Valentin napi vallomás

Part 35

35

Másnap reggel Gábor szokásosan elkísérte a suliba.

- És mit is tervezel délutánra? - próbálta meg kifaggatni Éva.

- Meglepetés. - titokzatoskodott a fiú.

- Ok, de nekem is van este hattól.

- Igazán? És mi az? - lépett közelebb Gábor.

- Hát meglepetés.

- Áruld el kérlek! - vonta magához, és meg is csókolta gyengéden.

- Hát jó! 1 órás tangó oktatásra megyünk csak mi ketten.

- Oh, ez izgisen hangzik.

- És te mit tervezel? - nézett rá várakozóan Éva. Ő elárulta, akkor most a fiú jön.

- Nem, nem, meglepetés.

- Oh, te!

- Kettőre jövök érted! - búcsúzott egy hosszú csókkal, majd útjára engedte.

Gábor pontos volt, a suli előtt várta egy szál rózsával.

- Még több rózsa? - kérdezte Éva, de azért örült neki.

- Baj, hogy ilyen romantikus vagyok? - ijedt meg egy pillanatra Gábor.

Még sohasem volt ennyire szerelmes, soha nem akart még ennyire elkápráztatni valakit.

- Dehogyis, imádom, hogy ilyen vagy! Csak tudod még soha senki nem tett ilyen sokat értem. - ölelte magához Éva, és már csókolta is.

- Balfácánok voltak mind! - jelentette ki Gábor, majd kézen fogta a lányt, és a villamosmegálló felé vitte.

Amikor leszálltak a Bertalan Lajos utcánál, Évának lett egy sejtése hova mennek.

- Csak nem a Hadik kávézóba megyünk, ahol...? - kezdte.

- Ahol az első randink volt. - fejezte be a fiú. - De oda megyünk. Már ha nem bánod.

- Egyáltalán nem. Akkor ez lesz a mi helyünk, mit szólsz hozzá? - és magában már elképzelte, hogy neves alkalmakor mindig ide jönnek majd.

- Csodás lenne! - húzta Gábor magához egy hosszú csókra, mielőtt bementek.

A hely is fel volt díszítve aznap Bálint napra, ezért sokkal ünnepélyesebbnek tűnt.

- Tudod tartanak itt Valentin napi vacsora estet, de most arra nem tudunk maradni. - kezdte Gábor.

- Én csak sütit kérek és forró csokit.

- Csoki tortát és forró csokit?

- Abszolúte. És neked mi a februári sütid? Mert januárban ugye krémest akartál enni.

- Találgass.

- Valamilyen fánk?

- Nem.

Éva még felsorolt pár dolgot, de nem találta el.

- Ok, elárulom, az isler az.

- Miért pont az?

- Rémlik még régebbről egy szív alakú csokis süti, amiben beül lekvár volt. Lehet még most is lehet kapni, de nem emlékszem a nevére. Ahhoz legközelebb az isler van.

- Értem. Hihetetlen vagy! - De Éva imádta a fiúban, hogy ilyen különleges dolgai vannak, és nem szégyellte őket.

Miután megették a sütit és ki ki megitta az innivalóját, Gábor az órájára nézett.

- Lassan mennünk kell. - kezdett el készülődni.

- Hova?

- Majd meglátod.

Gábor visszavitte a Szabadság hídhoz villamossal, és fel is sétáltak rá a közepéig.

- Oh, nézd, most megy le a nap, milyen szép! - mutatott Éva az égre.

Gábor csak mosolygott erre.

- Oh, te pontosan tudtad mikor megy le a nap, és ezért hoztál ide, ugye? - jött rá Éva. „Egy újabb romantikus gesztus!" - gondolta magában.

De közben már ölelte is át a fiú nyakát, hogy hajába túrva magához vonja és megcsókolja.

„Szeretem őt, annyira szeretem!" - érezte magában, ahogy elöntötte a boldogság.

Gábor viszonozta a csókot, aztán csak álltak a híd korlátjának támaszkodva egymást átkarolva, és csodálták a naplementét.

Gábor ekkor úgy érezte már nem tudja tovább magában tartani, ahogy a lemenő nap fénye bearanyozta Éva boldogságtól sugárzó arcát, muszáj volt kimondania:

- Éva! - fordította maga felé a lányt- én szeretlek!

Éva erre két kezébe fogta a fiú arcát, látta rajta, hogy fél mit fog válaszolni:

- Én is szeretlek! Nagyon!

Még látta a megkönnyebbülést az arcán, a boldogságtól felcsillanó szemét, ami elött gyengéden megcsókolta volna.

„Szeret, ő is szeret! El se hiszem!" - gondolta magában Gábor és csak szorította magához Évát.

- Tudod, már régóta el akartam mondani. - súgta Éva fülébe.

- Mert már régóta ezt érzed? - simogatta meg a lány az arcát.

Erre Gábor csak bólintott, de szemében annyi szerelem, megkönnyebbülés, és gyengédség volt.

Éva most nem csukta be a szemét, most ő is nyíltan vállalta az érzéseit, így Gábor az ő szemében is csak a szerelmet látta visszatükröződni.

- Én is érzem már egy ideje. - suttogta végül Éva, mielőtt újra magához nem vonta volna a fiút egy újabb gyengéd csókra.

Még sokáig álltak ott a hídon, amíg a lemenő nap utolsó sugarai is el nem tűntek a hegy mögött, boldogan, összefonódva, és egymás szerelemes csókjaiban elmerülve.

Vége