Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

22.rész

-Majd jövök! –szóltam az ajtóban állóknak.

-Hívj majd és vigyázz nagyon magadra! Szeretünk! –kiabáltak utánam.

Meg is indultam a koli felé, közben nem egy ember megállva nézett végig rajtam. Mondjuk, el tudom képzelni hogy nézhetek ki.. Fel vagyok pakolva bőrönddel, egy mankó a kezemben, rajtam kötések. Most igazán szép lehetek.

Nem foglalkozva a kíváncsiskodó szemekkel, folytattam az utam a gondosan kirakott járdán, ami meg kell, hogy mondjak tényleg precíz munka lehetett.

Odaérve habozás nélkül be is nyitottam. Már vége van a sulis napnak, így mindenki letámadott, ahogy beléptem az ajtón. Sorra jöttek a kérdések, hogy, hogy vagyok? Fáj valamim? Az erőmmel mi lesz? Stb. Miután beszámoltam nekik mindenről, szétnéztem, hátha látom a tüsi hajú fiút, de sehol sem volt, így felbotorkáltam a szobámhoz, majd kinyitottam az ajtaját és beraktam a bőröndöm. Épp cipzároztam ki, amikor megcsörrent a telefonom.

-Shoto! Szia! –köszöntem bele, boldogan.

-Szia.

-Jól vagy? –kérdeztem.

-Igen. Csak szeretnék átadni egy kérdést.

-Kérdést? Kitől? Milyen kérdés? –ültem le az asztalomhoz.

-A tesóink nagyon látni szeretnének már, és kérdezték, nem jössz át valamikor?

Ez most meglepett. Még csak az igazi anyukámmal találkoztam. Meg hát.. Apával. Velük még nem. Ez eléggé felizgatott.

-De! Holnap suli után? –kérdeztem mosolyogva.

-Tökéletes! Nagyon várunk. Puszi!

-Puszi!

Leraktuk, majd még ültem egy kicsit. Már alig várom. De remélem az öreg nem lesz ott.. Hozzá abszolút nincs kedvem. Nagyon nincs.

Megráztam a fejem, az emlékek miatt, majd leguggoltam ismét a bőröndömhöz. Előpakoltam belőle az ágyra a ruháimat, utána következtek a tisztálkodó szerek. Miután azokkal is megvoltam már csak a ruhák elpakolása maradt.

-Kell segítség? –szólalt meg valaki az ajtóból.

Ránéztem. A kisugárzása olyan.. Erős. Fekete atlétába van és szürke melegítőbe. Uhf.. Legjobb párosítás. Miután végig néztem, következett az arc. Az a csodálatos arca. Piros szemek, homokszőke haj. Hiányzott..

-Ha van kedved. –mosolyogtam rá.

Halványan elmosolyodott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Tett pár lépés és az ágyam mellett megállt, pont velem szemben. Belenézett a szemeimbe, majd a ruhákhoz fordult és külön válogatta a felsőket az alsóktól, valamint az egyberuhákat is. Tátott szájjal figyeltem minden mozdulatát, majd miután elrakta őket a megfelelő helyre végre meg tudtam mozdulni. Leültem az ágyra és onnan néztem rá.

-Mi az? –kérdezte.

-Honnan tudod, hogy mit hova szoktam pakolni? –néztem rá összevont szemöldökkel.

-Öhm.. Emlékszel, amikor felküldtél pizsamáért? –bólintottam. –Nos, az egész szekrényed nyitva volt, így megláttam mi hol van. Persze nem kutakodtam, de nem tudtam hol lehet a pizsamád..

-Oh. Értem.

Leült mellém csendben és úgy figyelt tovább. Elég zavarba ejtő, ha az, aki tetszik, csendben, mosolyogva, melletted a szemedbe nézve figyel téged.

-A.. Kórházba mit akartál mondani? Éppen megzavartak. –böktem ki nagy nehezen. Ez végül is azóta böki a csőrömet.

-Amikor azt kérdezted miért könnyeztem be?