Lover | Larry Stylinson

twenty-seventh.

– Menjünk állatkertbe! Légyszi, Lou – kiabált könyörögve Harry a hotelszobájuk fürdőjéből a férfinek, aki éppen az erkélyen cigizett.

– Még csak most értünk vissza a próbáról – szólt vissza fáradtan a férfi.

A tegnapi vásárolgatás után a hotelben rendeltek maguknak vacsorát és filmeztek egész este, ma délelőtt pedig megvolt a hang és fénypróba, megnézték a helyszínt, és épphogy visszaértek, mikor Harry kitalálta, hogy menjenek el az állatkertbe, ugyanis elmondása szerint már nagyon sok videót látott róla, és meg akarja nézni élőben is. És ki lenne Louis, ha nemet merne mondani a könyörgő énekesnek.

Így történt, hogy fél egykor egy autóban ülve utaztak a fél órára lévő állatkertbe, Harry persze teljesen be volt zsongva és úgy szorongatta Louis kezét, hogy az már szinte fájt, de a férfi nagyon örült neki, hogy végre nem stresszel annyit a fiatal, és önfeledten tud örülni valaminek.

Mikor odaértek hatalmas sor fogadta őket, mire az idősebb már hőkölt is vissza, de Harry nem hagyta annyiban, és a fél órás napon ácsorgás után már meg is vehették a jegyeiket. Kaptak egy térképet, amin gyorsan megszervezték az útjukat. Az állatkert ausztráliai felébe indultak meg, és szerencsére úgy tűnt, hogy senki nem ismerte fel a fiatalt, vagy legalábbis nem zaklatta egy rajongó sem.

A két férfi persze nem mert kézen fogva sétálgatni, akkor sem, hogyha legszívesebben ezt tették volna, mert féltek Jefftől és a nyilvánosságtól, ugyanis mindketten jól ismerték már a média sötét oldalát. Nem akarták, hogy a kapcsolatukról szóló teóriák tönkre tegyék őket.

Harry imádta, hogy Louis mellett lehet gyerekes, pózolhat bugyuta vigyorral egy láma mellett, vehet állateledelt és bemehet a bárányok közé, ahol rajta kívül csak fiatal kölykök futkosnak, és mégsem kell magát rosszul éreznie, mert tudja, hogy Louis nem ítéli el önmagáért.

A férfi rengeteg képet készített a vigyorgó göndörről, akit talán még sosem látott ilyen elevennek. Futott vele pingvint nézni, ahol bemutatót tartottak éppen, majd siettek a tigrisekhez, ahol megcsörrent Harry telefonja.

– Igen Jeff? – emelte a füléhez a fiatal a készüléket.

– Hol a halálban vagytok? – szólt bele kicsit sem kedvesen a menedzser.

– Eljöttünk várost nézni – felelte félve Harry, amit Louis érzékelt és egyből a fiatal derekára csúsztatta a kezeit, hogy nyugtató köröket rajzoljon az ujjaival.

– És szerinted nem kéne engem tájékoztatni erről? Teljesen megbolondultál! – őrjöngött a férfi, aki pár hónappal ezelőtt még úgy bánt Harryvel, mintha a saját fia lenne – Ez is Louis ötlete volt, ugye?

– Nem, én találtam ki. De akkora baj, hogy eljöttünk? – kérdezett vissza a fiatal ijedt hangon.

– Kik vannak veletek? – dobta vissza a kérdést válasz nélkül a menedzser egy fokkal nyugodtabb hangon.

– Paul és Daniel – válaszolta a göndör készségesen.

– Nem bánom, maradjatok, de nem akarok új cikket látni rólatok. Meg kell értened, Harry, hogy én csak neked akarok jót, és ez a kapcsolatosdi nagyon nem az. Hinned kell nekem – erőltette Jeff, és Harry bepánikolva a nyomástól inkább rányomta telefont a menedzserre.

Elveszetten nézett Louis-ra, aki nem hallotta a beszélgetést, így nem is tudhatta, hogy min gondolkozik a fiatal. Mert átfutott az agyán, hogy mi van, ha Jeffreynek igaza van. Mi van, ha tényleg nem fog működni ez a kapcsolat és csak tönkreteszi magát vele. De közben ott állt előtte egy gyönyörű férfi, aki megnyugtatóan tartotta a derekát, és fürkészte a vonásait.