Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

15.rész

-Mi ez már? Miből vagy te? –kérdezte meglepve tőlem Tetsu.

A sulinak igen hamar vége lett. És most itt vagyok a B-sek koleszába Tetsu szobájában. Eleinte beszélgettünk, de végül belefogtunk a játszmába. Természetesen itt is én nyertem, mire teljesen kiakadt.

-Csak sokat játszottam. –vontam vállat nevetve.

-Amúgy.. –tette le a kontrollereket a földre, majd teljes testével felém fordult. –Téged nem aggaszt, amit a neten olvastál?

-De. Nyilván aggaszt, viszont nem tudok mit kezdeni ezzel. Próbálom semmibe venni az egészet. Természetesen nem könnyű, de ti itt vagytok nekem és segítetek ebben is. –mosolyogtam rá.

-Annyira aranyos vagy. –ölelt meg szorosan. Nagyon szeretem. –Valamelyik nap kimehetnénk a nagy Parkba, mit szólsz?

-Nagy Park? Atya ég! Mennyi az idő? –kérdeztem a mellettem ülőtől, mire elővette a telefonját.

-Tíz perc múlva három óra. Miért? –nézett fel rám.

-MI? Bocsi, de rohannom kell! Majd beszélünk.

Szaladtam ki a szobájából, majd átvágtattam a társalgón. Elköszöntem mindenkitől és futottam át a kolinkba. Ott is páran megnéztek, ahogy szaladtam fel. A szobámba értve gyors felvettem egy laza szürke egyberuhát, egy kis sminket raktam az arcomra, majd a tükör elé álltam.

-Így jó lesz. –mondtam magamnak.

A hajam felkötöttem, majd az órámra pillantottam, ami akkor ütötte a három órát. Fenébe! Repülnöm kell.

Magamhoz vettem egy kis táskát, majd bezártam a szobám ajtaját. A szárnyam már elő hívtam, viszont az utolsó lépcsőfokot sikeresen elnéztem, így orra is estem. A szárnyamból pedig pár toll is kihullott.

-Jesszus Yumiko! Jól vagy? –szólt oda Izuku.

-Hova sietsz? –kérdezte Todo.

Nem szóltam semmit, csak felálltam és rohantam az ajtóhoz. Kiérve egyből a magasba repültem, ami nem volt túl jó ötlet, mivel hirtelen repültem fel és egy kicsit meg is szédültem, de folytattam az utamat a Park felé.

A bejárat előtt le is szálltam, majd a nagy fa kapun besétáltam. Volt pár gyermek, akik szaladgáltak a fák között a szüleivel, de én szemmel egy embert kerestem. Beljebb haladtam és megpillantottam egy kapucnis embert. Közelebb mentem hozzá, de az arcát még nem láttam. Amikor elég közel voltam, az az alak hátat fordított és elindult beljebb a fák közé. Ő lesz az.

Követtem, majd egy kis asztalt láttam a fák között, két oldalról egy-egy pad vette körbe a gondosan kifaragott asztalt. Az alak leült az egyik padra én pedig helyet foglaltam vele szemben. Leemelte a fejéről a csuklyát és megpillanthattam világoskék szemeit.

-Azt hittem nem jössz el. –mondta halványan mosolyogva.

-De. Siettem. Miről akarsz beszélni?

-Mit tudsz? –tette fel a kérdést.

-Mindent. Azt hiszem. Azt beszélik meghaltál. Ez hogy van? –kérdeztem közelebb hajolva hozzá. Ez érdekelt a legjobban, mivel nem értettem ezt az egészet. Itt van velem szemben, mégis azt beszélik, hogy meghalt.

-Nem. Miután elvett tőlem, elő jött a képességem. Nekem is később jött elő. Nem is értem engem miért nem dobott el magától. Viszont nem tudtam rendesen használni.. Így lett ilyen a testem.

-De.. Akkor, hogy lettél.. Gonosztevő?

-Úgy látom egyből bele vágsz a sűrűjébe. –mosolyodott el. –Miután elő jött a képességem, próbáltam én is megfelelni annak a szemétnek. Ami nem jött össze. Ezért elszöktem. Jártam a magam útját, majd amikor felnőttem bele botlottam a Gonoszok Szövetségébe. És tagja lettem.