itt vagy. –szipogott a fehér hajú is, mire én is bekönnyeztem.

Miután megedtem a mennyei Soba-t elkezdtünk beszélgetni. Olyan sokat meséltem magamról, hogy már a szám a kiszáradás szélén lehetett.

-Nagyon eltelt az idő. Nincs kedved itt aludni? Tudok adni ruhát. –mosolygott rám kedvesen a nővérem. Nővérem. Furcsa, de nagyon örülök neki, hogy végre ezt is kimondhatom.

Amint ezt megkérdezte, Shoto egyből rám kapta tekintetét. Csillogtak szemei. Annyira boldog ő is. Sose láttam még ennyire boldognak. Természetesen erre bólintottam, mire ujjongani kezdett Fuyumi, majd ajtócsukódás hallatszott.

-Basszus, kiment a fejemből az öreg. –szólalt meg halkan a mellettem ülő.

A testemet teljesen leverte a víz. Nagyokat nyeltem, ahogy hallgattam az egyre közeledő lépéseket. Össze néztünk a többiekkel, majd mutogatni kezdték, hogy nyugodjak meg kicsit. Shoto kezét szorosan fogtam magunk mellett, majd megjelent ő. Az ajtóban megállt, szemét rám vezette. Teljes csend van. Látszott a meglepettség, majd miután sorra megnézte a többieket, elfordította a szemét, tovább haladt, majd ismételten egy ajtócsapódás hallatszott, mire mind a négyen kieresztettük a bent maradt levegőnket.