Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

10. rész

Hyunjinnel találkoztam ma délután. Szombat volt, ezért másnapra nem kellett tanulnom, szóval ezt kihasználva elég későig maradtam a külváros azon részén, melyen az előző otthonom és sulim is volt. Ritkán jártam erre, amióta elköltöztem. Nem volt túl szép és esztétikus, mint a Pinteresten Szöulról feltett képek, de nekem tetszett. A maga kis elfuserált valójában. Jungkook dolgozott ma, szokásos módon, de valószínűleg már ő is otthon lehet, hiszen lassan már besötétedik, úgyhogy én is elindultam haza.

Nem akartam ugráltatni őket, és taxit sem akartam hívni. Akármennyire is próbálnak elkényeztetni, és akármennyire el is kényelmesedtem új otthonomban, nem tehetem meg, hogy elfeledkezek mindarról, ami voltam. Ami még mindig én vagyok. Ez fura és érthetetlen lehet a legtöbb embernek, és most nekem is az. Hiszen hányszor de hányszor emlegettem, ha egyszer lehetőségem lesz rá, soha a büdös életben fel nem szállok egy rohadt koszos buszra vagy metróra sem. És most mit csinálok? Egy buszon ülök, miközben tudom, hogy bárki bármikor szívesen értem jönne, vagy akár taxit is könnyű szerrel hívhatnék. Nem tudom mi van velem, de most kimondottan jól esett, ahogy döcögött és nyekergett alattam az őskövület.

Ez a busz viszont csak ebben a kerületben közlekedett, így át kellett szálljak egy másikra pár megálló után. Egy elavult kis buszmegállóban várakoztam a következő járatra, ahol senki nem állt rajtam kívül. A környék gyéren volt kivilágítva, de ezt már megszoktam az évek alatt. Épp a telefonommal matattam, hogy lecsekkoljam, nem-e írnak késést a buszra, hiszen ezen a környéken ez nem ritka, mikor hirtelen egy lökést éreztem meg vállamnál, amitől véletlen ki is ejtettem kezemből a készüléket. A fülemben szóló zene miatt nem hallottam, hogy bárki is jött volna mögöttem. Viszont nem kellett volna fellöknie az illetőnek, hiszen elég széles az út kettőnknek is.

- Mit állsz az út közepén? - rivallt rám egy túlzottan ismerős hang, melytől azonnal összerezdültem. Remegő kézzel tettem el fülesemet, hogy jobban értsem, amit mond, és miután felvettem a kezemből kiejtett telefonomat, meg is fordultam, hogy lássam kivel van dolgom, ha nem lett volna egyértelmű. - Kis szaros még elnézést sem tud...! Park? - nevetett fel barátságtalanul a fiú, akivel minden bizonnyal egyszerre ismertük fel egymást. - Mi van, így elszálltál magadtól, mióta átiratkoztál?

- Ki a faszom ez? - lépett mellé egy másik, hogy ő is megnézhessen magának. - Jimin?  - húzta fel szemöldökeit, és ő is hasonlóan felnevetett. Nem tudtam min nevetnek, de az a valami csak számukra volt vicces. Értetlenül álltam ott, összehúzva magam. Nagyon megijedtem hirtelen jött agressziójuktól, nem tudtam hova tenni viselkedésüket. Egészen addig, míg fenyegetősen közelebb nem léptek, és orromat meg nem csapta az oly' ismerős alkohol szaga. Hamar megállapítottam, hogy rájuk az ital nem pozitívan hatott.

- Hweemin, Dowon. - biccentettem nekik köszönésképpen, de zord mimikámon nem változtattam, így érezhették, hogy nem szívesen tartózkodom a közelükben. Hátrálni kezdtem, viszont akárhányat léptem, ők ugyanannyit tettek meg felém.

- Azt hittem már meg sem ismersz minket. - szívott bele Hweemin a kezében tartott bűzrúdba, és felsőm nyakánál megragadva, fújta arcomba a füstöt, melytől azonnal köhögni kezdtem. Sosem cigiztem, és a szagát is csak távolabbról viseltem el, viszont a csávó konkrétan az arcomba juttatta tüdője egész tartalmát. Még a hideg is kirázott, de hiába próbáltam magamról lefejteni a szorító kezeket, azok nem engedtek. - Jól megváltoztál. - nézett végig rajtam, de minden bizonnyal nem a külsőmre értette a változást. Ugyanígy néztem ki fél évvel ezelőtt is. - Régen füled-farkad behúzva mertél csak megközelíteni, most pedig már az alapvető tiszteletet sem adod meg.

- Mi a francról beszélsz? - szedtem össze magam és löktem rajta egy erősebbet, mire sikerült elengednie végre és én is levegőhöz jutottam. Nagyon felidegesített - hogy bár részegen, de - így beszél velem a semmiért. Nem akartam vele konfliktusba kerülni, hiszen ők ketten voltak, én egyedül, és tudtam mire képesek. Volt benne tapasztalatom. Viszont ne kezdjen el szorongatni csak azért, mert nem láttam őket a hátam mögött. - Te jöttél nekem.