Valentin napi vallomás

Part 11

11

Éva nagyot csalódott, nem gondolta volna, hogy ilyen ez a fiú, akiért így oda volt. Egész nap ezen vívódott. Kati elintézte azzal, hogy most jól megmondta neki a magáét, és lépjen túl rajta.

Ő azonban nem tudta ezt ilyen könnyen lezárni, leginkább az zavarta, hogy hagyta magát elszédíteni, bízott valakiben, aki nagyon nem volt rá érdemes. És mi van, ha Gábor is ilyen?

Mindenesetre este készült rákérdezni nála mikor volt barátnője utoljára, kíváncsi volt mit fog mondani.

Gábor is alig várta, hogy beszéljenek este, egész nap azon aggódott vajon az a fiú mit mondott Évának.

- Szia! - írt rá Évára ahogy hazaért. - Ne haragudj, ma nem tudtam napközben írni, vizsgáztam, aztán könyvtárba rohantam, onnan a nagynénikémhez, mert ma náluk volt halászlé kostólás.

- Szia, nem haragszom, nekem is sűrű napom volt. Ma voltunk fát venni, nemrég értünk haza.

- Milyet vettetek?

- Normandi fenyőt, mindig azt veszünk, és van egy bejáratott helyünk. Szépen ki vannak állítva a fák, visszük a talpat, kiválasztjuk, belefaragják, és majd ki is szállítják.

- Mi mindig gyökereset veszünk, és karácsony után elültetjük valahol. Sok van a kertünkben is, de van, hogy az erdőbe kerül, vagy valamelyik rokonhoz.

- Ez szép. Ti tényleg nagyon szeretitek a természetet.

- Igazából ez azért alakult így, mert apám nem tudja belefaragni a talpba a fát. Amíg kicsi voltam nem tudtam neki segíteni, anyu a mű dolgokat utálja, szóval maradt ez az opció. Így mindenki boldog.

- Apukád inkább olyan elméleti ember?

- Igen, mondhatjuk. De azért van, amiben jó gyakorlatban is, például a halászléfőzésben. Eddig ő vezet.

- Ennek örülök, és hogyan alakul a heti program?

- Még csütörtökön is megyünk halászlét enni, most apu másik testvéréhez. Ja és szerda délután segítenem kell anyunak a sulijában. Mi mikor találkozunk?

- Nem is tudom, talán pénteken akkor.

- Csak pénteken?

- Holnap a táncosokkal karácsonyozunk, az estig eltart, szerda délután megyünk a szokásos évi díszünket megvenni, csütörtökön te nem érsz rá. Péntek délután?

- Rendben, de beszélni azért tudunk, ugye?

- Persze.

- Akkor elmeséled mi történt veled ma? Beszéltél azzal a fiúval?

És Éva elmesélte, hogy igen, beszéltek, és hogy hogyan történt, és ő rázúdított mindent, és ettől megkönnyebbült, mert végre kiadta magából, de közben meg végtelenül csalódott, mert megbízott valakiben, akiben nem kellett volna.

- Sajnálom. - írta Gábor. Akkor most benne vajon bízik, vagy nem? És hogyan tovább ez után?

Éva úgy érezte itt az idő Gábort is kifaggatnia, de nem akart úgy tűnni, mintha vallatná, ezért megpróbálta viccesen előadni.

- Tényleg, ugye neked nincs barátnőd?

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? - jött egyből a válasz.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani, inkább viccesen kérdeztem.

- Nincs, és nem is volt mostanában.

- Miért mikor volt utoljára? - csapott le rá Éva.

- Még gimiben. Az egyik évfolyamtársammal jártam negyedikben, de ahogy vége lett a sulinak, a mi kapcsolatunknak is.

- Elmúlt a szerelem?

- Talán inkább vonzalom, tudod a közös tanulás, a közös élmények összekötöttek. Szerettem, de nem olyan igazi, lángoló szerelemmel.

- Értem. De voltál már olyan igazán az?

- Talán az első szerelmünket kicsit mindig annak érezzük, nem?

- És az neked mikor volt?

- 14 évesen, amikor kijártam a nyolcadikat, és valami versenyen nyert táborba mentem. Ott volt az a lány is, aki egész felsőben végig tetszett nekem, Erikának hívták, de soha nem mertem közeledni hozzá. Aztán ott a tábor két hete alatt történt valami, felbátorodtam, olyan minden mindegy alapon, és összejöttünk. Aztán a nyarat is együtt töltöttük, már itt Pesten, sokat jártunk együtt strandra, erre arra. És aztán ahogy megkezdődött a gimi, elsodródtunk egymás mellől. De ez volt talán az első igazi nagy szerelemem. ÉS neked?

- Nekem 15 évesen egy volt osztálytársammal, tudod még általánosból. Volt egy osztálytalálkozó, és olyan más volt minden, mindenki sokat változott. Más szemmel néztünk egymásra. Talán nekem is tetszett mindig is, és mint kiderült én is neki. Összejöttünk, kb. fél évig jártunk. Minket a nyár választott szét, amikor mindketten mentünk mindfele, és nem volt elég időnk egymásra. De azért szép volt.

- És azóta voltál már szerelmes?

- Azt hittem igen, de kiderült, hogy nem.

- Ez a fiú, akivel ma beszéltél?

- Aha.

- És előtte nem volt más, akivel együtt voltál?

- Őszinte leszek, veled valahogy olyan könnyű ilyenekről is beszélgetni.

- Ennek örülök. Szóval?

- Szóval, miután túllestem az első nagy szerelmen, csókon, kicsit élveztem, hogy hódíthatok. Tudod jött a nyár, Balaton, bulik, strand.

- Persze, értem. Nekem is volt ilyen nyaram. Pont most az egyetem előtt a nyár nagy részét külföldön töltöttem. Az egyik rokonunk Görögországban él, van egy kis panziója. Felkínált egy nyári munkát, hogy ott besegítsek, kaptam szállást, ellátást, még fizetést is, és hát egész nyáron jöttek mentek a turisták, a helyi lányokról nem is beszélve.

- Biztos tetszettél nekik a szőke hajaddal.

- Hát igen, most mit tagadjam.

- Szóval kiélvezted a nyarat.

- Igen. Aztán kezdődött az egyetem, és volt pár futó kalandom, nem titkolom. De aztán ahogy megláttalak téged a Közgázon, azóta nem létezik más. - gondolkozott mit írjon, de végül csak ennyit írt le. Nem akarta megijeszteni Évát, hogy ő egyből beleszeretett, és ez az érzés egyre csak fokozódik benne, amióta egyre jobban megismerheti.

Tehát mindenben igazat mondott- Éva ezt leszűrte ebből a beszélgetésből, és azt is, hogy Gábor tényleg odáig van érte. Az utolsó kijelentése is erre utalt.

Mivel Éva nem írt vissza, Gábor újra írt.

- És akkor most lezártad ezt az ügyet ezzel a fiúval? - azt is akarta még írni, hogy akkor nem kell aggódjak, hogy lecsap a kezemről, de ezt nem merte. Még ki tudja ők ketten hogyan is állnak egymással.

- Igen, lezártam végleg. - csak még meg kell küzdenem azzal az érzéssel, hogy hogyan lehettem ilyen naiv, hogyan hihettem valakinek, akinek nem kellett volna.