Lover | Larry Stylinson

first.

– Harry, készülj el, fél óra múlva indulunk – kopogott az ajtón Paul, egy biztonságis.

A göndör álmosan kezdte nyitogatni a szemeit, és átkozta magát, amiért tegnap olyan sokáig maradt fent gyakorolni. Tudja hova indulnak ma, találkozója van egy stylist-tal, ugyanis nemsokára indul a turnéja és még semmilyen ruha nincsen meg rá.

Először a fürdőszobába sétált, hogy vegyen egy gyors hideg zuhanyt. Ez már hozzátartozik minden reggeléhez, így legalább sikerül koffein nélkül is felébrednie. A fürdés után fogat mosott, és próbálta rendbe szedni a félhosszú, göndör haját. A fürdőszobából kilépve egyből a beépített szekrényhez sétált, ami szinte akkora, mint a teljes szobája a fiúnak.

A gardróbba lépve előkotort egy bő, szakadt farmernadrágot, és egy testhezálló, macis pólót, aminek rózsaszín szegélyébe első látásra beleszeretett. Magára kapta a ruhákat, és egyszerű kék Adidas cipőt húzott. Végül a fejébe csapott egy baseball sapkát, és az ujjaira húzott pár aranygyűrűt.

A szobából kilépve az ajtaja előtt ott állt Paul, a kedvenc testőre.

– Jó reggelt – köszönt neki Harry, míg megigazította a sapka alatt a haját.

– Bár már nincs reggel – felelte a férfi, mire a göndör elmosolyodott.

– Van még időm reggelizni? – kérdezte a fiatal.

– Persze, még tíz perc mire ideér a kocsi, és Marianne már készített neked ételt – bólintott Paul.

– Szóval megint nem vezethetek? – nézett elkeseredetten Harry az idősebbre – Paul, tudod, hogy mennyire örültem, hogy vehettem magamnak egy kocsit, erre nem engeditek, hogy vezessem – nyavalygott, míg elindultak a lépcsőn lefelé.

Paul persze nincs mindig Harry mellett, de a srác simán elfelejt felkelni, így ilyenkor mindig a férfi ébreszti és kíséri egész nap.

– Harry, ez nem az én döntésem. Beszélj Jeffel erről – vont vállat az idősebb.

– Ó, nagyon jó illatok vannak, Marianne – mondta a fiú, ahogy belépett a hatalmas étkezőbe.

– Köszönöm, Kedves. Jó étvágyat a reggelihez – mondta az idősödő nő mosolyogva, majd hozzátette – Ez a halvány rózsaszín igazán a te színed.

– Köszönöm Marianne – biccentett Harry, majd helyet foglalt az egyik terítéknél, míg vele szembe pedig Paul ült le.

– Jó étvágyat – mondta a férfi, Harry pedig viszonozta, és enni kezdtek.

Marianne a szakács, bár ő sincs mindennap a háznál, hisz, ha Harrynek nem kell sehova mennie, akkor szívesen főzőcskézik magában, és nincs szüksége mások segítségére. A nő most is csak reggelre ugrott be, mert a többi étkezést már nem neki kell intéznie.

A két férfi jóllakottan állt fel az asztaltól. Harry a reggelit egy csésze teával öblítette le, és bevett egy rágót, hogy ne maradjon étel íze a szájának. Paul telefonja csörögni kezdett, így tudták, hogy megérkezett a kocsi. A háromméteres kapun kilépve egy sötétített ablakú fekete autó várta őket. Míg Paul előre, addig Harry hátra ült be, és már meg is indultak a cég székhelye felé.

Az út nem volt több húsz percnél, de így is lassabban haladtak a délelőtti forgalomban. A többemeletes épület mélygarázsába hajtott a sofőr, majd megállt a neki kijelölt helyen. A két férfi kiszállt, míg a sofőr bent maradt az autóban. A lift felé indultak, hogy minél előbb felérjenek a negyedik emeletre, és ne kelljen megvárakoztatni azt a híres-neves stylistot, akiről Harrynek fogalma sem volt, hogy kicsoda. Nem nagyon érdekelte, neki az a lényeg, hogy meglegyenek a ruhák, hogy ki készíti el őket, az már szinte mindegy.