Valóra vált álom (Sz.D.)

46.fejezet

-Dominik, gyere.-kapta el a kezét a nő, és sietve indult el. A férfi nehezen tartotta vele a tempót, még annak ellenére is hogy focista volt.
Talán még sose látta ennyire izgatottan Oliviát mint most. Boldogság töltötte el a szívét már attól is ,hogy látta hogy Olivia mennyire boldog.
Hiába voltak körülöttük sokan, az emberek saját magukkal voltak elfoglalva. Senki sem ment oda hozzájuk, senki sem támadta le őket, csak azért mert ő a liverpoolban focizik. Nem azt mondja hogy nem ismerték fel az emberek, mert felismerték, az biztos. Sokan nézték őket, és sokan mutattak feléjük,ám senki sem ment eddig oda hogy képet vagy aláírást kérjenek.
Oda érve a céljukhoz, Domininak egy pillanatra inába szállt a bátrosága amint felnézett arra a nagy monstrumra, ahová épp beszálni készül majd. Szerencséjük volt mert nem voltak sokan, így elég hamar sorra is kerültek.
-Jó napot. Két jegyet legyen szíves.-kérte ki a jegyeket, azonban a férfi mielőtt oda adta volna őket, hirtelen felnézett és nagy szemekkel figyelte a férfit.
-Maga..maga.. Dominik. Dominik Szoboszlai.-Ismerte fel a focistát, mire Dominik csak mosolyogva bólintott.
-Igen, én vagyok. Jó napot.-nyújtotta a kezét a pénztáros felé ,aki csak remegő kézzel fogta meg az övét.
-Hatalmas Liverpool fan vagyok. Maga nagyszerű játékos. Még nagyon sokra fogja vinni a csapatban. Higgye el, én megérzem az ilyet.
-Köszönöm. Remélem igaza lesz. Azon leszek én is.
-Az lesz. Ha nem nagy kérés esetleg kérhetnék egy képet?-Dominik boldogan állt be a férfi mellé, és amint elkészült a kép, már át is adta neki a jegyeket amiket eredetileg szeretett volna.

Olivia mosolyogva figyelte Dominikot, egészen addig amíg a férfi oda nem ért hozzá és át nem karolta.
-Gyere, mi jövünk.-kezdte el tolni a gömb felé, amibe miután beszálltak, már be is csukódott mögöttük az ajtó.
-Várj más nem jön?
-Nem. Most csak ketten leszünk -karolta át a derekát a férfi, mire Olivia nagy szemekkel nézett rá.
-Ugye nem fizettél ezért külön? Dominik, ilyen dolgokra semmi szükség nincs.
-Tudom, de én még sose voltam itt, és nem nem fizettem érte külön. A pénztáros nagy foci rajongó, és miután megcsináltam vele a képet, ezzel köszönte meg. Szerinte egy randin kettesben kell lenni a szerelmeddel, és nem tizetnöt ember között.
-Hihetetlen vagy.
-De tetszik?-Olivia csak körbe nézett és egy aprót bólinott. Már elég magasan voltak, ezért lassan ellépet a férfitól és a korlátnak dőlve figyelte az eléjük táruló látványt.
-Nézd,Ott a Big-Ben. Elképesztő innen a kilátás.-Nem most először látta innen fentről londont, de mindig újra és újra beleszeret.
-Hűha. Elképesztő.-állt a háta mögé Dominik,és a fejét a vállára tette. A kezeivel csak megtámaszkodott Olivia kezei mellett, és már ketten csodálták a kilátást.
Már majdnem a tetején voltak amikor érezte hogy Dominik hátra lép tőle, és mire megfordult hogy megnézze a férfi mit csinál, Dominik már a telefonnal a kezében áll és valószínűleg képet készített a kilátásról.
Oliviának fogalma sem volt róla hogy a focista nem csak a kilátásról, de róla is készített már képet.
-Gyere ide baba. Örökítsük meg ezt.-nyújtotta ki a kezét a nő felé, amit Olivia mosolyogva elfogadott és oda állt a férfi mellé.
Dominik egy csomó képet készített, amiket nem mutatott meg Oliviának, hiába is kérte,mert a férfi csak mosolyogva eltette a telefonját.
-Amikor anyáékkal először itt voltunk, nagyon féltem.
-Mitől?-karolta át a férfi, mire Olivia csak nekidőlt a mellkasának, és úgy csodálták a tájat.
-Nem értettem hogy mehet folyamatosan körbe. Féltem attól hogy mi van ha a tetején ragadunk.
Vagy ha leesik ez a gömb amibe vagyunk.
-Már kicsiként is ilyen horror dolgokra gondoltál?-Nevetett fel a a férfi, mire Olivia csak mosolyogva nézett rá fel.
-7 éves voltam. Természetes félelem.
-De most már nem félsz ugye?
-Nem. Ha tehetném mindig eljönnék hogy lássam ezt a csodálatos kilátást.
Nem lehet megunni.
-Tényleg szép. De mikor megyünk le?-Olivia csak megfordult a férfi karjaiban, és hiába próbálta elrejteni a mosolyát, nem tudta.
-Csak nem félsz?
-Micsoda? Dehogy is.-Hát persze hogy ezt mondta. Nem is várt más választ a férfitól.
-Nyugi szívem, pár perc és vége lesz.-adott egy puszit a férfi arcára és mosolyogva fordult vissza,hogy még utoljára megnézze a kilátást.

