Lover | Larry Stylinson

second.

Délután Harry fáradtan esett be a ház ajtaján. Két órát edzett, és már nagyon éhes volt, mert nem volt valami bő ebédje. Az edzős cuccait ledobta az előtérben, és a földszinti fürdőszobába indult. Egy gyors zuhany után, felfrissülve, törölközővel a derekán lépett ki a helyiség ajtaján. Még mielőtt nekiállt volna az uzsonna elkészítéséhez felfutott a szobájához, hogy a törölköző helyett rövidnadrágot húzzon. Végül félmeztelenül kezdett bele a pirítós kenyerek gyártásába.

A pulton könyökölve ette az avokádókrémes kenyeret, míg az Instagrammot görgette. Látta, hogy sok zenész társa miket posztolt, egy-két képet még be is lájkolt. Tudta, hogy amint befejezi a kajálást fel kell hívnia Louis-t. Már nagyon izgatott volt a holnapi találkozó miatt, és a tudat, hogy Louis az egész turné alatt velük tart valamiért még nagyobb várakozással töltötte el.

A tányért a mosogatógépbe tette, és a szobájában ledobott nadrág zsebéből előkotorta a névjegykártyát. Nem tudta, hogy zavarja e Louis-t, ha felhívja, nem lenne e jobb, ha csak egy üzenetet küldene? De Harry már annyira beleélte magát a gondolatba, hogy telefonálni fog, hogy most már semmi sem tarthatta vissza.

A számot beütötte a telefonba, és a hívás gombra nyomott. A készülék kicsengett, majd kábé negyedik csörgésre felvették a másik oldalon.

– Louis Tomlinson – szólt bele a magas, karcos férfihang.

– Helló, Harry vagyok. Harry Styles – mutatkozott be a göndör.

– Szia Harry! Nem számítottam a hívásodra, azt hittem, üzensz majd – mondta az idősebb, és Harry kezdte megbánni, hogy felhívta.

– Igazad van, zavarlak? Meg is írhatom végül is – ajánlkozott a göndör.

– Nem, nem zavarsz. Szerencsére ma már csak itthon dolgozok. Szóval mondd nyugodtan – biztatta Louis, és Harry akaratlanul is elképzelte a férfit a gép előtt, digitálisan ruhákat tervezve, vagy a varrógép fölé görnyedve, hogy pontos legyen a varrás.

– A holnap tíz óra neked jó? Vagy mikor érsz rá? – kérdezte a fiatal.

– Tökéletes. Mi a cím? – érdeklődött a stylist, és a göndör már majdnem megszólalt, de a vonal túlsó végéről kiabálás hallatszott – Clifford, ne! Ne edd meg, nem szabad! Bruce, szólj rá a bátyádra.

– Minden oké? – kérdezte Harry megilletődve, de abban sem volt biztos, hogy Louis hallja, amit mond.

– Persze, csak már megint meg akarja enni a kutyám az új cipőmet – hallatszott a válasz kicsit messzebbről, ebből pedig Harry arra a következtetésre jutott, hogy Louis kihangosította a hívást.

– Figyelj, nem akarlak zavarni. Elküldöm a címet üzenetben, az úgy rendben van? – kérdezte Harry, de valójában nem akarta letenni a hívást, sőt érdekelte volna ez a bizonyos Bruce és Clifford.

– Hogy basznátok meg! Aztán én takarítsak utánatok, mi? – hangzott a következő sóhaj a telefonból – Bocsi Harry, de lehet az tényleg jobb lenne. Jelenleg éppen széttépnek egy párnát.

– Aranyosak lehetnek – gondolkozott hangosan a göndör.

– Ördögfajzatok – mondta Louis fáradtan.

– Akkor átküldöm a címet, holnap tízkor találkozunk – kezdett Harry búcsúzkodni.

– Rendben. Szép estét, Harry – köszönt el Louis.

– Jó takarítást – mondta kuncogva a göndör, majd kinyomta a hívást és egyből leírta üzenetben a címet a férfinek.

A szobájában állva Harry nem tudott másra gondolni, csak is Louis szeretetteljes, de szigorú hangjára, ahogyan a kutyáival beszélt. Végül a göndör rászánta magát a gyakorlásra, és a nappaliban hagyott gitárért indult.