Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

3.rész

Reggel az ébresztőmre keltünk. Este néha felébredtem, annyira izgultam a mai naptól. Kinyomtam az órát és elkezdtünk öltözni. Asami megígérte, hogy elkísér, így ő is készülődött velem. Amúgy, hogyha nálam alszik, és én reggel megyek valahova, ő alszik tovább és majd valamikor haza megy. Nála ez már megszokott. Olyan mintha ő is a család tagja lenne.

Miután felöltöztem egy fekete melegítő naciba és egy kék pulcsiba, alatta pedig egy ugyan csak kék színű hosszúujjas felső, ami hátul kivágott. Elvégeztem a reggeli rutinomat, és már készen is voltam az indulásra. Anya még belém tömött pár szendvicset, ami most nem igazán jött jól, mivel az idegességtől alig bírtam azt a pár falatot is lenyelni. Miután végre magamba tuszkoltam a kaját, remegő kezekkel elkezdtem húzni a cipőmet.

-Ügyesen kicsikém! –ölelt át anya, majd mama és papa is.

-Igyekszek. –mosolyogtam rájuk. –Na, induljunk.

Asamival kiléptünk az ajtón, majd még hátra intettem a családomnak és elindultunk. Remegő végtagokkal botladoztam el a bejárathoz és meg is pillantottam a zöld mosoly bombát.

-Szurkolok neked! Teljesíts a legjobban. –mosolyodott el..

-Igyekszek, igyekszek, de azt sem tudom, hogy mi lesz a feladatom. Így még jobban rá parázok. –kezdtem piszkálni a pulcsim alját.

-Ne idegeskedj ennyit. Ezzel nem lesz jobb. Szuper képességed van, sőt, pont egy hőshöz méltó a képességed. Nem kell izgulni. Bármit kapsz úgyis sikerül.

-Remélem.

-Már csak a búcsúzkodás lesz a nehéz. Ó, istenem, alig fogjuk látni egymást. Te beköltözöl a koliba és nem foglak látni. –szomorodott el.

-Nyugi. Biztos ki lehet jönni pár órára. Megoldjuk a talit, hogyha esetleg tényleg bekerülök.

-Be fogsz! Ne izélj itt nekem! Ne bizonytalanodj el. Légy magabiztos, ahogy mindig is szoktál és adj nekik! Mutasd meg ki is vagy te! –ölelt át szorosan.

-Oké! Megteszek minden tőlem telhetőt, ígérem! –öleltem vissza. Pár percig még így voltunk, aztán elhajolt.

-Hívj fel egyből! Mesélj el majd mindent. Ha nem fogsz egyből hívni, akkor azt fogom hinni, hogy ez a zöld cukifiú elrabolta a szíved és valahol csókolóztok egy fa tövében.

-Jesszus Asami! Bolond vagy. De rendben! Hívlak egyből.

Még egyszer szorosan megölelt, majd miután elment, odasétáltam Midoriyahoz.

-Szia Yumiko! –mosolygott rám. Istenem, de aranyos.

-Szia.

-Izgulsz? –milyen kérdés ez? Hát még jó. Azt se tudom, milyen feladatom lesz. E miatt ideges is vagyok, és nagyon félek, hogy el fogom rontani.

-Nagyon. Azt sem tudom, mit kell majd csinálnom. –néha megremegett a hangom.

-Az most fog mindjárt kiderülni. Gyere, menjünk. –hátat fordított és elindult az ajtó felé.

A lábam mintha lefagyott volna, pedig nem is használtam a képességem rajta. Ott álltam egy helyben és csak bámultam ezt a hatalmas épületet.

Midoriya hátra pillantott, majd amikor meglátta, hogy úgy állok, mint aki karót nyelt, megfogta a kezem és úgy húzott maga után. Már amikor az épületben voltunk el engedett és egy mosoly kíséretében, valamint pírral az arcán sétált tovább. Nem csak kívülről, de belülről is hatalmas ez az épület. És lehet, hogy én már hétfőtől itt fogok sétálni minden nap. Egyszer csak hirtelen megállt előttem zöldike és rámutatott a hatalmas ajtóra.