Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

16. rész

- Park Jimin, ön szoprán. Álljon a bal oldalra. - intett nekem az iskola kórusvezetője, én pedig eleget téve kérésének átálltam oda, ahol több lány volt, mint fiú. A karácsonyi műsor közeledtével másból sem állnak a szakmai óráink, mint a próbákból. És véresen komolyan veszik. Ezt pedig nem is csodálom, ugyanis rengeteg idol ügynök el szokott jönni az ilyen eseményekre, sőt mi több, maga az iskola hívja meg őket. Ez egy nagyon jó lehetőség azok számára, akik gyakornokok szeretnének lenni bizonyos vállalatoknál.

Én mondjuk nem vagyok kórusos, azonban az utolsó műsorszámban a két legfelsőbb évfolyam a szakunkról együtt fog énekelni, tulajdonképpen önálló énekkarként, ezért a karvezető munkája is szükségeltetett az előadáshoz.

- Parkot állítsd előre. - lépett az engem nem ismerő tanár mellé a saját tanárnőm, aki külön órákat is gyakran tartott nekem. Nem értettem, mi célból mondta, de inkább elindultam, minthogy még egyszer rám szóljanak, hogy rossz helyen állok. - Nagyon erőteljes hangja van. - mondta a hölgy, és ekkor rám is kacsintott. Mondanom sem kell, fülig pirultam a burkolt dicséret hallatán. Szerencsére a többiek sem vették ezt kivételezésnek, hiszen a nő mindenkit meg szokott dicsérni, ha valamiben ügyes és mindenkit a képességeihez mérten osztott be műsorszámokba. De mióta a nő meghallgatta a beadandómat, határozottan a kedvencei közé emelt ilyen téren. És ez nagyon jól esett.

- Igaz is. - bólogatott a karvezető, aki csupán egyszer hallotta élőben a hangomat, azt is csak azért, hogy megállapítsa, hova kell besoroljon. - Kell egy vezérhang a nyusziknak. - értette ezt a félénkebb diáktársainkra, de hangjából érződött a vicc szándéka. Nem megsérteni akart vele bárkit is. Én viszont repdesni tudtam volna örömömben. Igaz, szólót nem kaptam, de az csak a tényleg kiemelkedőknek jár, én pedig még csak pár hónapja tanulok itt, még tapasztalatom sincs annyi. Nem is biztos, hogy helyt tudnék állni egyedül a színpadon. Ahhoz azért kell legyen egy előadói tapasztalat, de minimum bátorság. Önbizalmam mindig is volt e téren, lehetőségem viszont annál kevesebb, ezért nem is tudom, hogyan teljesítenék akkora közönség előtt.

A próba hosszú volt és fárasztó. Nekünk nem kellett különösképpen táncolnunk, viszont a folyamatos térforma váltás miatt rendesen le lehetett fáradni. Több szám is csúsztatással lett összeállítva, így egy-egy külön álló dal, illetve táncjelenet egy hosszabb részbe lett sűrítve. Ez nem csak nagyon látványossá, hanem szinte megunhatatlanná tette az előadást, hiszen mire véget ért volna egy produkció, a függöny nem húzódott le, hanem egymásba folyva következett egy újabb dallam, s az énekeseket táncosok váltották fel. Nem mondom, bonyolult és annál nehezebb összehangolni mindent a táncosokkal, de nem hiába tanuljuk ezt.

Míg a szólósokat hallgattuk, addig én leroskadva a fal melletti padra, nyúltam üvegemért, hogy kiszáradt torkomat leöblíthessem egy kis vízzel, azonban amint kezembe vettem, súlyából már éreztem, hogy ez bizony kifogyott. Sóhajtva keltem volna fel, hogy a mosdóban feltöltsem, mikor valaki megállított ebben a mozdulatomban. Egy flakon vizet nyomott arcomba, amit automatikusan fogadtam el, de csak ezután láttam, hogy ki volt az illető, aki ekkor le is dobta magát mellém.

- Mizu vezérhang? - dőlt a falnak, én pedig a kezemben tartott üveget azonnal le is tettem, s szemforgatva készültem, hogy most valóban felálljak, viszont az illető csuklóm után kapott. - Ne legyél már ilyen, cica. Csak dumálni akarok veled.

- Szakadj már le rólam, Chan. - mondtam neki kifejezetten nyugodtan, mintha egy cseppet sem idegesített volna fel becézgetésemmel.

- Miért vagy ennyire elutasító? Nem szobára hívtalak. - tartotta még mindig csuklómat, ami kezdett kicsit feltűnő lenni, ezért inkább bosszankodva visszaültem helyemre, s távolabb csúsztam tőle. Nem akartam túl közel lenni hozzá. Igaz, eddig csak részegen beszélgettem vele, de az is éppen elég volt. Ő pont nem az az ember, akit szívesen megismernék józanon.