Lover | Larry Stylinson

twenty-sixth.

Louis és Jeff között vibrált a levegő a feszültségtől. Pillanatok kérdése volt csak, hogy mikor ordítja el magát a menedzser. A stylist pedig legszívesebben rágyújtott volna, de a Harrynek tett ígérete miatt nem mert kimenni. Fortyogott benne a düh és semmiképpen nem akarta rossz emberen levezetni azt.

Mire vége lett a koncertnek Jeffrey már minden segédet és asszisztenst elküldött a közelükből, ugyanis hatalmas veszekedésre készült.

Harry arcáról egyből eltűnt a mosoly, amint leért a színpadról és már senki sem látta a közönségből. Szemeiben könnyek csillogtak, és a menedzsere még csak meg sem szólalhatott, a fiatal már ment is a mosdóba, hogy ismét megpróbáljon hányni, ami viszont már nem jött össze és csak keserves öklendezésre futotta, ugyanis nem volt már benne semmi, amit kiadhatott volna. A csempének dőlve csúszott le a földig, és megkövülten bámulta a semmit.

A férfinek most kellett pár perc, hogy utána menjen, ugyanis mindenképpen akart magával vizet és valami kevéske kaját vinni. Végül hangosan csapódott mögötte a mosdó ajtaja és egyből a fiatal mellé telepedett.

– Ma is csodálatos voltál – suttogta a visszhangzó helyiségben.

– Még csak most kezdődött a turné, és máris ki vagyok – mondta Harry.

– Igyál és egyél. Ha nem figyelsz magadra, nem fogsz tudni helyre jönni – adta a göndör kezébe a hozott minden-mentes kekszet és a flakon vizet.

– Meg sem érdemellek – pillantott a férfire hálás szemekkel, míg kortyolt egyet a vízből, hogy utána le tudja nyelni a száraz kekszet.

– Nálam ezerszer jobbat érdemelsz – csókolta homlokon a fiatalt, aki nem akart eltávolodni a férfitől, és végül addig mocorgott, míg Louis ölébe nem került, hogy az erős karok gyógyító ölelésébe temetkezzen.

– Ó, Göndöröm, mit kezdjek veled? – kérdezte az idősebb kedvesen, míg egyik kezét a hosszú tincsekbe vezette, és maga felé fordította a gyönyörű arcot.

A fiatal válaszként megcsókolta Louis-t, akit ez végre kicsit lenyugtatott és már nem érezte a fojtogató dühöt és kétségbeesést, amit az okozott, hogy a dolgok kezdtek kicsúszni a kezei közül, és már semmiben sem volt biztos. Nem tudta, hogy mik a stabil pontok az életében, vagy mi lesz kettejükkel, ahogy abban sem bízott, hogy Harrynek olyan fontos lehet ő, mint neki a fiatal.

A két férfi kézen fogva léptek ki a vécéből, hogy egy fel-alá járkáló, ultraideges Jeffel találják szembe magukat.

– Ezt ti sem gondoltátok komolyan – nevette el magát gúnyosan, minden derű nélkül a menedzser.

– Csak fogjuk egymás kezét – szólalt meg Harry halkan. Nagyon fáradt volt, ahogy a mellette álló Louis is – Tudod, a párok szokták egymás kezét fogni.

– Ez nem kapcsolat – ellenkezett Jeffrey vörös fejjel az idegességtől.

– Csak nem akarod elfogadni, hogy tudok támaszkodni valakire, és nem hiszem el minden hazug szavad – jelentette ki a fiatal, és a legidősebb arcára teljes meglepettség ütközött ki.

– Takarodjatok a szemem elől! – üvöltötte magából kikelve Jeff, a két fiatalabb pedig szíves örömest teljesítették a kérést.

– Jók vagyunk, ugye? – kérdezte Louis, mikor Harry csendben öltözni kezdett, hogy még az estét a város felfedezésével tölthessék.

– Nem fog szétszakítani minket, ugye? – kérdezett vissza a fiatal.

– Dehogy fog! – vágta rá a férfi.