Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

24.rész

Yumiko szemszög

-Mondtam, hogy hagyj.. –szóltam oda, mikor hallottam, hogy az ajtóm kinyílt.

-Bocs, de nekem nem mondtad, szóval bejöttem. –mondta ki a szavakad a jövevény.

-Baku?

Lassan becsukta az ajtót, majd megindult felém. Az ágy végébe leült, mire én fekvő pózból ülőre váltottam és úgy néztem rá, pár szipogás közepette.

-Mit szólsz, ha ma rosszak leszünk? –húzta mosolyra száját, én pedig értetlenül figyeltem.

-Rosszak?

-Bizony. Kihagyjuk az órákat és helyette elmegyünk sétálni. –ült közelebb, majd az ölembe pihentetett kezemért nyúlt.

-Nem is tudom.. Baj lenne belőle. Már ideje lenne beülnöm órákra. –nevettem erőtlenül.

-Jaj, egy napba senki sem hal bele. Az unalmas szar órák helyett jól fogjuk érezni magunkat. –mondta, mire elgondolkoztam. –Na?

Sóhajtottam, majd egy aprót bólintottam, ő pedig azzal a lendülettel hajolt is hozzám, tenyerét arcomra rakta és úgy invitált egy forró csókba. Jól esik, hogy nem támadt le egyből. Tudom, hogy meg fogja kérdezni később, de az később lesz. Most inkább örülök, hogy végre elmehetek valahova, ahol kikapcsolom az agyam.

-Öltözz fel csinibe. Egy óra múlva itt vagyok érted. –mondta, majd egy puszit nyomott a fejemre és kilépett a szobából.

Még mindig hihetetlen, hogy ilyen velem. Olyan nehéz felfogni, hogy én épp Bakugouval készülök randizni. Egy pillanatra el is vette a figyelmem, azonban most újra eszembe jutott az a szemét. De, francba is.. Miért érdekel? Hirtelen a telefonom csörögni kezdett, amire rá néztem, de csak ismeretlen hívó volt kiírva.

-Igen? –vettem fel.

-Dabi vagyok. –szólt bele. –Ugye te vagy az hugi?

-I-igen, én vagyok! –lepődtem meg. Honnan tudja a számomat? –Hol voltál? Miért nem láttalak? Azt hittem segítesz rajtam!

-Ne haragudj.. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek. –sóhajtott. –Most már viszont tudom.

-És, mi az? –kérdeztem, miközben előkészítettem a randira szánt ruháim.

-Feladom magam.

-Micsoda? Nem! Én.. nem akarom, hogy feladd magad. Azt szeretném, hogy újra vissza gyere hozzánk. Újra tesók lehessünk. –mondtam bekönnyezve.

-Átgondolom, viszont le kell tennem.

-De mikor beszélünk újra? –kérdeztem, de válasznak csak a sípoló hangot hallottam.

Nem azt szerettem volna, hogy feladja magát, hanem azt, hogy minden újra a régi legyen. Mindenki együtt legyen. Ezt szeretném. Ahogy ezen kezdtem agyalni, rájöttem, hogy készülnöm kell. Gyors magamra is kaptam a ruhám, a hajamat kicsit rendbe igazítottam és a táskákat a szemem alól eltűntettem. Még volt időm, hogy gyorsan rendet tegyek, és már kopogott is a szőkeség az ajtómon, amit ki is nyitottam. Huh, elég jó látvány tárult elém. Nem vitte túlzásba, de rohadt jól áll neki a kicsit szűkebb fekete farmer.

-Mehetünk? –kérdezte, mire a mankómért nyúltam. –Hagyd csak. Itt a kezem. –nyújtotta ki az említett testrészt, amit mosolyogva fogadtam.

Lent már senki nem volt, mindenki elindult rég az óráira, mi pedig átvágtunk az előtérbe, majd ki az ajtón és csak sétáltunk. Nem mondom, hogy teljesen jól érzem magam, mivel tudom, hogy épp lógunk az iskolából, de most lehet, hogy pont ez kell a lelkemnek. Az az Bakugo. Legelsőnek megálltunk egy hot-dogos standnál, ahol én majonézzel kértem, míg ő mustárral és erős paprikával. Tovább haladva megakadt a szemem a parton. Imádtam mindig víz közelbe lenni. Lementünk egy lépcsőn és nem messze a víztől egy padon foglaltunk helyet. Egy darabig csendben ültünk. Tudom, hogy most azon agyal, hogyan is kérdezzen rá a dolgokra. Igazából miért ne mondjam el? Mindig mondják, hogy jobb kibeszélni magunkból a dolgokat nem? Akkor én miért ne tegyem meg ezzel a fene mód csodálatosan kinéző sráccal?