Arkaski krónikák - A Föld virága (BEFEJEZETT)

24. fejezet

Nem vált be a tárgyaláshoz fűzött optimista remény, miszerint néhány nap alatt végzünk Halálkatlanban. Úgy tűnt, jó darabig maradni fogunk és Ébenkő vendégei leszünk.

A diplomáciai csatározást az is hátráltatta, hogy másnap reggelre a Fekete herceg eltűnt. A személyzettől tudtuk meg, hogy hajnalban kelt útra, Halálkatlan egyik veszélyes vidékén akadt sürgős tennivalója. Távollétében ugyanúgy gondoskodtak rólunk, mintha el sem ment volna. Furcsálltam hirtelen távozását, de el kellett fogadnom az indokát, nem volt okom kételkedni a szavában.

Vendégszeretetére és az ellátásunkra tényleg nem lehetett egy szavam sem. Ébenkőn sokkal szabadabban mozoghattam, mint Homoktövisen. Bár állandó kíséretem volt hölgyeim és Heeroo személyében, mégis sokkal jobban éreztem magam itt, ahol nem voltam a palota foglya. Olykor Armel is csatlakozott hozzánk, de legtöbbször vadászaton vett részt apám társaságában, ahova Ébenkő rangos lakosai invitálták őket.

Katana is megérezte a szabadságot. A palota szolgálói teljesen elkényeztették. Tetszett nekik a különleges állat, azon versengtek, ki legyen éppen az én szolgálatomba beosztva. Mindketten nagy érdeklődésnek voltunk kitéve, de Katana hatalmas fölénnyel győzedelmeskedett.

Egyik este aztán nem találtam a megszokott helyén. Deniaa már aludt, nem akartam felzavarni, de nyugtalankodtam a macskám miatt. Körbejártam a lakosztályt, hátha csak elbújt valahova, mégsem bukkantam a nyomára. Már majdnem feladtam a reményt, amikor észrevettem, hogy a teraszra nyíló egyik ajtó résnyire nyitva van. Katanának gyerekjáték volt kijutni rajta.

Halkan kinyitottam az ajtót és kióvakodtam a teraszra, ami az egész palotát körülölelte a hatalmas szikla egyik végétől a másikig. Magasan voltunk és attól féltem, hogy kizuhant, de azzal nyugtattam magam, hogy a palota lépcsőzetesen épült, emeletről emeletre, és ha le is zuhant, akkor is a talpára esett az egy szinttel lentebbi erkélyre.

Halvány fényű lámpák világították meg a teraszokat, elég éles fénnyel, hogy az őrség lásson, mikor óránkénti ellenőrző útjára indul, de ne legyen zavaró a sötét szobákban pihenőknek.

Viszonylag zajtalanul botorkáltam, szememet nyitva tartva, hátha meglátom a macskámat. Nem akartam felkelteni a szolgálók figyelmét és nagy hűhót csapni, amiért Katana kiszökött. Biztos voltam benne, hogy megtalálom egyedül is.

Félórája lehettem kint, amikor kezdtem érezni, hogy a hideg beférkőzik a köpenyem alá, amit magamra terítettem. Az egyre lentebb szálló ködtől átnedvesedett az öltözékem és a hajam. Már-már kezdtem azon gondolkozni, hogy visszafordulok, amikor észrevettem, hogy Katana egy kő mellvéden ül és bundáján erős férfikéz pihen. Daeryss állt mellette és az éjszakai várost nézte.

– Kedves jószág – jegyezte meg, amikor közelebb értem. – Kérdezzem meg, hogy mit keres egy fiatal hölgy az éjszaka közepén egyedül idekint? Hogy miért nem a személyzettel keresteti a kis kedvencét?

– Ne – feleltem, de azon gondolkodtam, megkérdezzem-e tőle, mikor jött vissza.

– Veszélyes dolog egyedül mászkálni.

– Te is egyedül vagy.

– De rólam senki sem gondolná azt, hogy kémkedek.

– Én nem kémkedek.

– Tudom – felelte. Még mindig a macskámon tartotta a kezét, semmi jelét nem adta, hogy elengedné, hogy visszaadná és jóéjszakát kívánjon. Nézte a városát és úgy tűnt, valamin nagyon töpreng – A kór... Armel biztos derekasan helytállt és kitüntették érte.

– Nem voltak túlélők, csak három félvér. Ha ez elég a kitüntetéshez. A kórral szemben tehetetlenek voltak.

– Egy egész bolygó halt ki.