Chilli Chocolate Soufflé °JiKook°

30. rész

A bambuszból készült vízhimba már másodjára telt meg és halkan koppanva jelezte, hogy újabb percek teltek el. A pára beterítette a medence felszínét, s míg arcunkat pirosra csípte a hideg téli levegő, testünkkel a forró vízben mártóztunk.

- Valójában középiskolában nem voltak barátaim. - szólalt meg ekkor meglepetésemre. Nehezen tudtam elképzelni, hogy ez igaz legyen, viszont semmi okom nem volt kételkedni a szavaiban. Csendben vártam, hogy fojtassa. - Az is igaz, hogy én sem próbálkoztam túlzottan beilleszkedni, de mentségemre szóljon, mindig is egy kicsit különc voltam. Más dolgok érdekeltek, mint a korosztályomat. - döntötte oldalra a fejét, mint aki igen erősen próbálkozik visszaemlékezni a dolgokra és megfogalmazni azokat. - Azzal sem voltam túl népszerű, hogy késztetést éreztem kioktatni az embereket, ha valamit nem tudtak jól. Nem azért, mert lenéztem őket, vagy ilyesmi, csak zavart, ha valami nem úgy volt, ahogy lennie kellett.

- Ez a perfekcionizmus a mai napig megmaradt. - mosolyodtam el és elég volt visszagondolnom a közös sütögetésünkre, amikor a lehető legszebb mézeskalácsformákat próbálta kiszúrni, miután közöltem vele, hogy nem fognak feldagadni. És különben is, Jungkook, ha valami nem úgy jött össze, ahogy szerette volna, mindig nagyon bosszús lett. Ezt jól leplezte mások előtt, s ha nem együtt éltünk volna, talán előttem is.

- Igen, de már sokat enyhült. - nevetett fel. - Nagyon sokat. Viszont anno azért akadtak emberek, akiknek kimondottan az agyára tudtam menni már csak a szimpla létezésemmel is. - mondta oldalra pillantva, és bennem az emlékek fénysebességgel tűntek fel egymás után azokról a napokról, mikor akaratom ellenére vívtam ki régi osztálytársaim ellenszenvét. - Én tényleg nagyon örülök, hogy neked velem ellentétben sikerült ilyen barátokat szerezned. - mosolyodott el, bár ebben nem volt semmi kellemes, vagy biztató, inkább keserű szájhúzogatásnak tűnt, hiába nem annak szánta. - Tudom, hogy néha nem ezt közvetítem feléd és biztosan zavar, hogy mindig mindenről tudni akarok, viszont...én csak féltelek. Vannak álszent, rosszindulatú emberek és...

- Tudok magamra vigyázni, Jungkook. - szakítottam félbe, mielőtt továbbfűzi a szálat. Minden oka megvolt rá, hogy azt feltételezze, gyenge vagyok és naiv, hiszen valljuk be, én sem vagyok egy karakán, erős jellemű személyiség. De nem vagyok buta, ezt viszont tudnia kéne. És bár a kijelentés, miszerint féltett, megmelengette a szívem, nem akartam hogy azt gondolja csak egy kis taknyos vagyok, aki miatt aggódni kell. - Megértem és köszönöm, hogy ennyit törődsz velem, de hidd el, tudom mire képesek az emberek. Sosem úgy jártam az utamat, hogy ki volt előttem terítve a bársonyszőnyeg. Fiatal vagyok még ahhoz, hogy tapasztaltnak mondhassam magam, de én is szembesültem már az emberi gonoszsággal, nem vagyok olyan jóhiszemű, mint amilyennek tűnök. - ingattam meg fejem, és egy részem bár nem akart erről beszélni, a másik részem követelte, hogy folytassam, hiszen ennek a beszélgetésnek már jó ideje el kellet volna jönnie. Ráadásul Hyunjin szerint is jobban meg kéne előtte nyílnom és nem kéne amiatt aggódnom, hogy ezekre ő hogyan reagálna. - Valójában az előző sulimban egy cseppet sem voltam népszerű. - sóhajtottam és magamban is végiggondoltam, mi az amit el szeretnék neki mondani és mi az amit nem, vagy még nem. - Persze nekem mindig ott volt Hyunjin, és volt néhány osztálytársam is, akikkel jól kijöttem. De voltak, akikkel egy cseppet sem. Talán azért, mert én sosem mertem visszaszólni, könnyű ,,préda" voltam. - vontam meg vállaimat, mintha nem a nyakamon hordoznám mindennek a legutóbbi emlékét.

Szavaim hatására kissé megfeszülni látszott, de ebben nem lehettem biztos, hiszen a pára és a víz is takarta őt valamelyest.

- Miért nem kértél segítséget? - kérdezte rekedtebb hangon, halkabban mint ezelőtt, de jól érthetően.

- Kitől kellett volna? - kuncogtam és igazán aranyosnak találtam, hogy azt a környezetet, amiben én felnőttem, ő a sajátjához hasonlította. - Tanároktól? Nevelőimtől? Nem éppen az volt a legnagyobb gondjuk, hogy mindennapos iskolai zaklatásokkal foglalkozzanak. Nem tudnék olyan embert mondani, akit ne ért volna bármilyen mértékű atrocitás a suliban. Sokan vagyunk így ezzel, az én esetem egy cseppet sem szokatlanabb. - mondtam egyszerűen, mintha soha nem is érintett volna meg különösképpen az engem érő bántalmazás. Rajta azonban velem ellentétben egy apró jelét sem láttam a megkönnyebbülésnek, vagy az egyetértő lemondásnak. Elhúzta a száját, majd egy kis dudort képzett az arcán, ahogy nyelvét idegesen ínyéhez nyomta. Visszagondolva, akkor is hasonlóképpen reagált, mikor Eunju zaklatásáról beszéltem neki. Úgy tűnt, Jungkookot igazán rosszul érintette ez a téma, de hát orvos volt, nyilvánvaló, hogy az emberek biztonsága neki sokat számított.