Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

4. rész

Jimin szemszöge

- Micsoda? - pislákoltan rá, és még egyszer megdörzsöltem a szemeimet, hátha még mindig egy álomban lennék. Ami elég lehetetlen lenne, hiszen el sem aludtam. Sajnos vagy nem sajnos, valóban nincs így, Jungkook ténylegesen az ágy szélén ült és a válaszomat várta. Azonban miután semmi értelmeset nem tudtam mondani, folytatta a magyarázatát.

- Van egy művészeti akadémia Szöulban. Olyan tehetséges diákok járnak oda, mint amilyen te is vagy. - fogott vállamra, s ezzel próbálta bizonygatni az elhangzottakat, s meggyőzni engem róluk.

- De én már járok egy iskolába. - néztem rá értetlenül, és szinte hallatszódhatott az agykerekeim csikorgása, ahogy próbálom minél hamarabb összerakni a képet így korán reggel. Amit mondott, az hirtelen jött, és egyértelműen úgy hangzott, hogy csak azért akar átíratni egy másik iskolába, mert jó hangom van. Ez elég bizarrul hangzott, ezért először nem is tudtam eldönteni, hogy viccel-e, vagy tényleg komolyan gondolja. Hiszen, ha még állami is, egy művészeti iskola nagyon sok egyéni költséggel jár. Nem hogy az akadémia, ami ráadásul magánsuli.

- Éppen ezért természetesen a döntés a tiéd. - döntötte oldalra fejét. - De Jimin, hidd el, te baromi sokra vihetnéd a hangoddal. - kedvesen és biztatóan mosolygott rám, és én tényleg hálás voltam neki, amiért ennyi mindent meg akart tenni értem, de nem akartam, hogy ennyit költsön az oktatásomra is. Meg azzal is csak a hercehurca lenne, ha most harmadik évben átiratkoznék egy teljesen más jellegű intézménybe. Ráadásul ezzel végleg elszakadnék az eddigi környezetemtől. Épp csak lakóhelyet változtattam, ami eléggé felbolygatta már most a mindennapjaimat, de, ha még az iskolai befogadásommal is szenvednem kellene... Nem tudom, hogy fel vagyok-e rá készülve mentálisan. 

Ez persze csupán az egyik ok. Az az ok, amivel mondhatni magamat nyugtatom, hogy ne fájjon annyira a lelkem. És ezzel, szerintem nem vagyok egyedül. Mikor félek egy bizonyos helyzettől, vagy félek attól, hogy csalódnék másokban, vagy magamban, akkor annak érdekében, hogy elkerüljem azt a bizonyos szituációt és a vele járó esetleges rossz érzést, rendszerint a már meglévő, ismerős dolgokba kapaszkodom. A barátaimba, a szokásaimba. És bár tudom, hogy ez a reakció nem mindenre megoldás, tudattalanul mindig e felé menekülök.

A valós, vagy jobban mondva az erősebb irányt adó ok az már egy kicsit más jellegű. Ő hallotta néhányszor, ahogy éneklek, de az koránt sem jelenti azt, hogy tényleg helyt tudnék állni egy olyan magas színvonalú akadémián, mint a Nemzetközi Művészeti. Persze pénz kérdése is, de nyilván jól megválogatják a diákjaikat, hiszen rengeteg idol, híres festő, vagy zeneművész került onnan ki. Valahogy nem lehet ennyire egyszerű a bejutása egy hozzám hasonlónak. Még akkor sem, ha Jungkooknak van pénze bőven.

Próbáltam valami rendes választ kinyögni, de még magam sem tudtam eldönteni, hogy én magam mit akarok. Titkon tudom, hogy nagyon örülnék, ha azt tanulhatnám, amit szeretnék, hiszen sosem volt titok, hogy érdekel a művészet, és netalán magamat is el tudnám képzelni benne, de ezek az álmok örökké csak álmok maradtak. Nem gondolkoztam, és őszintén nem is volt túl sok lehetőségem gondolkozni azon, hogy ezeket meg is valósítsam. 

- Hát nem is tudom, elég menőn hangzik... - válaszoltam végül, hiszen nem akartam azt hazudni Jungkooknak, hogy egyáltalán nem is fogott meg a dolog. Egyértelmű, hogy megmozgatja az ember fantáziáját egy ilyen téma. Nem egy egyszerű gimnáziumról beszélünk. Viszont oda nem is egyszerű diákok járnak. - De nem tudom, hogy mennyire illenék be abba a környezetbe. - húztam el a számat, miután kiválasztottam egy indokot a sok közül, ami a fejemben az átiratkozás ellen érvel. A többit valamiért inkább nem akartam vele megosztani.