Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

12. fejezet

Reggelim utolsó falatkáit fogyasztottam, amikor megjelent a szobámban Narina. Kezében mappákat tartva hajolt meg előttem éppen úgy, mint bármelyik szolga. Zavart ez a változás, de az öröm, hogy láthatom őt, erősebb volt. Végre egy ismerős arc, ami megtöri a magányosság érzetét a sok üres tekintetű szolga között, akik rám se néztek, mégis sejtettem, hogy mindenről jelentést tettek Seachlann-nek, ami velem kapcsolatos.

Narina mellett egy fiatal lány állt, lesütött szemmel a padlót bámulva. Haja arkaski módra fonva pihent két vállán. Magas nyakú, hosszú ujjú ruhát viselt, mint a szolgák, de nem a palota narancs színét öltötte magára, hanem halvány zöldet.

– Úrnő, ha megengeded, a megbeszélésünket talán tarthatnánk a teraszon. Gyönyörűen süt a nap, és ilyenkor reggel még nincs akkora hőség – szólalt Narina, mikor látta, hogy a szolgálók leszedik az asztalomat.

– Miért is ne? – vágtam rá azonnal, én is úgy éreztem, túl sokan vagyunk odabent – Csak Katana ki ne szökjön.

– Ne aggódj, majd figyelünk rá!

Narina fejével az egyik ablak felé intett, amit a mellette álló lány sietett kinyitni. Addig ott állt, amíg mi ki nem léptünk a nyíláson, ügyelve, hogy a macskám bent maradjon, majd ő is csatlakozott hozzánk.

– Deniaa lesz az új szolgálód – közölte Narina, miközben lassan a terasz kőből rakott mellvédjéhez sétált és letekintett Homoktövisre – Veled fog lakni a lakosztályodban, és mindenben a rendelkezésedre áll. Bármire is van szükséged, csak szólj neki.

– Nincs szükségem szolgálóra – már csak megszokásból is tiltakoztam, tartottam tőle, még miket erőltethetnek rám a Heeroo említette intézkedésekbe csomagolva. Ugyanakkor örültem, hogy lesz társaságom, és nem kell egyedül töltenem az éjszakákat elveszve teremnyi hálószobámban.

– Tudom, de szükséged van valakire, aki ismeri az arkaski szokásokat. Úgy szokás, hogy egy úrnő mellett legyen egy személyes szolgáló. Ettől a pillanattól hűséggel tartozik neked és követ, bárhova is menj.

– Egész életére elkötelezi magát nekem?

– Az alacsonyabb kasztban élőknek ez kiugrási lehetőség – mondta Narina, és én kénytelen voltam ezt elfogadni. Mellesleg igaza volt: szükségem van valakire, aki segít beleszokni az arkaskiak különös életmódjába.

– Deniaa – szólítottam meg a lányt, aki riadtan kapta fel a fejét –, nagy szükségem van a segítségedre, de fogalmam sincs, milyen úrnőnek lenni, pláne jó úrnőnek.

– Ne aggódj, Amirah úrnő, én sem szolgáltam még senkit, nem tudom, jól fogom-e csinálni.

Máris megkedveltem a lányt. Őszinte volt, szókimondó, és ez tetszett nekem. Egy pillanatig az arcán felejtettem a tekintetem, aztán biztatásként elmosolyodtam. Meg fogjuk érteni egymást. Biztos voltam benne.

– Deniaa modora egy kicsit... nyers még. Csiszolódnia kell, mert még sok problémája lehet belőle a palotában – ingatta a fejét Narina, hogy nemtetszését fejezze ki a lány felé, aki ettől kissé elszégyellte magát és távolabb húzódott tőlünk – Bízhatsz ebben a lányban - fordult hozzám most már bizalmasabban - A Folyóvidékről származik, apád nemzetségéből. Armel herceg maga intézkedett, hogy keressünk valakit melléd. Különös véletlen, hogy éppen Homoktövisen tartózkodott, az unokabátyját jött meglátogatni. Életében először jár a fővárosban.

– Ó!

Meglepettségem egyszerre szólt Deniaa kalandos utazásának, az apám említésének és az újabb információmorzsának, aminek a birtokába jutottam. Gondosan elraktároztam a tudatomba, mint egy aprócska puzzle-darabot, hogy majd beillesszem a megfelelő helyre.