Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

30. fejezet

Csak álltunk a hangár közepén. Az éjszaka egyre sötétebb és csendesebb lett. Kettesben maradtunk. Észrevétlenül tűnt el a karbantartó személyzet a közelünkből.

Daeryss forró homloka még mindig az enyémen pihent. Hallgattam egyre lassuló, nyugodt lélegzetét és szabadnak éreztem magam. Elmúlt a honvágyam, az egyedüllét érzése, a feszültség, ami azóta bennem volt, amióta Arkaskra tettem a lábam. Az összeesküvés, apám és Armel is csak távoli, apró kis problémának tűnt. Mintha csak ketten lettünk volna az egész világon.

Daeryss felsóhajtott, és én minden idegszálammal rá figyeltem.

– Hibát követtünk el. De ha már kimondtuk, nem vonhatjuk vissza.

Lassan elszakította magát tőlem és elfordult. Volt valami bizonytalan a tartásában, nyoma sem volt büszke, magabiztos lazaságának, amivel uralta a nehéz helyzeteket és felülemelkedett mások feszült viselkedésén. Mintha lehullott volna róla a páncél, amit eddig hordott, és egy pillanatra megláttam, ugyanolyan sérülékeny, mint bármelyikünk.

– Nem. Nem lehet hiba, amit igaznak vélünk.

– Valóban – nézett rám hosszasan, a megbánás jeleit keresve rajtam, de kezdte elfogadni, hogy nem vezetem félre, hogy az igazságot hallja tőlem. – Gyere velem!

Kinyitotta a repülő ajtaját, aminek a takarásában álltunk. Fejével intett, hogy szálljak be, majd ő maga is követett a pilótafülkébe.

– Ennek a gépnek a vezérlőjében van a menekülési terv. Ha bármi történne, innen tudom irányítani a műveletet.

– Mégis felkészültél.

– Féltem a népemet, de én sosem menekülnék – mondta, miközben lassan felemelte a gépet és kinavigált a sziklába vájt hangár tátongó száján. – Amikor apád idehozott engem, még csak hétéves voltam. Ébenkő egy romhalmaz volt. Arich rábízott arra a maroknyi menekültre, akik itt bujdostak. Azt mondta, az a dolgom, hogy életben maradjak és életben tartsam a menekülteket, akik egyre többen lettek. Apád egész hálózatot üzemeltetett, hogy kimenekítse a rabszolgákat és a másként gondolkozókat. Seachlann persze mindig szemmel tartotta őt, és a gyanakvása sem szűnt meg. Ezért küldte el őt a bolygódra, hogy távol tartsa innen. De akkor már nélküle is megálltunk a lábunkon.

– A szoros kapcsolatotok ellenére mégis kételkedsz benne.

– Nem benne - felelte Daeryss. - Az árulóban.

– Azt akarod mondani...

– Igen. Nem tudom, ki az. Ezért arra akarlak kérni, hogy ha elmentek, légy nagyon óvatos és ne bízz senkiben.

Így végre minden világossá vált. Daeryss nem közvetlenül az apámtól tart. Viszont ha jeleket lát arra, hogy az összeesküvők közül valaki információkat szivárogtat Seachlannek, minden támogatóját fenntartással kell kezelnie.

– Gyanakszol valakire?

– Van egy gyanúm, de mi van, ha tévedek? Ha elmondom neked és csak rá koncentrálsz, óvatlanná válsz másokkal szemben.

– Értelek.

- A hölgyeidben egész biztosan megbízhatsz?

- Sireent az apja holtan akarja látni, Iranah pedig... – elakadt a hangom, bizonytalan voltam, hogy egy ilyen titkot megoszthatok-e vele. De ahogy belém hasított ez az érzés, máris helyet adott egy másik, ismeretlen érzésnek, amit eddig még soha nem tapasztaltam, legalább is Arkaskon: az érzés, hogy bármilyen titkot rá merek bízni Daeryssre. – Iranah gyermeket vár. Mindketten menekültek, Daeryss, és Ébenkő az egyetlen hely, ahol biztonságban lehetnek.