A magániskolák tényleg olyanok, mint amilyen a hírnevük. Legalábbis ez a suli biztosan. Több tanár is felajánlotta, hogy nagyszünetekben, lyukasórákban, vagy a nap végén tartanának nekem külön órákat, hogy bepótolhassam a szakmai lemaradásomat. Ennek fejében én a mai nap is tovább maradtam, mint az osztálytársaim.
Elköszönve a tanáromtól léptem ki a teremből, ám alig tettem egy lépést, valaki majdnem a szívrohamot hozta rám. A fal mellől Tae ugrott elém, majd komoly tekintettel kezdett mondanivalójába. Én még mindig szívemhez szorítva kezem, próbáltam nagyon dühösen nézni rá, amiért megijesztett. Nem mintha meghatotta volna.
- Tudom, ha chatbe írom, nem veszel komolyan. - tette karba kezeit, én pedig elindultam a kijárat felé. Ő követett. - Ha nem jössz el az avatásra, ráadásul a sajátodra, egy gyökérnek fognak titulálni. - közölte egyenesen. Gondolom úgy érezte, muszáj erélyesen beleállnia a dologba, ha meg akar győzni, ugyanis aranyos kis csalogatással nem ment semmire.
- Tizenegyedikes vagyok, ne akarjanak engem semmibe se beavatni. - forgattam meg szemeimet. Nem akartam egy kalap alá kerülni a gólyákkal. Nem lenézésből, de teljesen más, ha kilencedikben egy csomó osztálytársaddal együtt kell ciki dolgokat csinálnod, vagy pedig két évvel később aláznak meg bármilyen "avatás" keretein belül is. Ami gáz, az gáz.
- Nem megerőszakolnak, ez csak egy kis hülyéskedés. Jól fogsz szórakozni. - mondogatta ezredjére ezeket a mondatokat. Az igazság az volt, hogy átgondolva a helyzetemet, én magam sem akartam, hogy amiatt kinézzenek, mert nem mentem el egy ilyen idiótaságra. Csupán attól tartottam, hogy úgy megszégyenítenek, hogy pont amiatt fog mindenki röhögni rajtam. - Figyelembe veszik, hogy nem vagy már pisis. Nem kell lufit borotválnod, meg lisztet enned.
- Pedig ez még egész tűrhetően hangzik. - nevettem fel kínomban. Én voltam az utolsó, aki kockáztatta volna, hogy csicskának nézzék már az első perctől, hiszen már így is nehezen szokom meg az új környezetem, nem kell még rá a kiközösítés is. De nem akartam megint annyira lerészegedni, mint legutóbb. És valahogy sejtettem, hogy a "figyelembe veszik, hogy nem vagyok már pisis" nem azt jelenti, hogy egy kiló liszttel és egy csomag wc papírral fognak előrukkolni. Ezek alkoholisták, ennyit már tudok. És legutóbb is Jungkook kellett összekaparjon. - Nem akarom, hogy megint égjen a pofám Kook előtt.
- Ha JK nem tud róla, nem is fáj neki. - sandított rám elég bizarr fejjel, melyet valószínűleg sejtelmesnek szánt, de inkább perverzre sikeredett.
- És te hogy adod be Jinnek, hogy otthon leszünk? - húztam fel szemöldökömet, hiszen, elviekben náluk lennénk, amíg valójában lelépünk erre az avatás mizériára. - Vagy ő esetleg tud róla Jungkookkal ellentétben?
- Ha megnézted volna a meghívón az időpontot, most nem kérdeznéd. - sóhajtott egyet. Valójában megnéztem, sőt meg is lepett, hogy kerek éjfélre kell érkezni. Ezek szerint pont azért, mert éjfélkor a szülők már nem keresnének a szobánkban és könnyen kisurranhatnánk. Mivel eddig nem volt biztos tervben, hogy megyek, ezen nem is gondolkodtam. De belegondolva logikus következtetés.
Nem mintha önszántamból elmentem volna a saját megaláztatásomra. Kilencedikben sem volt egy álom, de itt más a helyzet. Rosszabb. Ezek a diákok teljesen más szinteken gondolkoznak, mint az eddigi sulimban. Megrémített, hogy Taenek igaza van, és tényleg ezen a hülyeségen múlik az iskolás napjaim jövője. A fiú mesélt emberekről, és mutatott is párat a suliban, akik nem mentek el az avatásukra, és azóta sem örvendenek túl nagy népszerűségnek. Legalábbis nehezebben fogadták így be őket, és a néhány tagozatos eseményre sem hívják meg őket. Nem arról van szó, hogy teljesen kiközösítik őket, de sokkal keményebben kell próbálkozniuk.
![](https://img.wattpad.com/cover/359648374-288-k732708.jpg)
YOU ARE READING
Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°
Fanfiction,,- A különböző élethelyzetek, ahogy az emberek is, olyanok, mint az ételek. Tudod, ha minden kaja ugyanolyan jó lenne, nem lenne kedvencem. - magyarázta meg hasonlattal, mire kénytelen voltam elnevetni magam. - És miket kedvelsz leginkább? - kérdez...