"Time Stop" | Marvel Ff. |

43. fejezet

  A nap elvakított, ahogy besütott az autó ablakán. Egészen sokat utaztunk. A többi kocsi másik irányba hajtott tovább, tehát egyedül maradtunk. Steve vezetett, én hátul ültem.
  Megálltunk az emlékmű parkja mellett. Megpillantottam Natashát. Beült Steve mellé.
- Szia. Jó látni téged. - előre hajoltam az ő üléséhez.
- Szia Paris. Viszont. - most Rogershez fordult. - Hová is megyünk pontosan? - kérdezte a férfit.
- Majd meglátjátok lányok. - felelt a Kapitány vidáman.
  Tovább hajtottunk. Nemsokára elhagytuk a várost, és a tengerpart felé vettük az irányt. Egy út menti táblán megláttam a város nevét, ahová tartottunk: New Jersey.
- Miért is jövünk ide? - kérdeztem Stevet meglepetten. Nem kaptam választ. Láttam a férfin, hogy egyre zaklatottabb lett, ahogy közeledünk a célhoz.
  Nem hajtottunk be a városba, hanem egy kis, elhagyatott úton egy látszólag nagyon régi épület együttes irányába mentünk. Steve leparkolt a kerítés mellett. Óvatosan kiszálltam az autóból. Ismerős volt a hely. Az egésznek olyan bizarr kisugárzása volt. Felismertem a helyet.
- Én már jártam itt.
- Mégis miért? - kérdezte meglepettségét kicsit sem titkolva az orosz lány.
- Gondolom Bucky-val. - válaszolt helyettem Steve. - Ő hozott el ide. Ugye? - bólintottam.
  Besétáltunk a telepre. De nem abba az épületbe mentünk, ahová a minap Barnessal, ami egy lakóház lehetett egyébként, hanem egy hátsóbb, kisebb barakk felé haladtunk.
  Nagyot nyeltem, de más jelét igyekeztem nem mutatni annak, hogy mennyire megrémültem a teleptől.
   Steve megállt a sportpálya mellett. Elgondolkodva bámult az elhagyatott pálya irányába. Átöleltem a derekát.
- Az emlékek? - kérdeztem halkan. Az arca elárulta, hogy nem éppen szép emlékeket idézett fel a hely.
- Igen. De inkább menjünk. - észrevettem, hogy Rogers arcán legördült egy könnycsepp. Kérdést vetett fel bennem, hogy egy emlék, vagy Bucky miatt volt e. Vagy talán kicsit mindkettő.
  Steve hirtelen a pajzsával leütött egy lakatot az egyik épület ajtajáról. Nem tudtam, hogy miért, mert nem hallottam amit Natashával beszéltek, mert kissé lemaradtam.
  Beléptünk a kissé sátorral hasonlító beton építménybe. A falakon pókháló volt, a padló poros volt. Egy terembe léptünk, ahol a falak melett körös körül könyvespocok voltak. A Kapitány odalépett az egyikhez.
- Úgy tudom, hogy ez egy titkos támaszpont. - megfogta az egyik szekrény szélét, és nagy erőt kifejtve ugyan, de eltolta oldalra. - Akkor nem tudom, hogy minek még a liftet is elrejteni?
  A szerkezet ajtaja kinyílt. Az egész olyan réginél tűnt, ( mert nyilván az is volt...) de ami a lényeg volt, hogy működött. Lementünk a legalsó szintre. Ahogy kinyílt az ajtó, egy hatalmas, laborhoz hasonlító terem volt előttünk.
- Innen nem küldhették a jelet. Ez itt kőkori technika. - jegyezte meg Romanoff.
- Nézzünk körül. - adta ki a "parancsot" a Kapitány.