Eltitkolt testvér {Bakugou x OC}

21.rész

Yumiko szemszöge

Valami sípol. Zavar.. Lassan kinyitottam a szemem, majd észre vettem a sípoló hang forrását. Korházba vagyok. A testemet kötések fedik. De már a fajdalom egész elviselhető. Oldalra pillantottam és megláttam azt a személyt, akire most a legjobban van szükségem. Szemem könnybe lábadt, ahogy testét néztem. Ugyancsak kötésekkel volt beborítva, mint én.

-S-shoto.. –szóltam oda, de semmi válasz. –M-mit műveltek veled?

Próbálkoztam a felkeléssel, de hirtelen őrült sípolásba kezdett mellettem ez a nyavalya.

-Ah.. –fogtam be a fülem.

-Ó, hát fent vagy? –szaladt a géphez egy nővérke, majd kikapcsolta a sípolást. –Hogy érzed magad?

-Mint egy múmia.

Erre elnevette magát, majd megvizsgálta a kezeimen lévő sebeket. Fél szemmel végig a tesómat néztem, hátha felkel, de eddig semmi.

-Rendben lesz. –mondta mosolyogva a nővér. –És te is. Csak pihenésre van szükségetek.

-A.. A képességemmel mi lesz? –kérdeztem félve.

-Megvizsgáltuk a véredből kinyert méreganyagot. –állt fel az ágyam melletti székről. –Szerencsére nem sok dózist kaptál belőle, így nagy valószínűséggel a napokban már vissza térhet. –bólintottam.- Viszont.. Ő többet kapott, így neki hetek múlva tér vissza. Neked is itt lesz a mankó, mivel a járás valószínűleg nehézkesen fog menni az elején.

Sóhajtottam, majd visszafeküdtem az ágyba. Rendben lesz minden. Csak pihennünk kell és lenyugodni.

-Kint várakozik egy fiú már jó ideje. Szeretne veled beszélgetni. Nem igazán hajlandó elmenni. –mondta az ajtóban álló nő.

-Egy fiú?

-Bakugou Katsuki a neve. –mondta, mire kikerekedett a szemem.

Most már emlékszek, hogy kerültem ide. Ő hozott be engem. Ő.. Ő mentett meg.

-B-be engedi, kérem?

Bólintott, majd ki is ment a szobából. Próbáltam kicsit rendbe szedni gyors magam, amíg lehet, de már nyitódott is az ajtó és megláttam Őt. Rám nézett, majd a másik ágyon fekvő fiúra. Arca komoly volt. Megindult felém, majd a még nemrég elhagyott széket befoglalta az ágyam mellett. Végig nézett rajtam, majd sóhajtott egyet.

-Hogy vagy? –kérdezte.

-Valamennyivel jobban.

-Aha.

-Te jól vagy? –kérdeztem a szemébe nézve.

-Megvagyok.

Csend telepedett le közénk. Csak néztük egymást szótlanul.

-A.. a többiek hogy vannak? Mi lett a harc vége?

-Kisebb sérülésekkel, de megúszta az egész csapat. A gonosztevők legtöbbjét elfogták. Azt a nyomorultat is, aki elrabolt. –szorult ökölbe a keze.- Úgy le robbantottam volna a fejét.. Csinált veled valamit?

-Ny-nyugi.. Nem. Semmit. –erre sóhajtott, majd folytatta.

-Profi hősök közül egy-kettőnek lett súlyosabb sérülése. Egész faszák voltak. –mosolyodott el halványan. –Ja, igen.. Az a tollas sokszor keresett, de mindig aludtál.

-Mióta vagyok itt?

-Két napja.

-Mi? Akkor te..

-Igen..