"Time Stop" | Marvel Ff. |

57. fejezet

  Kézenfogva sétáltunk a Bazilika előtti téren. Fel sem tűnt, hogy eltelt a délután. Beszélgettünk, sztoriztunk ... Egészen egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Talán vagy 3 év óta először.
  Egyszer csak, a tér közepén megállt, és oda húzott magához:
- Biztosan készen állsz? - kérdezte suttogva. - Most van az utolsó pillanat, amikor még úgy ahogy kiszállhatsz!
- De nem akarok! - magabiztosan néztem Buckra. Még Bukarestben megígértem magamnak, hogy most már nem szállok ki, és végig csinálom azt, amit még az apám kezdett el, amikor kilőtte azt a golyót.

  Késő este indultunk a reptérre. A város fényei már csak kicsi pontokként látszódtak a földön, miközben emelkedtünk a géppel. Éppen ideje volt ismét hazamenni Amerikába. Habár a fél ország fedett ügynökei ránk vadásztak.
  Amióta kikerült a lista, és bebizonyosodott, hogy vagy fél tucat név egyezik a Bosszúállók által megnevezett, a világ ellenségeinek hívott nevekkel, azóta már nem magamon, hanem a Társamon láttam a célkeresztet. És ha bár nem gondoltam volna, de ez még fájdalmasabb és szörnyűbb volt, mint amikor a saját mellkasomat láttam a pisztolycső végén.
  Őt tudtam, hogy nem tudom megmenteni, hogy kevés vagyok hozzá. Ha azoktól, akik olyanokat végeztek ki, akik egy éjszaka alatt képesek voltak legyilkolni egy egész város lakosságát, akkor én, egy gyenge, érzelmileg instabil majdnem 20 éves lány bőven kevés vagyok hozzá. Ha pedig már Bucky sem tudja magát megvédeni, akkor már bőven volt okunk félni...

  Egyedül egy dolgon jártak a gondolataim amíg a levegőben voltunk... Méghozzá azon, hogy fel kell keresnem a Kapitányt, mert ő az egyetlen Barneson kívül, aki képes felvenni a harcot az ellenségeinkkel. De ez további veszélyekkel járt.. ugyanis Steve arra esküdött fel, hogy elkapja, vagy szélsőséges esetben megölje a Tél Katonáját. Ebbe pedig bele sem mertem gondolni. Tehát ha oda álltam volna elé, hogy segítsen megvédeni Buckyt, és visszaverni a támadást, valószínű engem bezárna, hogy megvédje, az egykori barátját pedig letartoztatná, és soha többé nem engedné vissza társadalomba.

- Min gondolkodsz ennyire? - tette fel a kérdést hirtelen Bucky, amitől kishíján felsikitottam, mert annyira elkalandoztam.
- Semmin... Semmin. - feleltem zavartan.
- Na, látom rajtad, hogy valamin nagyon gondolkozol! - próbált ugratni a fiú.
- Hát igazából tényleg van valami... Csak azon gondolkodtam, hogy kihez is fordulhatnánk...