Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

31. rész

Jungkook szemszöge

Elkerekedett szemekkel néztem vissza az ismerős arcra, aki az évek alatt szinte semmit sem változott. Meglepődötten bámult rám, mint aki még mindig nem képes elhinni, kibe futott bele. Egy szempillantás alatt lett rajtam úrrá az idegesség, és biztos voltam benne, hogy az általában elrejtett érzelmeim ezúttal tisztán kiültek arcomra.

Egy gyengéd simítást éreztem meg karomon, Jimin próbált valamit jelezni, én pedig csak ekkor vettem észre, hogy az őt szorító kezemmel már szinte a véráramlatot is megállíthattam a karjában, olyan erősen tartottam. Azonnal elengedtem, és átfogtam derekára, közelebb húzva őt magamhoz, s próbáltam kissé hátam mögé terelni. Nem tudtam, mire számítsak, jobbnak láttam, ha nincs most mellettem a ,,frontvonalban".

- Yuto... - bizonyosodtam meg szóban is az előttem álló személy mivoltjáról, aki erre váratlanul húzta ajkait a rá jellemző, régen látott széles mosolyra. Ám amint megszólalhatott volna, valaki szinte a hátára ugrott, s nem telt sokáig kitalálni, ki a második befutó. Már csak egyet vártunk, csak idő kérdése volt, mikor jelenik meg ő is.

- Yuto-kun! Kivel... - kezdte volna az újonnan érkező japánul, ha meg nem lát. - Ne bassz! Jeon kibaszott Jungkook. - örült meg egy rögvest, és reagálni sem volt időm, nekem csapódva ölelt magához. Váratlanul ért, még vissza sem öleltem, mikor hátulról is rám ugrott egy nem túl kellemes súlycsoportú felnőtt méretű test.

- Csoportos ölelés! - üvöltötte a fülembe, és elég volt ez az egyetlen mondat, hogy felmérjem, az évek alatt sem fejlődtek semmit, ugyanolyan gyerekesek, mint voltak. Csak Chimet féltettem, aki akarata ellenére kapott ebből a szívélyes üdvözlésből. - Várjunk csak... - morogta ezután saját anyanyelvünkön, és mögülem a nyakamba fúrta arcát, úgy szaglászott, ezzel egy kellemetlen borzongást kiváltva belőlem. - Jungkookie?! - eresztett el, mikor fejbe csapta a felismerés, és arrébb hessegetve a két másikat, állt meg előttem eltátott szájjal, majd égető tekintettel mért végig tetőtől talpig, cseppet sem visszafogottan. - Rád sem ismerek. Tényleg te vagy az?

- Bizony, ő az, Chowon. - karolta át az előtte pár másodperccel érkező Zixin. - És, ha jól látom, nem is egyedül. - húzta ajkait egy pajzán mosolyra, úgy fordult a megilletődött Jimin felé, s mint egy kisgyerekhez, lehajolva hozzá kiabálta túl a zenét, ezúttal koreaiul. - Nagyon csinos vagy, szivi. Nincs kedved meginni velünk valamit?

A fiú zavartan, kissé ijedten nézett fel rám, és úgy tűnt, semmi kedve elfogadni az ajánlatot. Legszívesebben kézen fogva őt rohantam volna ki a szórakozóhelyről és vissza sem fordultam volna soha. Fejben már vagy tízszer képeltem fel magam, amiért egy olyan helyre hoztam őt, amit tudtam, hogy számomra nem kívánatos emberek is ismernek. Éppen csak a franc se gondolta volna, hogy ennyi év után is beteszik ide a lábukat.

Hibásnak éreztem magam és az is voltam, hiszen tény, hogy biztonságos helyre szerettem volna vinni Jimint, nem egy olyat kellett volna választanom, ahol bármennyire is csekély, de megvan rá az esély, hogy összefutunk néhány kellemetlen alakkal. Hihetetlen, hogy nem tanultam a hónapokkal ezelőtti hibámból. Egyszer már megcsináltam ezt Dubaiban, ezúttal ugyanezt eljátszottam Tokyoban. Ezen a ponton azonban nem volt mit tenni, valahogy ki kellett mászni a gödörből, amibe mindkettőnket belerántottam.

- Tulajdonképpen mi már... - kezdtem volna a mindkettőnket megmentő, illedelmesen lelépésre utaló szöveget, ám ciccegve folytották belém a szavakat.

- Hát persze, hogy van kedve. - legyintett Zixin a tőle régen már megszokott tapintatlansággal. - Meg kell ünnepelni ezt a mesés véletlent. Mellesleg szilveszter van, a sors is azt akarta, hogy összefussunk.