Valentin napi vallomás

Part 22

22

Csütörtök este is beszéltek, de Éva akkor is olyan távolinak tűnt.

Éva az az igazság, hogy nem tudta hogyan viselkedjen, próbálta visszafogni magát, pedig ő is vágyott a fiú után, de közben meg ugye félt, hogy mi felé haladnak. Ahhoz viszont még nem érezte elég réginek a kapcsolatot, hogy ezt csak úgy megvitassa a fiúval.

Szóval őrlődött.

Gábor péntek reggelre már nem volt hajlandó elfogadni, hogy Éva lerázza, így elkísérte a suliba.

Búcsúzáskor Gábor tiszta vizet akart önteni a pohárba, de azért nem akart ajtóstul rohanni a házba, ezért csak annyit kérdezett:

- Szombaton eljössz velem kirándulni az erdőbe? Minden olyan szép havas még! Csak ide a környékre. S utána talán megnézhetnéd te is a szobámat! - nézett rá kérdőn.

Kicsit félt, hogy mi lesz a válasz, de ha Éva visszakozik, akkor végre megkérdezheti, mi a baj.

De Éva egyből igen mondott.

Igazság szerint már kikészült, vágyott a fiúra, nehéz volt visszafognia magát, de közben meg félt, még nem állt készen, hogy lefeküdjön vele, közben meg őrülten vágyott rá, hogy a fiú megérintse intimebb módon is.

- Rendben, akkor 10 kor mondjuk, az jó? - nézett rá ragyogó szemekkel a fiú.

- Igen, remek.

Gábor szombaton elé ment, hozzájuk úgyis közelebb volt az a rész, ahova tervezett menni. A kilátó felé mentek, még éjjel is esett, így friss hó ropogott a talpuk alatt.

Kézen fogva mentek, halkan beszélgettek, nem siettek sehova. Most Gábor igyekezett nagyon visszafogottan viselkedni, ezért az üdvözlő szájra puszi óta nem próbálkozott. Se egy csók, se egy ölelés.

Évának már kezdett hiányérzete támadni, de nem jött rá először miért.

A kilátónál Gábor kérdőn nézett rá:

- Szeretnél felmenni?

- Persze, ha már itt vagyunk. Nem nagyon járok ide.

- Pedig nagyon szép környék.

- Talán csak a megfelelő személyre vártam. - nézett huncutul a fiúra.

- Oh, te. - eddig bírta Gábor, és már ölelte is és csapott le az ajkára.

Ahogy megízlelte azokat a csodás ajkakat, nem is értette, hogyan bírta ki ezt az egy órát nélkülük.

Éva most nem húzódott el, viszonozta a csókot, és beleolvadt a fiú ölelésébe.

„Ez hiányzott!" - jött rá ekkor.

Végül pár kutyasétáltató rebbentette szét őket, akik az ösvényen haladtak el.

- Akkor gyere, másszunk fel. - nyújtotta a kezét Gábor.

Felérve a lány mögé állt, átkarolta a derekát, tenyerét a hasán tartva, és fejét a vállán nyugtatva nézte az eléjük táruló kilátást.

- Csodaszép! - suttogta Éva fülébe.

- Igen, valóban az. - dőlt hátra a fiú mellkasára, és kezével átfogta a fiú karjait.

Pár percig így álltak összefonódva, élvezték a csendet, a hófödte várost, ami a lábuk alatt terült el.

Éva hirtelen olyan boldognak érezte magát, valahogy elöntötte ez az érzés, hogy nem is gondolkozott, csak megfordult, és a fiú fejét magához vonva megcsókolta. Nem gyengéden ahogy szokta, hanem hevesen, mint aki többet akar.