Csak te!/ Befejezett /

38 fejezet

Scharlott Blane

Akkor miért is vagy szomorú?- kérdezte, de választ nem kapott. Csak ültem és bámultam magam elé. - Charles...- elkezdtem a mondatomat,de a csengettek. Charles felkelt és ment ajtót nyitani. Percekig nem jött vissza, ezért én is felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. - Charles.- szólítottam a nevén,de válasz nem jött. Gyorsabb léptekkel kezdtem lépni és amikor a bejárati ajtót megpillantottam nem hittem a szememnek. Mégis mit keres itt Noah és miről beszélgethetnek olyan halkan? - Miről van szó? Miért nem hívod be a vendéget?- Charles meglepődött mikor meghallotta,hogy itt vagyok, majd mint egy filmbe lassú mozdulattal megfordult és egy kényszer mosolyt villogtatott meg az arcán. - Én se tudom, hogy mit keres itt.- magyarázkodott. - Hisz te hívtál meg Charles, azzal a dumával, hogy nem lesz itt senki.- lefagytam, nem tudtam erre reagálni. Csak annyit tudtam, hogy nekem innen el kell mennem mihamarabb. Vissza sétáltam a cuccaimért és minnél gyorsabban próbáltam elhagyni a lakást. Azt volt a fura, hogy Charles nem is tiltakozott, hagyott elmenni.

Oda sétáltam a lifthez, de addigra Charles már vissza ment. Így ketten maradtunk Noahval.- Én megmondtam, hogy enyém lesz Charles, te meg szépen kisétálsz az életéből, míg én a bizalmába férközök.- nem nagyon foglalkoztam a mondandójával, minnél hamarabb el akartam menni innen. - Menekülj csak.- mondta utánam mikor beszálltam a liftbe.

Minnél hamarabb haza akartam érni. Kiértem és azonnal egy nagy levegőt vettem. Nem bírtam visszafolytani a sírást. Azonnal potyogni kezdtek a könnyeim. Felnéztem Charles lakásához és az ablakban megpillantottam az alig látható piros ferraris pólóját.

Elindultam egy irányba, azt se érdekelt ha nem haza, csak távol legyek mindenkitől. Ennél nagyobb fájdalmat még senki nem okozott még soha, mint Charles. A távolba megpillantottam egy parkot, gyors léptekkel mentem. Miért pont velem történik mind ez? Miért? Leültem az egyik padra és felhúztam a térdeimet a melkasomhoz. És úgy néztem magam elé és merültem el a gondolataimba. Charles miért csinálta ez? Nem bírom ezt még felfogni, hogy Charles hogy tehetett ilyent. A gondolataimból a telefonom csörgése zavart meg. Nem akartam felvenni, ezért hagytam, hogy lenyomja. Viszont nem adta fel, a harmadik csörgésnél elővettem,hogy ki akar engem annyira megzavarni. Ismeretlen szám, vajon tényleg engem keres vagy csak rajtam keresztül akar valakit elérni. Felvettem, és egy ismerős hang volt a vonal másik felén. - Charles?- kérdeztem meg. Megmondom az őszintét, hogy először azt hittem, hogy ő. Ezért mertem rákérdezni. Viszont nem kaptam választ, valószínűleg ő.- Ha nem szólalsz meg, akkor lenyomom. Charles nekem erre nincs kedvem.- beszéltem és beszéltem. De a vonal másik felén semmi hang nem jött. Megnéztem és én a senkinek beszéltem. Szó szerint képes volt letenni. Nem hagytam annyiba, vissza hívtam a számot.- Charles te vagy az?- felvette,de nem szólalt meg. - Scharlott én nagyon sajnálom, nem akartam. Az apja mondta, hogy mutassam be neki a várost, mert te körbe vezetted őt a pályán.- szívesen elhinném,de nem tudom. Akkor miért nem állított meg amikor elmentem? Miért nem küldte el inkább Noaht? - Charles én hinnék neked, de...- leharaptam a mondatot. Majdnem elszóltam magam.- Hallottam a beszélgetéseteket a folyosón. Tudom, hogy ez nyomta a szívedet.- a pupilláim kitágultak. - Charles, kérlek ne.... vége van.- a szemeim könybe borultak, és egy-kettő könnycsepp elhagyta a szememet is. - Mióta?- a hangjából kivettem, hogy mindjárt elsírja magát, de ő csinálta meg saját magának a bajt. Nem?

Köszönöm,hogy elolvastad! Ha tetszett kövess be, és csillagozd be!🤍