Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

11. rész

Nem tévedtem, mikor azt mondtam, hogy majd a zene feldobja egy kicsit a kedvét. Emellett, mivel én megpróbáltam semmit sem érzékeltetni abból, hogy bármi problémám lenne, avagy lenne kettőnk között, ezért úgy tűnt, ő is megpróbálta összeszedni magát, hogy számomra se legyen túl feltűnő, hogy mennyire bántja őt valami. És ha nem néztem volna végig az egy órával ezelőtti szomorkodását, lehet észre sem vettem volna, hogy nem volt a legjobb passzban.

- Na jó, én megkívántam a sojut. - dőltem hátra kifáradva a kanapén, miután ugrálva nyomtam végig az I'm Still Standing-et. Jimin tapsolva éljenezett, majd mikor felfogta mondatom, nagyokat pislogva nézett kérdőn rám.

- De hát kocsival vagyunk. - döntötte oldalra fejét értetlenül. Valóban nem volt róla szó, hogy iszunk, de nincs karaoke soju nélkül.

- Taxizunk. - rántottam meg vállam egy huncut kacsintás kíséretében, majd felpattanva léptem az ajtóhoz, onnan szóltam vissza neki. - Még úgysem ittunk együtt. Itt az ideje. - mosolyogtam, amit halványan viszonzott is, és kiléptem a kis szobából. Nyilván nem halál részegre szerettem volna itatni Chimet, csupán oldani akartam az érzelmi blokkjait, nem csak azért, hogy nekem megnyíljon, hanem, hogy alapjáraton el tudjon egy kicsit engedni. Ő sosem említi, de tudom, hogy az iskolai plusz órák is leterhelik, és teljesen rá van feszülve arra, hogy fel tudjon zárkózni. Persze ez érthető, én sem lettem volna más diák koromban sőt, ezerszer rosszabb voltam ebből a szempontból, szinte mindenre rástresszeltem. Azóta sok minden változott, és rájöttem, hogy rengeteg mindenért feleslegesen aggódtam. Szeretném, hogy erre Jimin hamarabb jöjjön rá, mint én, és nem cseszné el a fiatalkorát azzal, amivel én.

- Hú, nem lesz ez egy kicsit sok? - vakarta meg tarkóját a fiú, mikor a kaják mellé az asztalra tettem a négy üveg alkoholt. Én jól bírom a piát, azt viszont még nem tudtam, Jiminnek mennyi kell ahhoz, hogy olyan állapotot érjen el, mint mikor legutóbb részegen láttam. Addig azért nem lenne jó eljutni.

- Legfeljebb nem mész holnap suliba. - böktem játékosan oldalába, mire egy édes kacaj kúszott ki ajkain. Felbontottam az egyik üveget és töltöttem neki egy pohárkába, ő pedig nem ellenkezett. Ő is töltött nekem, és koccintva húztuk le az első pohár tartalmát. Szememet kissé összeszorítva élveztem, ahogy az égető szesz végigmar torkomon. Chim arcán hasonló érzés elenyészett jeleit sem láttam, úgy döntötte le, mintha víz lett volna. Érzéstelen arckifejezése mosolyra késztetett, majd egy elfojtott nevetés után ezt meg is említettem neki. - Valaki nagyon gyakorlott már az ivászatban. - cukkoltam, mire orrát felhúzva lökte meg vállamat.

- Belegondolva, téged még nem is láttalak alkohollal a kezedben. - ingatta fejét, én pedig igazat kellett neki adjak.

- Ritkán iszok. - mondtam meg őszintén. - Régebben nem is szerettem az alkohol ízét. - forgattam kezembe már üres poharamat, és készültem is újratölteni, míg Jimin kikereste a következő zenét. Igazság szerint a mai napig nem rajongok semmilyen alkohol iránt, simán megvagyok nélküle is, de van, hogy ráfanyalodom.

- És mi változtatott ezen? - kérdezte a srác, még mindig a kis képernyővel babrálva. Már előre féltem, milyen csoda muzsikát talál, amivel nevetségessé tehet. De nem számított, előtte még nevetségessé is teszem magam, csak ő érezze jól magát. Kérdése azonban elgondolkodtatott, ugyanis én magam sem tudtam pontosan megmondani, vajon mi változott az alkohol és köztem lévő kapcsolatban fiatalabb korom óta. És talán erre nem is tudtam volna teljes választ adni. Egyenlőre még nem.

- Egyetemista koromban sokat cigiztem. - kezdtem, ő pedig ekkor már nem is foglalkozott a billentyűzettel, visszaült a kanapéra, és figyelmesen hallgatta rövid magyarázatomat. Arcára kiült a halvány meglepődöttség, mikor megemlítettem, hogy dohányoztam. Hát igen, egy orvostól nem ez lenne az elvárt, mégis sokan csinálják. - Mikor saját rendelőm lett, már én sem akartam, hogy a kollégáim, de főként a betegeim érezzék rajtam a szagát, ezért megpróbáltam leszokni. Csak esténként akartam elszívni egy-egy szálat, mert akkoriban nagyon sokat stresszeltem és nehezen aludtam el. Viszont ebből az lett, hogy egy fél dobozt is képes voltam elpusztítani lefekvés előtt. - nevettem fel emlékeimen, és visszagondolva, nem is tudom, hogy volt bennem akkoriban annyi erő, hogy le tudjak szokni. Igaz, a mai napig szoktam tartani magamnál, de ez nem azt jelenti, hogy elő is veszem. Csak a megszokás miatt, jobban érzem magam már a tudattól is, hogy van nálam valami, ami bármikor képes lenyugtatni. - Szóval teljesen lemondtam róla, és az elalvás előtti cigit alkoholra cseréltem. De már egy jó ideje arra sincs szükségem, úgyhogy ezért nem is láthatsz engem gyakran iszogatni.