Valentin napi vallomás

Part 7

7

A keddi napban állapodtak meg, amikor Évának angol órája volt fél ötig az Apáczai gimiben. Gábor oda ment eléje.

- Szia! - üdvözölte sugárzó mosollyal a lányt, amikor meglátta kilépni a kapun.

- Szia! - mosolygott vissza Éva, és úgy érezte, mintha megroggyantak volna a lábai Gábor mosolyától.

- Akkor Vörösmarty tér jó lesz? - kérdezte Gábor ahogy Éva mellé ért.

- Remek, idén ott még úgysem voltam.

- Hova szoktál járni?

- A bazilikához mindig kimegyünk a családdal a fényjáték miatt, az a húgom kedvence. Apunak pedig van egy kedvenc étterme Székesfehérváron, ezért az ottani vásárba is mindig elmegyünk, és utána ott vacsorázunk. Te voltál már?

- Nem, idén még egyiknél sem.

Közben oda is értek a Vörösmarty térhez.

- Hmm, érzed ezt az illatot? Sült gesztenye! - lelkesedett Éva. - Imádom! Keressük meg az árust. - és el is indult az illat irányában.

- Én is szeretem a sült gesztenyét, de tudod, hogy csak ilyenkor jut eszembe?

- Tényleg! Nekem is! - nevetett rá Éva.

Miután felszerelkeztek egy-egy nagy adag sült gesztenyével elkezdték feltérképezni az árusokat.

- Imádom ezeket a kézműves, egyedi termékeket, de szerintem nagyon túlárazzák őket. - mutatott Éva a bögrékre.

- Tudod hol tudnám elképzelni ezeket a cserepeket? Egy hegyi rönkházban. Ott a konyhában csak ilyen edények lennének. Szeretnék egyszer egy ilyen házat.

- Állandóra, vagy csak nyaralónak?

- Csak nyaralónak, valahol fent a hegyekben. - ábrándozott el Gábor.

- Igen, az tényleg nagyon hangulatos lenne. - értett egyet vele Éva.

Éva talált egy árust, aki gesztenyéből készített ajándéktárgyakat. Ott megállt nézelődni. Pláne amikor meglátott egy plüss gesztenye babát is.

- Ez Kipp- Kopp, ugye? - kérdezte az árust, aki csak mosolyogva bólintott.

- Tudod, gyerekkoromban volt egy kedvenc mesekönyvem, a Kipp kopp. - fordult most a fiúhoz. - Volt Kipp kopp kalandjai, Kipp kopp karácsonya. És ő egy gesztenyebábu volt, de olyan kedves kis mesék voltak, szép képekkel. Imádtam. - rakta vissza a babát Éva.

Gábor azonban már megjegyezte magának, hogy ide vissza kell jönnie, mert ez lehetne a tökéletes karácsonyi ajándék Évának.

- Szóval akkor nemcsak a sült gesztenyéért rajongsz, hanem úgy mindenért, ami gesztenyés?

- Most, hogy így mondod, igen. Van egy gesztenyés süti, amit anyunak minden karácsonykor kötelező megsütnie miattam. A gesztenyepürét is imádom. A barna színt is szeretem. Szóval igen! - nevetett Éva. - Tudod gyerekkoromban volt egy sült gesztenye árus a Ferenciek terén, aki korhű ruhákban egy hatalmas kályha mellett árulta a sült gesztenyért. Még talán valami zene is volt mellette, tudod, az is olyan régimódi. Sokat jártunk arra, és nekem a karácsony előtti időszak összekapcsolódott vele. A tűz, a fények, na meg a gesztenye, az illat. - sorolta Éva.

- És ez jön vissza, valahányszor gesztenyét eszel.

- Igen. - Éva örült, hogy Gábor pontosan megérti mit érez.

Tovább haladva az árusok között megállapították, hogy mindketten szeretik a szép famunkát, a könyveket, a horgolt dolgokért annyira nem voltak oda. A csokikon és bonbonokon is gyorsan tovább haladtak, azonban a mézeskalácsoknál Gábor leragadt.

- Látod, én meg a mézeskalácsért vagyok oda. Nekem valahogy az juttatja eszembe a karácsonyt. - nézegette elmélyülten a különböző formájú és díszítésű sütiket.

- Szoktatok otthon is sütni?

- Persze. Gyerekkoromban mindig külön program volt, én a formázást élveztem a legjobban, a nővérem pedig a díszítést. Mondjuk az utóbbi években ez már elmaradt, de anyu mindig süt, csak már nem díszítgetjük. Amikor viszont meglátom az ismerős formákat, az mindig olyan melegséggel tölt el. Te szereted a mézeskalácsot? - fordult most Éva felé.

- Igen, ki ne szeretné?

- Akkor majd hozok neked, anyu receptje különlegesen finom.

- Ok, köszönöm előre is.

Még tébláboltak egy ideig, ittak egy forró teát, hogy átmelegedjenek, de amikor már végképp úgy érezték lefagyott mindenük, hazaindultak.

- Tudom, hogy a metró gyorsabb meg melegebb, de nem mehetnénk villamossal? - kérdezte Éva a fiút. - Úgy szeretem nézni a kivilágított várost ilyenkor.

- Dehogynem. Én is szeretem, egyre inkább meghozza a karácsonyi hangulatomat.

Éva most nem tiltakozott, amikor Gábor is felszállt vele a buszra, még nem akart elválni a fiútól. Olyan könnyedén tudott vele bármiről beszélgetni, és egyre több közös dolgot fedeztek fel egymásban.

Hazafelé a suliról beszélgettek, a tanárokról, ki hogyan képzeli el a jövőjét.

- Tudod arra is gondoltam, hogy egy évet külföldön hallgatnék építészetet. Szeretnék sokat utazni, világot látni. - magyarázta neki Gábor.

- Igen, ez jó ötlet, és mennyi mindent tapasztalhatnál. Én is szeretnék sokat utazni, nemhiába tanulom a nyelveket, és akarok tovább tanulni a Külkeren.

- És hova vágysz leginkább? Amerikán és Indián kívül, amit már tudok. - mosolygott rá Gábor.

„Hihetetlen mennyire figyel minden egyes szavamra." - gondolta magában Éva.

- Franciaország egyértelműen, de egész Európát bejárnám.

- Ja igen, a francia nyelv a szíved csücske, emlékszem.

- Neked pedig az olasz! - kontrázott Éva. - Akkor te oda vágysz leginkább?

- Oda is, de én is elmennék Európában bárhová.

„Veled." - tette hozzá magában. Beleborzongott, ahogy elképzelte milyen lenne bebarangolni Évával Európát. Biztosan érezte, hogy ő lenne a tökéletes útitárs számára.

Lassan megérkeztek Éváék háza elé, és Éva ismét bizonytalanul fordult a fiú felé hogyan is kéne elbúcsúznia.

- Akkor szia. - mondta végül. - Köszönöm, hogy hazakísértél.

- Ez csak természetes. Annál több időt tölthetek veled. - nézett melegen a lányra.

Pár pillanatig még álltak szótlanul, végül egyszerre mozdultak a másik felé, és két puszival köszöntek el egymástól.

Gábor legszívesebben átölelte volna, de nem merte, így csak mélyen beszívta a lány illatát, hogy még sokáig érezhesse hazafelé.