Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

16. fejezet

Meg kellett jelennem a Hölgyek termében, fogadnom a jókívánságaikat, még egy kis ünnepséget is rendeztek számomra. Ezúttal Narina választotta a ruhámat, biztos akart lenni abban, hogy az alkalomhoz megfelelően öltözzek fel, és a frizura dolgában sem engedett, hajamat arkaski módra fonatta be Deniaaval, nem hagyott kibúvót számomra.

A Hölgyek termében díszes kis szófára ültettek, gondosan elrendezték a ruhámat és egy pohár frissítőt adtak a kezembe. Mellettem HoloPad állt, amit az arkaski összejöveteleken használtak leginkább: különféle műsorszámokat vetítettek holografikusan egy kisebb dobogón, hogy szórakoztassák a vendégeket. Ez alkalommal egy háromtagú zenekar játszott aláfestő zenét, hogy mellette kényelmesen lehessen cseverészni. Egy asztal rogyásig volt pakolva színes dobozokkal, a hölgyeknél szokás volt megajándékozni azt a lányt, akit kiválasztott magának egy férfi. Örömünnepnek kellett volna lennie, mikor a hölgyek együtt örvendenek szerencsés társukkal, és átadják ajándékaikat néhány kedves szó kíséretében. De ezen a napon a Hölgyek termében csak kényszeredetten mosolyogtunk egymásra, semmitmondó, unalmas frázisokat suttogtunk el és mindenki igyekezett mielőbb túl lenni a kötelező körökön.

- Ez gyorsan ment – lépett elém Sireen. Megvárta, hogy hellyel kínálom magam mellett a szófán, majd kecsesen helyet foglalt mellettem – Először átírtad az erőviszonyokat, aztán szűkítetted a kört.

- Ne gondold, hogy sok beleszólásom volt.

- Nem gondoltam. Ha egyszer Seachlann a fejébe vesz valamit, még Eliora sem tudja lebeszélni róla.

- Próbálta? - csodálkoztam.

- Ki tudná megmondani? Eliora már hosszú ideje válogat közülünk, biztosan volt jelöltje Armel számára is, ha nem is tett rá semmiféle utalást. De Iranah végre fellélegezhetett, egy gonddal kevesebb.

Iranah sápadt arccal állt társai között, nem mosolygott és nem is vett részt a beszélgetésben. Tekintete néha rám tévedt, aztán tovább siklott, olyan volt, mint aki lélekben valahol távol jár.

- Nekem nem úgy tűnik.

- Talán rossz híreket kapott otthonról.

Erre eszembe jutott, amit a lány korábban mondott nekem Eliora kertjében.

- És gyakran érkeznek rossz hírek a családjaitoktól?

Tűnődve nézett rám, mintha azt találgatná, mennyit tudok az itteni viszonyokról.

- Többet lát a szemed, mint gondoltam. Talán tényleg több van benned, mint azt sokan hiszik.

Mielőtt bármit is válaszolhattam volna, a hölgyek elcsendesedtek. Eliora lépett a teremben, ruhájának alja a padlót seperte, amitől úgy tűnt, mintha a téltündér lebegett volna be közénk. Ezúttal a kék szürkébe hajló árnyalatát viselte, öltözéke apró, ezüstösen szikrázó kövekkel volt kivarrva, mintha ezernyi hókristály borítaná. Fenséges volt minden porcikájában. Kezében vánkost tartott, rajta egy tiarával.

Felálltam, ahogyan Narina a lelkemre kötötte. Bár ez a mai az én napom volt a Hölgyek termében, de Eliora előtt nem ülhettem, csak ha engedélyt adott rá.

- Ó, milyen csodálatosan festesz, gyermekem! – köszöntött, amikor odaért mellém és én meghajlással köszöntem meg szívélyességét – Fogd, vedd el az ajándékomat! Szeretném, ha ezt viselnéd az Ígéret napján.

A hölgyek száját egy emberként hagyta el meglepett kiáltás. Nem ismertem az uralkodó család ékszereit, de sejtettem, hogy ez a tiara nem hétköznapi darab lehet. Eliora ezzel a gesztussal foglalt állást, hogy önként vagy Seachlann utasítására, az teljesen mindegy volt. Az úrnő viselkedése világosan tudtára adta a jelen lévőknek, hogy ez a frigy Armel herceggel és velem, a részéről kőbe vésetett.