Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

13. rész

Jimin szemszöge

Nem bírtam tovább, könnyeim egymás után gördültek le arcomon, közben mégis mosolyogtam. Örömkönnyek voltak. Mikor Jungkook arról beszélt, ki kéne raknom magamról képet a közösségi médiára, tudtam, hogy viccel, bár, ha megtenném, sem mondana rá semmi negatívat. Ám mégis az jutott legelőször eszembe, hogyha kiraknék bármit is, azzal csak felbőszíteném azokat, akik a legutóbb is irigységből bántottak. Nem tudtam kiverni a fejemből. Eddig nem érdekelt, hidegen hagyott, hogy mi miatt bántanak. De most...most van valaki mellettem, akinek nem akarok ezzel gondot okozni. Azzal, hogy problémák vannak a hátteremmel kapcsolatban. Így is mindent megad nekem, nem hiányzik még az, hogy a múltamból hozott sérelmeimet még a nyakába varrjam.

Azonban muszáj volt mosolyognom. Egy olyan emberrel mellettem, mint ő, az sem érdekel, ha még egyszer úgy agyonvernek. Hiszen, mikor hazaérek törődő karok ölelésébe vethetem magam. Még, ha nem is mondom el az igazat, ő akkor is ott van. Magához ölel, megnyugtat, biztat, kedves szavakkal illet. Jobbat nem is kívánhatnék.

Nem szólalt meg, ez érthető volt. Nem jutott eszébe semmi frappáns, ideillő mondat vagy szó. Őszintén, én sem tudnék mit reagálni arra, amit mondtam neki. Azért remélem egy kicsit meghatottam őt is, mert én rendesen elpityeredtem. Mióta vagyok ilyen érzékeny? Komolyan egy ideje olyan mintha egy hullámvasúton ülnének az érzelmeim. Véget érhetne már a menet...

- Chim... - nyúlt egy kis idő után kezemért, amivel apadó könnyeimet törölgettem. Még mindig rajta volt a csuklóvédő, de már sokkal jobb, mint volt, és talán holnap már le is vehetem. Biztonság kedvéért, még nem mertem volna nélküle eljönni. Azt kezdte el piszkálni, majd mikor összeszedte gondolatait, szóra nyitotta száját, viszont az bent is maradt, hiszen valami félbeszakította. Jobban mondva valaki.

- Jungkook. - hallottam meg magam mögül én is a női hangot, ahogy angolosan ejti ki a férfi nevét és hosszan elnyújtja azt. Ő ekkor felkapott szemöldökkel nézett a hang irányába, kezemet elengedve, majd a lehető leglátványosabban ült ki arcára a meglepődöttség. Azonban hamar rendezte vonásait, helyette viszont én kezdtem el ráncolni homlokomat, mikor az egyén mellénk érve szinte azonnal Kook nyakába ugrott. Már ha az lehetséges ült helyzetben. Lényeg a lényeg, a arab kisasszony konkrétan rácsimpaszkodott a beszélgetőpartneremre. A hijab rajta volt, ám elég szabad szelleműen értelmezte. Arca túl volt sminkelve, pedig biztos anélkül sem lenne csúnya. Fényes lila ruháján látszott, hogy drága selyemből készült. Csinos volt, annak ellenére, hogy nem mutatta alakja pontos formáját. Tekintetemet nem tudtam levenni róla, bár ő nem nézett rám egy pillanatig sem. Jól is tette, hiszen ennél csúnyábban nem is nézhettem volna most rá. Mi az, hogy így belekotnyeleskedik mások beszélgetésébe?

- Amira. - ejtett egy hamiskás mosolyt a férfi és fél kezével óvatosan át is ölelte a fiatal hölgyet. - Micsoda meglepetés. - mondta neki angolul, mire a leány végre elengedte őt, de továbbra sem nézett felém. Mintha ott se lettem volna.

- Szólhattál volna, hogy jössz. - mosolygott bájosan, de egyik kezét még mindig Jungkook vállán tartotta, ujjaival matatva rajta. - Készültem volna neked egy kis üdvözlő ajándékkal. - döntötte oldalra fejét, ujjaival nem túl feltűnően, - de számomra elég látványosan - végigszántott a férfi tetovált karján, melyet ezúttal nem hosszú ing fedett. Általában az van rajta, ha kimozdul a házból, most viszont meleg is volt, így inkább egy rövid ujjú változat mellett döntött. Ha lett volna valami a torkomon, lehet felköhögtem volna most a látványra. Lehet, hogy rossz a kiejtésem, de érteni értem a nyelvet, helóka.

- Imádom az ajándékaidat. - simított a nő kezére Jungkook, majd kacsintott egyet felé, és ezzel együtt finoman le is söpörte magáról a szép kis kacsót. Én csupán hitetlenkedő arccal, félig eltátott szájjal figyeltem a meghökkentő jelenetet. Nem akartam elhinni, hogy én milyen beszélgetésnek voltam az imént szem- és fültanúja. A férfi ekkor rám nézett, így kénytelen voltam észrevenni magam, s azonnal visszarendezni arcom egy normálisabb formájába, hogy ne tűnjek se bunkónak, se egy elképedt szűzies kisfiúnak, akit most világosítottak fel. Ő alig hallhatóan kuncogott rajtam egyet, majd szemeimbe nézve egy félmosollyal folytatta. - De most nem vagyok egyedül.