Lover | Larry Stylinson

twenty-first.

Reggel Louis a kanapén ébredt, karjai közt a göndör férfi feküdt nyakig betakarózva az egyik plédbe, ami lefekvéskor még mindkettőjüket takarta, de már csak a fiatalabbon volt.

A férfi nem tudta mennyi lehet az idő, de kint már szinte reggeli világosság volt, így hét óra körülre tippelt. A teraszra vezető üvegajtón kinézve borzasztó időjárás tárult a szemei elé. Az eső úgy ömlött, hogy nem tudott hova folyni, és már állt a víz az udvarban.

Louis megmozdult, de nem azért, hogy felkeljen, csak már teljesen elgémberedett mindene.

– Hm? – nyöszörgött Harry félálomban a mozgolódásra.

– Aludj csak, Göndör – hintett egy puszit a hosszú tincsek közé, és erősebben húzta magához a fiatalt Louis.

– Mi ez a hang? – fordult meg az ölelésben Harry, és lassan nyitotta csak ki a szemeit.

– Szakad az eső – suttogta vissza a férfi – Nem hiszem, hogy haza tudsz menni.

– Ez pozitív, nem? – fúrta az orrát Louis mellkasába, és már aludt volna vissza, amikor egy hatalmasat dörgött – Azt hiszem letehetek az alvásról.

– Csinálok egy teát, addig te pihenj nyugodtan – biztosította a férfi Harryt, és kimászott a göndör és a kanapé háttámlája közül.

– Főzhetek én ebédet? – kérdezte a fiatal, mielőtt Louis eltűnt volna a konyhában.

– Csak ha szeretnél – rendezte le a férfi, majd feltette a vizet forrni.

De így, hogy Louis már nem volt a fiatalabb mellett, ő sem akart tovább henyélni, szóval a takarót maga köré tekerve csoszogott ki a konyhába, hogy a pultnak dőlve várja a reggeli teáját.

– Hogy aludtál? – kérdezte a férfi.

– Nagyon jól, bár eléggé fáj a nyakam – masszírozta fél kézzel a területet.

– Bízd csak rám – fordította meg a göndört, hogy hozzáférjen a nyakához – Kicsit felcsesz az időjárás. Lettek volna terveim mára.

– Sajnálom – nyögte ki Harry, mivel elég nehezen tudott koncentrálni Louis szavaira, míg a férfi a nyakát masszírozta.

Megízesítették a teákat, és mindegy milyen rossz idő volt, kimentek a terasz fedett részére, hogy elfogyasszák azokat. Louis-nak persze nem maradhatott ki a reggeli cigaretta, és végül Harry is kért egy szálat. Az esőfüggönyön át kémlelték a kertet, pedig semmi néznivaló nem volt rajta.

A délelőttjük lustulással telt, mellette pedig próbálták kitalálni, hogy mit egyenek ebédre abból a kevésből, ami a konyhában található.

– Göndör? – szólította meg a fiatalt, aki éppen tésztát főzött a konyhában.

– Igen? – pillantott az idősebbre Harry.

– Nem akarok feszültséget, de szerintem még nem beszéltünk meg mindent tegnap – dőlt neki a pultnak, de nem fonta keresztbe a karjait, mert nem akart nagyobb távolságot teremteni kettejük közé.

– Igazad van, tudom, hogy van még miről beszélnünk – bólintott rá a fiatal – De nem veszünk össze megint, ugye?

– Nem, nem veszünk össze – mosolyodott el halványan Louis, és átkarolta a göndört.

– Jó, akkor beszélhetünk – biccentett határozottan Harry.

– Tisztázni kéne mi van kettőnk között, mert ez már rég több, mint munkakapcsolat – kezdte a férfi, de Harry félbeszakította.