Dominik már készen állt, és a szobába járkálva várta hogy Olivia végre elkészüljön.
-Baba, még mennyi idő mire készen leszel? Már lassan fél órája várok rád.-Foglalásuk van, amit Dominik már nagyon várt. Nem csak azért mert éhes volt, hanem mert ez egy nagyon jó befejezése lenne a napnak. Nagyon sok randit kihagytak Oliviával, amikor a kapcsolatuk elkezdődött, ezért amikor esélye van rá, megpróbálja őket bepótolni.
-Ha előbb szóltál volna, akkor már rég készen lennék. De talán még két percet kibírsz hogy felvegyem a cipőmet.-Dominik amikor megfordult az álla szinte a padlót verte. Olivia gyönyörű volt. A ruha kiemelte a tökéletes alakját, mégsem volt túl kirívó. Szépen eltakarta azokat amiket csak a férfi láthat.
-Gyönyörű vagy. Ezért már megérte várni.
-Hát köszi. Ezek szerint eddig csak tűrhető voltam?-ült le az ágyra, és már a cipőjét húzta fel, mire Dominik csak megrázta a fejét.
-Nem azt mondtam. Mindig gyönyörű vagy Olivia, de nem sűrűn látni ilyen ruhában. Többször kell szerveznünk ilyen vacsoránkat.
-Ha akarod otthon is kiöltözöm neked, de csak akkor, ha te is felveszel egy öltönyt.-a férfi csak vigyorogva nézte ahogyan Olivia feláll az ágyról és kecses léptekkel elindul felé. Megállva előtte csak felvezette a kezeit a férfi vállára, így Dominik csak a derekánál fogva húzta magához. Azonban arra nem számított hogy amikor végissimít a nő hátán nem a ruha anyagát fogja érezni, hanem a puha selymes börét Oliviának.
-Ennek a ruhának nincs háta?
-Nincs. Mehetünk? -lépett hátrébb tőle, mire a férfi csak nyelt egy nagyot.
-Menjünk.-csak belekarolt Olivia derekába, és már indultak is ki a szállodai szobából. Szíve szerint sehova sem ment volna, főleg miután látta a nőt hátulról is, és elé tárult a meztelen háta, amit a ruha szabadon hagyott. Nehéz vacsora lesz, főleg hogy a vágya egyre jobban kezdett a felszínre törni, akárhányszor csak ránéz a barátnőjére.
-Dominik. Jól vagy?
-Mi? Ja persze, menjünk.-észre sem vette hogy megérkezett a lift, annyira a saját gondolataiba volt merülve.
-Itt is maradhatunk. Nem muszáj elmennünk ha fáradt vagy.
-Csak kicsit elbambultam. De menjünk.
Holnap már úgy is hazamegyünk. Használjuk ki hogy itt vagyunk.-Tudja hogyha vissza térnek a munkába mindketten, újra kevesebb idejük lesz majd egymásra. Ezért is szerette volna hogyha ez a hétvége a lehető legjobban sikerül.