3.
A második levél, és mellé a rózsa ott is várta:
Kedves Éva,
pár dolog rólam, amit fontosnak tartok. Karatezom már kiskorom óta, régen versenyekre is jártam. Az utóbbi években erre már nem volt időm a tanulás mellett, de hetente kétszer még megyek edzeni a klubba. Te sportolsz valamit?
Műegyetemre járok, most vagyok első éves, építész szeretnék lenni. Te tudod már merre tovább a gimi után?
A XII. kerületben lakom a szüleimmel, a nővéremmel Katival, aki ügyvédnek tanul, és a kutyánkkal Borzossal. Vele minden reggel futok a közeli hegyen. Kíváncsi lennék te merre laksz. Van tesód?
Szeretek kirándulni járni a természetbe, illetve amint az idő engedi felpattani a motoromra, és azzal útra kelni. Neked mi a véleményed a motorokról?
Gábor
„Hűha!" - ez volt Éva első gondolata, ahogyan elolvasta a levelet. - „ez a fiú tényleg komolyan gondolja." Igazából tetszett neki a levél, és minden, amit leírt magáról. De még mindig nem akart semmit a fiúktól, és amikor a következő szünetben véletlenül még össze is ütközött Jisztiánnal, aki erre átkarolta a derekát úgy, mint régen csak még inkább megerősödött benne ez az elhatározás. Nem akart megint csalódni, és aztán szenvedni.
Azért kíváncsian várta a további leveleket.
A harmadik levélben ez állt:
Kedves Éva,
tegnap edzés után a fiúkkal beültünk enni valamit egy új helyre, amiről kiderült, hogy társasjáték esteket szerveznek, és ez az este is pont ilyen volt. Te szeretsz társasozni, kártyázni? Én nagyon, mi a családdal otthon sokat játszunk, sőt a baráti családokkal is sokszor ezért jövünk össze.
És mit szeretsz enni? Vannak kedvenc helyeid?
Nekem rengeteg kedvenc helyem van, szívesen megmutatom majd neked mindet. 😊
Kedvenc ételeim, leginkább azt mondanám, hogy a szokásos pizza, hamburger mellett leginkább a keleti kaját szeretem. És nem csak a tipikus kínai illatos csirkét, hanem például a thai és az indiai konyhát is szeretem.
Neked mik a kedvenceid?
Gábor
„Én is imádok társasozni, és a keleti konyhát is imádom." - gondolta Éva ezután a levél után. Hirtelen kedve támadt válaszolni is ezekre a kérdésekre, de aztán elvetette a gondolatot.
De a következő levelet már nagyon várta. Vajon mi fog még kiderülni erről a fiúról?
Negyedik levél:
Kedves Éva,
a tegnapi napomat az egyetem után nagyrészt a könyvtárban kellett töltenem, kutattam egy projekthez.
Te szereted a könyvtárakat, szeretsz olvasni? Én igen. Egy könyvtárban mindig megnyugszom, és sokat olvasok otthon is. Leginkább krimiket, csavaros történeteket, amiknél van egy jó kis csattanó a végén. Mint például E. Lockhart: We were liars könyve.
Ja igen, és szeretek eredeti nyelven olvasni. Ez nem nagyzolás, de így is szinten tartom a nyelvtudásom szerintem. Angolul és németül beszélek, és szeretnék még megtanulni olaszul. Most az egyetemen felvettem az olaszt, aztán majd meglátjuk mire jutok vele.
Te hogyan állsz a nyelvekkel?
Gábor
Évának egyre inkább kedvére voltak ezek a levelek, bár ezt magának se ismerte volna be.
Kedves Éva,
mit szeretsz csinálni a szabadidődben? Van valamilyen hobbid?
Én azokon kívül, amit már idáig elmondtam(megírtam) szeretek színházba járni, havonta egyszer biztosan elmegyek, de van, hogy többször is. Vannak kedvenc színészeim, de több is, őket most nem sorolom fel, hátha ezt meg tudjuk majd egyszer beszélni személyesen...
Moziba ritkán megyek, és akkor is inkább csak a kaja miatt. Inkább otthon tartok maratoni filmezéseket, és akkor minden junk food jöhet.
Bowlingozni szoktunk még járni barátokkal, azt nagyon szeretem.
Te, hogy vagy ezekkel?
Gábor
Ez volt a hétre az utolsó levél, hiszen másnap hétvége.
Éva összegyűjtötte a leveleket a rózsákkal együtt, és hétvégén csak nézegette őket. Magában már tudta mit akar, de végül csak vasárnap este szánta rá magát. Választ írt a levelekre.
„Végülis abban nincs semmi rossz, nem igaz?" - gondolta magában. „Lehetnek akár barátok is, nem kell egyből arra gondolni, hogy járjanak."
YOU ARE READING
Valentin napi vallomás
RomanceÉva éppen egy nagy csalódást próbál kiheverni, amikor találkozik Gáborral. A fiút első pillanatban rabul ejti a lány szépsége, és megpróbál közeledni felé. De Éva elutasítja. Azonban Gábor nem adja fel ilyen könnyen, és Éva barátnőjének segítségével...
