Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

14. fejezet

Az Eliora kertjében hetente egyszer megtartott teadélutánok nagy népszerűségnek örvendtek az udvaroncok körében. Hölgyek és urak karonfogva, egymáshoz közel hajolva andalogtak a bódító illatú virágok tengerében. Gyanítom, Arkask valamennyi nemes növénye megtalálható benne, és olyanok is, amelyek nem ezen a bolygón honosak. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam egy rózsabokrot. Csak álltam előtte, beszívtam a virág ismerős illatát és arra gondoltam, ha most lehunynám a szemem, azt képzelhetném, hogy otthon vagyok.

- Mochaa hozta nekem – Eliora tűnődve nézegette a vörös bimbókat – Ti, földiek túl nagy jelentőséget tulajdonítotok ennek a virágnak. Ebben a kertben különlegesnek hat, de a tüskéi felsértik a kezedet, amint hozzájuk érsz.

- A homoktövisnek is vannak tüskéi.

- Valóban – mondta kelletlenül, miközben végigmért –, de vannak itt más földi virágok is, bár az arkaski talajban nehezen eresztenek gyökeret.

Elengedtem fülem mellett a célzást, sokkal inkább érdekelt, amit az előbb mondott.

- Nem is tudtam, hogy Mochaa is járt a Földön.

- Hajtotta a kalandvágy. Ezek a fiatalok olyan nyughatatlanok, szeretnek új dolgokat felfedezni - az úrnő karonfogott és rövid sétára indultunk a kertben - Mochaa folyton rivalizál az öccsével, ha Armel tesz valamit, ő sem akar lemaradni. Armel élete kötetlenebb és emiatt féltékeny rá. Most, hogy te is itt vagy, te földi virágszál, tapintható a feszültség közöttük.

- Nem állt szándékomban, hogy vita tárgya legyek közöttük.

Eliora felnevetett. Volt egy kis keserűség a hangjában, de leginkább a tekintete árulkodott valós érzelmeiről. Szemével a kertet pásztázta, mintha keresne valakit a vendégek között, akik a kis kanyargós utakat rótták az ágyások körül.

- Menj csak, fedezd fel a kertet, vannak még itt földi virágok, talán örömödre lesznek – bocsátott utamra – És ne feledkezz meg a süteményekről és a teáról!

Meghajoltam felé és elindultam egy találomra kiválasztott ösvényen. Éppen befordultam egy terebélyes bokor mellett, amikor szembe találtam magamat Mochaa herceggel.

– Amirah úrnő! Láttam, anyámmal beszélgettél – hajtotta meg fejét üdvözlésként a herceg.

- Váltottunk pár szót. Említette, hogy jártál a Földön, Mochaa herceg.

- Régen volt – szűkszavú válasza sejtette, hogy nem kíván foglalkozni a témával – Hallottam a balesetedről. De mint látom, változatlanul remek színben vagy.

Egy pillanatra leblokkoltam, hirtelen nem is tudtam, hogy mire céloz. Annyi minden történt azóta, hogy Deniaa elrántott a zuhanó kőedény útjából! Balesetnek inkább tekintettem a reggeli lépcsőházi kalandomat, amikor egyenesen Armel karjai közé rohantam.

– Megható, hogy így aggódtál értem – jegyeztem meg udvariasan. Persze tudtam, hogy bosszantani akar, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy élvezze a játékot.

Feszült vonásai még jobban megkeményedtek és éhes szemei az ajkamra tapadtak. Úgy látszik, Mochaara erősebb hatással van az illatom, mint az öccsére, vagy csak kevésbé tud uralkodni magán. Egyetlen nap és rögtön két hercegbe is sikerül belefutnom úgy, hogy nincs más a közelemben.

- Keresel valakit? Netalán egy testőrkapitányt, akinek az lenne a dolga, hogy melletted legyen? – kérdezte csúfondárosan – A süteményes asztaloknál láttam őt, egy hölgy körül szimatolgatott éppen.

Óvatosan hátráltam egy lépést.

- Ó, csak nem félsz tőlem?

- Talán van okom rá?