"Time Stop" | Marvel Ff. |

38. fejezet

  Sajgott a fejem. Odanyúltam a tarkómhoz. Véres lett a kezem. Megijedtem, ezért felültem az ágyon. Még csak akkor néztem körbe. A szobában félhomály volt. De felismertem a helyet. Felismertem, mert már vagy ezerszer voltam itt. A Toronyban voltam. Akkor jutott az eszembe, hogy ez hogy lehetséges? Hiszen ez New York, és nemrég még Washingtonban voltam. Bucky-val.
  Elhúztam a függönyt, hogy némi fény jöjjön be a sötét szobába. Már ment le a nap. Sejtettem, hogy úgy kb 4-5 órát aludhattam. Felejtés volt a tudat, hogy nem tudom min történt velem az elmúlt közel fél napban, mivel az előtte lévő események sem voltak teljesen tiszták.
  A tuhámmal kezdtem foglalkozni, mivel úgy emlékeztem, hogy Washingtonban egy halványzöld kenguru zsebű pulcsiban voltam. Most viszont csak a pólóm volt rajtam. Elkezdtem kutatni a ruhadarab után. A székem hattámláján lógott. Észrevettem, hogy egy papír lógott ki a zsebéből. Gyorsan kikaptam onnan. A levélen ennyi állt: "Sajnálom". Plusz az alján az aláírás: Bucky. Akkor és ott nem tudtam, hogy mit higgyek. A legjobb barátom elárult, és újra ott vagyok, ahol ugyan lenni akartam, viszont a jelenlétemmel bajba sodortam kb mindenkit, akit szeretek. Kétségbe estem. Az ajtóhoz rohantam, gondolván a Kapitány bajd mindent elmagyaráz. De zárva volt. Sírva csuklottak össze a lábaim a kétségbeeséstől. Rángattam a kilincset, és azt kiabáltam, hogy valaki engedjen ki. De nem jött válasz. Olyan rosszul éreztem magam, mint még talán soha sem. Magamat hibáztattam mindenért. Meggyőződésem volt, hogy Barnes bajban van, vagy talán már... Nem. Ebbe inkább bele sem gondolok.
  Fordult a kulcs a zárban. Felpattantam, megtöröltem a szemem, és úgy tettem, mintha minden rendben lett volna. Persze nem volt. Nyílt az ajtó. Stark lépett be hozzám.
- Megértem, ha félsz. - kezdte baráti hangon. - De nem kell. Mi megvédünk.
- Nem engem kell. Én nem számítok.
- Ne mond ezt. Most csak te számítasz. - a Vasember leült mellém, és átkarolta a vállam. Úgy éreztem magam, mint egy kislány az apja mellett. Megnyugtató volt, és már nem féltem annyira.
- Most mi lesz? - kérdeztem bátortalanul, mivel féltem a választól. - Mi lesz Bucky-val?
- Hogy kivel? Már vagy két éve nem hallottam ezt a nevet.- kérdezett vissza meglepetten Tony. Kérdőn néztem rá.
- Ő is velem volt. Most hol van?
- Nem tudom. A Kapitány talált rád Washingtonban, miután lezuhantak a Hordozók.
- Tehát sikerült. - jegyeztem meg halkan, bár először nem akartam hangosan kimondani. - Barnes. A Tél Katonája, ott volt?
- Nem tudom. Én éppen Bécsben voltam, egy tárgyaláson. Engem nem vontak be. Sajnálom. Többet nem tudok.
- Rendben. - egy kicsit sem őszinte mosolyra húztam a szám bal oldalát. Stark az ajtó felé indult, de onnan még egy utolsó kérdésre még visszafordult, mint Columbo.
- És Paris. Nem akarsz valamiről még beszélni velem? - kérdezte a férfi.
- Őőő... Nem. Miért? - feleltem zavartan. Egyértelmű volt, hogy az erőmre gondolt, csak nem tudtam, hogy honnan tudja.
- Ja semmiség. Csak egy buta megérzés. - nevetett.