"Time Stop" | Marvel Ff. |

50. fejezet

   Néhány nap keresgélés után találtam valamit végre. A szállodai szobámban ültem az ágyon. Szinte teljesen elhagyott már a lelkesedés, amikor végre találtam egy cikket. "ROMÁNIÁBAN LÁTTÁK A HÍRHEDT HYDRA ÜGYNÖKÖT" . Nem hittem a szememnek.
- De Románia? Na az meg hol van? - gondolkodtam hangosan. Igen, sajnos az európai földrajz tudásom nem volt a toppon. Ez viszont elnézhető lehet, mivel bújkálással töltöttem két évet. És valójában most is bújkálnom kellett, ha nem akartam, hogy Steve visszavigyen Amerikába. Na de Románia. Oda csak egy újabb repülő úttal tudtam eljutni, mivel autót bérelni nem volt pénzem. Néhány óra pihenés után összekaptam a cuccokat, majd go újra a reptérre.
   Romániába, Bukarestbe utaztam. Na ez a nyelv még kevésbé volt érthető. Úgyhogy inkább dolgozni kezdtem, mert már nagyon régóta nem láttam a barátom. Járni kezdtem az ismeretlen utcákat. Körülöttem kávézók, és üzletek voltak. Nagyon barátságosnak tűnt a város. Pont ezért nem értettem, hogy hogy a francba került ide Bucky. Neki túl nyugodtnak véltem ezt a helyet. Az egyik parkolóban egy fekete, enyhén szólva is feltűnő autó parkolt. Felhúztam a kabátom kapucniját. Nem voltam biztos benne, hogy nem ismerik az arcom, de azért biztosra mentem. Óvatosan viszont odapillantottam. Két, látszólag fegyveres katona ült az autóban. A lábamat kezdtem nézni, és úgy haladtam tovább, mint valami díler. Éreztem, hogy a két öltönyös rám nézett, viszont szerencsére nem gyanakodtak. Akkor fölnéztem a házra. A többitől eltérően ez sötét volt, és színtelen. És előtte az az autó... Biztos voltam benne, hogy ott volt. Megéreztem. Hirtelen balra át, és irány be a házba. Nem vettem tudomást a fekete autóban ülőkről. Csak simán besétáltam, és föl a lépcsőn. Szinte rohantam. Kopogtam az ajtón, de nem nyitotta ki senki. Mégegyszer kopogtam, majd elkiáltottam magam.
- Én vagyok az! Nyitsd ki kérlek. - mondtam idegesen. Nyílt az ajtó. És tényleg ő volt az. Megakartam ölelni, de ő nem engedte.
- Gyere be gyorsan. - suttogta idegesen. Majd körbenézett, és becsukta az ajtót.
- Mi a baj? - kérdeztem már a házban félve. - Az autó. Eltaláltam? - bólintott. Viszont most már nem tudtam vissza tartani magam, megöleltem. Ő erősen szorította. Ebből tudtam, hogy én is hiányoztam neki. Ez nagyon jól esett.

Néhány órával később...

- Miért is van itt ez a kocsi? - kérdeztem őszinte érdeklődéssel.
- Hát tudod Paris... Nem tudtam teljesen kiszállni. Vannak, akik még mindig hajtanak rám.
- És most mit lehet csinálni?
- Semmit. Álruhában megyek mindenhová, de úgy látszik nem túl hatásos, ha három nap alatt megtaláltál. - mondta lesütött szemmel a fiú a kudarcát.
- Mert én ismerlek. - átkaroltam Bucky nyakát, és úgy súgtam a fülébe a biztató szavakat.
- De majd holnap megoldjuk. - mondta még utoljára Bucky, majd magára húzta a takaróját.
  Én viszont még nem tudtam elaludni.