Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

3. rész

Jimin szemszöge

Nem lepődtem meg, mikor Jungkook megjelent a nyílt napon, viszont az igaz, hogy direkt nem szóltam neki róla. Nem akartam, hogy azt érezze, hogy esetleg túlságosan ragaszkodom hozzá, és csak szánalomból jöjjön el. Jól esett, hogy enélkül is gondolt rám, és hihetetlen boldog voltam, mikor megláttam.

Beszélt velem az igazgató, elmondása szerint Jungkook már nagyon felkészült az adoptálásra, és száz százalékosan biztos benne, hogy engem szeretne. Ez természetesen kimondhatatlan mértékű örömmel tölt el, de közben félek is. Én abszolút más környezetben nőttem fel, mint amilyenben Jungkook él. Nem ismerem teljesen az élete minden részletét, de az egyértelművé vált, hogy nem olyan körökben mozog, mint amilyenben én szocializálódtam.

Rengeteg kétség merült fel bennem. Például, mi lesz ha nem fogadnak be? Ötletem sincs, hogyan kell alkalmazkodni az elithez. Lehet, csak én gondolom ezt ennyire klisésnek, de fingom sincs melyik fogást melyik villával kell enni.

Hyunjin szerint nem kell aggódnom, és minden egyes alkalommal elmondja, hogy félelem helyett, inkább érezzem magam rohadt szerencsésnek. Tudom, hogy igaza van. És én tényleg hálás vagyok, amiért egy ilyen kedves személy a szívébe tudott fogadni ilyen rövid idő alatt. Csak izgulok. Ennyi az egész.

A minap rám írt az a Taehyung gyerek, és megkérdezte, nem-e találkozunk. Először nem tudtam, mit válaszoljak neki, mert mégiscsak egy ezer idegen, akivel csak néhány napja chatelek. Végtére is igent mondtam, azzal a tudattal, hogyha nem is sikerül a legjobban ez a találkozás, legalább lesz kiről beszéljünk egy hétig a szobatársammal.

Már a megbeszélt hely felé sétáltam, reménykedve, hogy Taehyung ezúttal taxival jön és nem szál fel rossz buszra, mikor pár méterre előttem egy csilli-villi luxus verda állt meg az út szélén. A kocsiból nem más szállt ki, mint Taehyung, aki a fejét minden irányba csavargatva mérte fel a terepet. Kívülről elég szánni való látványt nyújtott ahhoz, hogy ne kérdőjelezzem meg, valóban ő érkezett-e az előbbi autóval.

Amint észrevett, feltűnően rám mutatott, mintha mindenkivel tudatni akarná, hogy engem keres, majd hozzám lépett és erősen megölelt. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, uyanis nem igazán számítottam ilyen heves reakcióra.

- Most nem tévedtél el. - mondom neki humorosan, és én is megölelem, akármennyire fura is ez az első normális találkozásnál.

- Hú hallod, akkora mázlim volt. - teszi csípőre kezeit, miközben magyaráz. - A nagybátyám haverja pont Daeguban volt délelőtt sütit venni, és így el tudott hozni.

- Elment Daeguig egy sütiért? - hökkenek meg. Már az se lenne semmi, ha Taehyungért ment volna el odáig, de egy sütiért? Komolyan?

- Ott van a kedvenc cukrászdája. Azt mondta egy nagyon különleges személynek lesz, aki a világ legfinomabb süteményét érdemli. - magyarázta, én pedig csak ámultam, hogy komolyan létezik ilyen ember. - De azt már nem árulta el, ki az.

A megbeszélt programunk szerint elmentünk fagyizni, majd kerestünk egy nyugisabb helyet, ahol dumálhattunk. Tae négy gombóc fagyit kért, ráadásul a legvéletlenszerűbb ízekből, ami miatt tartottam tőle, hogy rájön majd a hígfosás. Épp a csokis banánost próbálta ízlésesen magába tömni, mikor megcsörrent a telefonja, valami igen megkérdőjelezhető hangon.

- Mi hasz? - szólt a telefonba, de a fagyi még mindig a szájában volt.

- Mi van, éppen szopsz?! Beszélj már rendesen! - hallottam a telefonból jövő ideges hangot, amit hirtelen nem tudtam feldolgozni.

- Mi az Hyung? - nyelte le nagy nehezen Tae azt a banános csodát.

- Ma este buli Hobinál. Gyere át alapozni. - hívta őt a srác a túloldalról.