Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

18. rész

- Chimchim, készen vagy? - kérdeztem már vagy harmadjára a fürdőszoba ajtajával szemezve. A szobájában lévő kanapén ülve türelmetlenkedtem. Gondoltam, ha bejövök és itt sürgetem, hamarabb elkészül, de ez egy megbukott elméletnek bizonyult.

- Mehetünk. - lépett ki percek múltán az ajtón, teljes hacukában, bár szerintem így is vékonyabban öltözött, mint én. Viszont volt rajta pulcsi és egy rövid kabát is, a fejét pedig sapka fedte, ezért nem aggódtam amiatt, hogy ez kevés lenne. Meleget írt mára, mozgás közben pedig egyébként sem fogunk fázni, úgyhogy megbizonyosodva róla, hogy minden rendben az öltözékével, mentünk a kocsihoz. Hátizsákjainkat és túracipőinket a csomagtartóba dobva indultunk el a hegyekbe.

- Remélem, nem valami horribilis túrát terveztél, különben visszafele te cipelsz. - bizonygatta combját megcsapkodva, mintha azok valóban egy-egy szál nádból lennének, amik nem bírnak ki egy fél napos sétát. Pedig egy cseppet sem voltak bot formájú lábai, és azt sem mondtam volna, hogy egy kicsit sem izmos. Amióta hétvégente otthon edz és Jisoo is rendesen eteti, már nem olyan egy szál bél, mint volt. Most is vékony, és tapasztalatból tudom, hogy könnyű is, de változott egy cseppet a külseje. Egészségesebbnek tűnik. Az pedig, hogy jobban néz-e ki így, hülye kérdés. Akkor is csinos volt, és most is az. És meg merem kockáztatni, hogyha hízna is az lenne. Jimin valóban az a fiú volt, akiről nem az jut eszébe először az embernek, hogy helyes, hanem az, hogy csinos.

- Ezer örömmel. - nevettem fel - De laza útvonalat néztem, ne aggódj.

Leparkoltunk a hegy lábánál lévő parkolóban, ott pedig felkaptuk magunkra a túrabakancsokat is. Lehet, hogy nem volt sem túl meredek, sem sziklás az út, jobb, ha nem egy csúszós sportcipőben indulunk meg. Már akkor is könnyen el lehetett csúszni, ha egy kicsit is nyirkos a fű. Odaérve tapasztaltam, hogy jóval melegebb az idő, mint amire számítottam, ezért én is levettem magamról a legfelső réteget. Így is volt rajtam rendesen aláöltözet, és egy vastag pulóver. Nem voltak sokan rajtunk kívül, néhány családon, és egy külföldi páron kívül nem láttunk senkit.

A kitaposott földút mentén már sok fáról lehullottak a levelek, és azok kopottas arany színben hevertek szerteszét az fakó füvön. A jellegzetes ősz végi illat lengte körbe az erdőt, az a tipikus aroma, amit a városban soha nem lehet érezni. Mélyeket szippantottam kellemes illatából és jól esett végre azt mondani; a természetben vagyunk. Nem csak kidugtuk az orrunkat a házból, hogy tegyünk egy sétát kertben, hanem ténylegesen a Isten alkotta természet ölelt körbe minket. Valaki ezt egyenesen utálja, nem szereti a hervadó levelek, a moha, vagy a sáros talaj szagát. Ha ezt a házban érezném, minden bizonnyal én se lennék oda érte, de itt kint, ahol mind ezeknek a helye van, nagyon is tetszett. Talán gyakrabban kéne ilyen programot szerveznünk.

- Majd ha felérünk a tetejére, csináljunk képeket. - mondta kissé szaggatott levegővétellel mellettem sétáló fiú. Nem volt meredek túra, de azért mégis egy hegyről beszélünk. Nekem határozottan nem volt megerőltető a folyamatos felfele menetelés, de pont Chim miatt nem akartam ennél nehezebbet.

- Nem megyünk fel egészen a tetejéig, de rendben. - válaszoltam, és megnéztem a lépésszámlálót, hogy nagyjából mennyit mentünk már. Még volt bőven addig, míg elérjük a tervezett legmagasabb pontot.

- Nem? - fordult felém értetlenül, összeráncolt szemöldökkel. Mókásnak tartottam, hogy azt hitte megmásszuk az egész hegyet. Tulajdonképpen nem volt túl magas, de nem tudtam mennyit bír, ezért nem is mertem kockáztatni. Megráztam a fejem, mire élesen kifújta a levegőt. - De én fel szeretnék menni.

- Biztos, hogy bírni fogod? - aggodalmaskodtam, és szerintem jogosan, mert még ő mondta, hogy ne legyen túl nehéz a túra. - Még lefele is jönnünk kell. Vagy azt gurulva tervezted? - nevettem, amivel neki is láthatólag mosolyt csaltam arcára, de vicces lett volna, ha tényleg megpróbálná.