"Time Stop" | Marvel Ff. |

10. fejezet

Másnap reggel, kilenc körül jött az autó. Gyönyörű, metál fényezésű fekete Audi. Álom autó volt. Kiszállt a sofőr, és kivette a cuccaimat a kezemből. Felnyílt az autó csomagtartója, természetesen magától, és az öltönyös napszemüveges férfi beraktam oda a bőröndöm. Meglepődve néztem rá. Új volt nekem ez a helyzet.
Rámnézett, egy mosoly félét erőltetett az arcára, majd így szólt hozzám:
-Kisasszony, ideje indulni! - kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam. Belülről is ugyan olyan elképesztő volt az autó, mint kívülről. Fehér, bőr üléses volt, az ajtó pedig olyan puha anyaggal folt bevonva, amilyent még soha sem éreztem.
Körülbelül 20, talán 25 percet utaztunk. De már az indulás után nem sokkal látszódott a többi épület közül kimagasló Stark Torony. Nem hittem a szememnek. Végre láthattam élőben is.
Behajtottunk az épület főbejáratához. Tony már az ajtónál várt. Ahogy kiszálltam az autóból, léptem volna a csomagomért, de a sofőr megállított, és azt mondta, hogy majd ő elintézi. Bólintottam. Odaléptem Starkhoz, és kezet fogtam vele.
- Köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget Tony. - végtelenül hálásan néztem a velem szemben álló férfira.
-Ez csak természetes. - a kezével jelzett a sofőrnek, hogy vigye föl a csomagokat. Az pedig gondolkodás nélkül teljesítette a parancsot.
Beléptünk a Toronyba. Azt sem tudtam, hogy hová kapjam a tekintetem. Mesebeli látvány tárult elém, ahogy beléptem a hatalmas üvegajtókon. Tony mellettem sétált, és magyarázta, hogy mi hogyan is fog történni.
-Tehát Paris. Holnap elkezdjük a vizsgálatokat. Valami hülye szabály miatt, nem dolgozhatunk egyszerre több mint 3 emberrel, szóval muszáj volt 3 részletre szedni a programban résztvevőket. - legyintett a kezével. Még a vak is látta rajta, hogy Stark utálja a szabályokat, de mint Vasember, köteles betartani őket. - Kineveztem neked egy szobát 17 emelettel feljebb. Ha bármi kívánságod van, szólj Peppernek. Ő a titkárnőm. Mindjárt bemutatlak neki. Ragaszkodott hozzá, hogy te az elsők között legyél. - flegmán beszélt, még is úgy éreztem, hogy az életemet is rá merem bízni.
Felmentünk lifttel. Egy tárgyaló teremhez hasonlító szobába értünk, ami telis-tele volt méreg drága szuper fejlett eszközökkel. Táblákkal, monitorokkal, satöbbi.
-Ilyesztő, hogy mennyire fejlett itt minden. - jegyeztem meg halkan.
Egyszer csak egy magas, szőke hajú férfi közeledett hozzá. Annyira megilletődötten álltam Tony mellett a Torony látványától, hogy néhány percig nem ismertem meg a férfit. Csak akkor eszméltem fel, amikor bemutatkozott.
-Steve Rogers.
-Paris Addison- mondtam zavartan. Szerintem el is vörösödtem.
Végre. Végre találkozhattam Rogerssel. Ez a nap egyszerűen fantasztikusan alakult. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy beteg vagyok, és ha nem csinálunk valamit, akkor nem fog sokáig tartani ez az öröm.
- Figyelj Paris! Nekem egy kis dolgom van.- fordult felém a Vasember. - Majd a Kapitány megmutatja neked a szobádat. Holnap találkozunk.
-Rendben Tony. Akkor innen átveszen. - Steve átkarolta a vállam, és újra a lift felé indultunk. Még két emeletet mentünk feljebb. Végigmentünk egy viszonylag hosszú folyosón, majd Rogers benyitott az egyik szobába. A bőröndöm már ott állt. A falak színesek voltak, és biztonságot nyújtottak.
-Én most magadra hagylak. - mondta Steve, és a folyosó felé fordult. - Itt van a szobám egyle arrébb. Ha bármi baj van, szólj nyugodtan. - szerintem látta rajtam, hogy mennyire izgultam. Megnyugtatóan mosolygott.