Lover | Larry Stylinson

twenty-fifth.

Bár Harry és Louis között minden rendben volt a szünet utolsó napjaiban, a róluk szóló cikkezés az interjús tagadás ellenére sem állt le. Minden nap több tucat oldal írt róluk, ami a fiatalt nagyon rosszul érintette. Amikor nem volt mellette Louis, hogy megnyugtassa, folyamatosan félt, hogy mi lesz a következő koncerten, hogy mi van, ha Jeffnek igaza volt, és nem fog senki eljönni meghallgatni őt. Persze Louis állította, hogy ez úgy baromság ahogy van, de Harry már teljesen rástresszelt, és a Shanghai-ba tartó közvetlen járatukon többször is hányt a repülő mosdójában idegességében.

Louis-nak amellett, hogy borzasztó volt végignéznie a fiatal szenvedését, elképesztően dühös is volt a menedzserre, hogy így kelti a pánikot.

Kínába való érkezésükkor már látni lehetett, hogy a helyzet, vagyis a rajongók szeretete cseppet sem lankadt, de ez sem tudta meggyőzni a fiatalt. A fejében már mindenki utálta őt. A reptéren és a hotelbe való érkezésükkor is méternyi távolságot kellett tartaniuk a férfivel, (Jeff szerint a biztonság kedvéért,) és külön szinten kaptak szobákat is, nehogy egymás közelében lehessenek, ami csak még inkább kínozta Harryt belülről.

Mikor végre elcsendesedett a hotel előtt várakozók zaja Harry nem tudta mit csináljon. Hiányzott mellőle a férfi, akivel az elmúlt hónapokban olyan közeli lett a kapcsolatuk, amilyet a fiatal sosem hitt volna.

A szobájában járkált fel-alá, és majd megbolondult a kis helyiségtől. Úgy érezte összenyomják és dobozba zárják a falak. Üvölteni és sírni akart, valahogy kiadni magából az érzelmeit, vagy csak szimplán leinni magát, és végül emellett döntött.

Rendelt a szobájába egy üveg vodkát, a minihűtőből pedig kivett egy sört, hogy addig se kelljen várakoznia.

Az italt gyorsan felhozták, a göndör pedig az ágyára ülve bontotta ki azt, majd pohár nélkül kortyolt belőle pár hatalmasat. Tudta, hogy borzasztóan felelőtlen amit csinál, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem érdekelte. Nem tudta, hogyan fog másnaposan színpadra állni, de ez sem izgatta különösebben. Az egész napos stresszt fel akarta oldani és pihenni akart egy kicsit.

Mivel a nap folyamán többször is hányt, mellé viszont nem evett sokat (sőt, szinte semmit), így az alkohol gyorsan ütött, és Harry pár perc után már érezte is a hatását.

Ivott még az üvegből, majd hátravetette magát az ágyon, és nézte hogyan forog a szoba körülötte. Percekig meg se mozdult, csak azt vette észre, hogy homályosan lát, és mikor megtörölte a szemeit rájött, hogy sír.

Mikor már az üveg harmada benne volt, és egy értelmes gondolata sem maradt, próbálta ülésbe szenvedni magát, amitől persze rátört a hányinger, és bár el akart indulni a fürdőszoba felé, végül a kezét a szája elé tartva hányta el magát. Szinte csak a vodka jött vissza egy kis gyomorsavval, ami a fiatal pólóján kötött ki szinte teljes mértékben, de azért az alatta lévő takaró sem maradt szárazon.

Harry tovább sírva túrt bele a hányásos kezével a hajába, a másikkal pedig az üveg száját tartva kortyolt megint az italba.

Végül ki tudja hogyan, de eljutott a fürdőszobába, ahol beült a kádba, és magára irányította a vizet. A zuhany hideg volt, és egy kissé talán józanító is, mire Harry inkább újabb nagyokat kortyolt az italból. Sírva szenvedett a kádban a világáról sem tudva, amikor megszólalt a zsebében lévő telefon. Nehezen, remegő kezekkel kotorta elő, míg hányt még egyet, amit a víz szinte azonnal lemosott, majd felvette a hívást.

– Szia Göndör, minden oké? – hallotta meg a férfi hangját a kihangosított készülékből, amit a csempére dobott. Erre az egy szeretetteljes kérdésre Harry még inkább összeroppant. Nem tudva magáról üvöltött fel, míg a könnyei tovább áztatták az arcát.