Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

26. fejezet

Armel dühöngő bikaként állt velem szemben a teraszon, ahova magával rángatott a teázás után. A kinti sötétség elrejtett a kíváncsi tekintetek elől, hangunkat messzire vitte a feltámadó szél. Tökéletesebb pillanatot nem is választhatott volna, hogy számonkérje rajtam engedetlenségemet.

– Nem fogadhatsz el ilyen ajándékot! – dühöngött Armel és megvetően mérte végig a ruhámat. – Sértő rám nézve. Daeryss nem veszi figyelembe, hogy ígéretet tettél nekem. Egyértelmű jelzés volt nekem, hogy nem lát itt szívesen és jelentéktelen senkinek tart. Meddig lenne képes elmenni? Megsemmisít előtted, hogy ne lásd bennem a férfit? Hogy megszerezzen magának csak azért, hogy elvegyen tőlem?

– Ó, hát ez az egész a férfiasságról szól? Az ő birodalmában vagyunk, itt ő az alfahím! Fogadd el a szabályokat, Armel! Nem sérthettem meg azzal, hogy elutasítom.

– Még mindig nem ismered Arkask írott és íratlan szabályait. Ez súlyos sértés volt a részéről.

– Ha Arkaskban lennénk, igen! De ez Halálkatlan!

– Rád nézve is sértés! Csak az apádtól és a férjedtől fogadhatsz el ilyen ajándékot. Más férfiaktól becstelenség, csak szajhák tesznek ilyet, vagy kitartott szeretők! Te egyik sem vagy – csendesült el a hangja. – Daeryss valamit forgat a fejében. Nevetségessé akar tenni engem, de az okára még nem jöttem rá.

– Szerintem paranoiás vagy.

– Ha az asszonyom lennél, nem tűrném, hogy ilyet mondj nekem – közelebb lépett hozzám és megszorította az arcomat. Fájdalom nyilallt a sérült felébe. Felszisszentem, mire leengedte a kezét és elfordult.

– Még nem vagyok az asszonyod!

Szavaim hatására megfeszült a tartása. Hallottam kapkodó lélegzetét, éreztem, hogyan próbálja elfojtani a benne dúló dühöt.

– Bárcsak ne egyezett volna bele apám abba a hat hónapba!

– Nem vagyok a tulajdonod, Armel, és soha nem is leszek. Nem fogadok engedelmességet az eskü napján, nem használhatod a testemet, hogy csillapítsd az ösztöneidet! Kérned kell! És ha jól bánsz velem, számíthatsz az együttműködésemre.

– Nem vagy abban a helyzetben, hogy feltételeket szabj nekem! – fordult felém újra. Feldúlt arcán láttam, hogy alaposan felbosszantottam, de nem voltam hajlandó engedni. – Ez itt Arkask!

– Állandóan ezt mondjátok! Én földi vagyok, nem értem a ti világotokat, és nem is tudom elfogadni. Egész más szellemiségben nevelkedtem...

– Tudom. Ezért próbálok türelmes lenni veled. Túl sokat is engedek meg neked emiatt, és ezért veszítek a tekintélyemből. Igyekszem visszafogni magam, Amirah, de néha túl nehéz. Tudtad, hogy a harciasságod is... – közelebb lépett hozzám és orrát a nyakamba fúrta, karjaival szorosan átölelt.

Dühe szenvedélybe csapott át. Ajkai érintették a bőrömet, forró lehelete égetett, ahogy egyre követelőzőbb csókjaival borított el fülcimpámtól egészen a dekoltázsomig.

– Armel...

– Egyre jobban és jobban... Én már képtelen vagyok fékezni magam.

Jobb kezével felfedezte a testemet, miközben mozdulni sem tudtam bal karja szorításában. Hatalmas testi erejével szinte maga alá gyűrt, erősebb volt, nagyobb, és fűtötte a vágy. Hátamban éreztem a fal egyenetlen köveinek szúrását, ösztönöm mégis azt mondta, hogy hátráljak, de már nem volt hova. Nekipréselt a falnak, mellkasával rám nehezedett, fogvatartott, szinte levegőt venni sem tudtam.

Lábaival befurakodott lábaim közé, utat követelve magának. Abbahagyta a simogatást, ruhám ráncai között próbálta felszabadítani magának a bejáratot. Ezt a pillanatot használtam ki, hogy megmozduljak és próbáljak úgy helyezkedni, hogy ki tudjam szabadítani magam az öleléséből.