Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

9. fejezet

Kihajoltam a mellvéden és akkor észrevettem a fiatal lányok csoportját egy alsóbb teraszon. Nevetésük behallatszott lakosztályom zárt ablaktábláin keresztül is, és nem tudtam ellenállni, látnom kellett őket. Egymásba karolva sétálgattak, keringve a kőedényekbe ültetett zöld növények erdejében, sokszínű ruhájuk meglebbent az enyhe szellőben. Az egész egy megelevenedett fantáziavilágnak tűnt, egy megálmodott birodalomban. De ha becsuktam a szemem, olyan volt, mintha ebédszünetben az iskola udvarán állnék, csak éppen egész más nyelven sugdolóztak és ugratták egymást.

Szinte egész nap rám se nyitott senki, talán azt az utasítást kapta a személyzet, hogy ne zavarjanak. Lefürödtem, átöltöztem és lefeküdtem hatalmas oszlopokkal körülvett ágyba, magamhoz szorítva Katanát. Egyedül voltam egy hatalmas teremnek is beillő szobában a palota vendég szárnyában, tágas és menthetetlenül rideg falak vettek körül, csak a lépteim visszhangoztak benne, míg meg nem hallottam a kinti zajokat.

A nevetés elcsendesedett és én rémülten léptem hátrébb egy lépést, nehogy észrevegyenek. Visszaosontam a szobába és csendesen bezártam magam mögött a teraszra nyíló ajtót. Úgy éreztem magam, mint eltévedt királykisasszony az óriások birodalmában, akinek minden lépését titokban lesik. Libabőrös lett a karom, láthatatlan emberek figyelő tekintetét éreztem magamon, pedig egyedül voltam.

Kezembe vettem a tabletemet, hogy megnézzem, történt-e változás. Mióta a palotába érkeztem, nem tudtam rákapcsolódni a hálózatra. Csalódottan dobtam le az ágyra, mint ahogy a hasznavehetetlen holmikkal szokás.

- Az nem tesz jót neki – Armel az egyik karosszékben ült és engem figyelt.

Riadtan fordultam hátra. Ezer kérdést zúdítottam volna rá, köztük azt is, hogy jutott be a szobámba, miért van az ölében a macskám, de, persze, úgyis tudtam a választ mindkettőre. Most láttam először, úgy egyáltalán bárkit, mióta megérkeztem Arkaskra és elfoglaltam a lakosztályomat Homoktövisen. Nem akartam feszíteni a húrt. Most még nem.

- Nem működik.

- Majd küldök valakit - Armel letette Katanát a földre, de továbbra se vette le rólam szemét - Vártam, mikor jössz be.

- Levegőztem - vontam vállat.

- Vagy kíváncsi voltál.

- Nem látott meg senki.

- Ma este még szabad vagy. Használd ki, az intrikákból bőven elég lesz holnaptól.

Kirázott a hideg.

- Szeretnék kimaradni belőle

- Ha belecsöppentél egy játszmába, nem kerülheted el, hogy te magad is játékos ne legyél.

- Unatkoztam – ismertem be, bár nem szívesen árultam el gyengeségemet – Legalább a fiúkat láthatnám?

Armel elvett egy poharat a karosszék melletti kis asztalról, majd a kancsóért nyúlt. Eperszínű folyadék csordogált az opálos falú pohárban. Limonádé-íze volt, kevés fűre emlékeztető mellékízzel, érkezésem után én is megkóstoltam. Meglepődtem, hogy a pohár falán most is pára képződik, pedig azóta már fel kellett, hogy melegedjen az ital.

- Nos, ez kényes téma. Ők a palota egy másik szárnyában kaptak helyet, a férfiak oldalán. Te pedig itt vagy a női szárnyban.

Nem egészen értettem, mit akar ezzel mondani.

- A szokásaink nem engedik, hogy találkozzanak a fiúk és a lányok, legalábbis itt, Homoktövisen. A magas rangú fiatal lányok védelmét komolyan vesszük, anyám vállal felelősséget minden hölgyért, akit a szüleik ideküldtek udvarhölgynek.