A tulajdonos által elhagyott hibrid csak 48 órán át élhet. Az évszázad leghidegebb éjszakáján Jimin a biztos halálra volt ítélve egy téli erdőben, a túlélés reménye nélkül, amíg Jungkook rá nem talált.
Ebben a könyörtelen világban, ahol a hibridek c...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"De most nem tehetem" - mondta Jungkook, mintha magához beszélne, és becsukta a hátizsákot, elég nagy rést hagyva Jimin számára, hogy szabadon lélegezhessen.
Jimin a hátizsák belsejében ült a sötétben, és hallgatta, ahogy Jungkook gyorsan csomagol, miközben néha szaglászott, és Jimin annyira szerette volna megölelni, dehogy idebent valószínűleg a legrosszabb ötlet lett volna.
Csend lett, majd a hátizsák hirtelen felemelkedett és Jimin megpróbálta beleásni a mancsait a bőrbe, hogy megtapadjon valamin, Jungkook hátán landolt, lassan érezte Jungkook kellemes testmelegét az egyik oldalról.
Jimin lehunyta a szemét és a bőr hátizsákon keresztül Jungkook hátához bújt, remélve, hogy biztonságban maradnak még Namjoon kastélyában is.
-
Ha úgyis vége lesz a világnak, mit számít, gondolta Jungkook, miközben érezte, hogy a hatalmas városfal árnyéka sötétségbe borítja a kabin belsejét. Namjoon küldött nekik egy repülőgépet, és egy automata járművet, így most itt voltak. Csak tizenegy ember a lepusztult főváros előtt ésegy aprócska róka a hátizsákjába rejtve.
"Egy nap kristályhó fog esni, és azon a napon követelitek majd a trónodat vissza" - tért vissza emlékezetéből Jin nyugodt arca.
A sámán szeretett ilyen ostobaságokat mondani, miközben a a tűz körül járkált .
"Olyanok vagyunk, mintha halottak lennénk, és az ég még sosem szarta tele az eget gyémántokkal, most miért is tenné" - emlékezett Jungkook arra, ahogy Jinre kiabált, mielőtt kilépett volna az éjszakába, hogy fogjon egy botot, és addig üssön egy fát, amíg a bot darabokra nem tört.
Sámán Jin valószínűleg az egyetlen téveszmés volt, aki még hitt egy jobb világban, ezért szerette Hoseok tábornokot, mivel Hoseoknak már nem maradt hamis reménye a túlélésre.
"Most látod először a fővárost, fiam, igaz?" Fang, a félig ember félig tigris, aki a jobboldali hadseregszárny kapitánya volt, sárga szemekkel fordult felé.
Jungkook megvonta a vállát, én itt születtem, a főváros a sajátom volt, gondolta keserűen.
"Hadd élvezze a fiú az életet" - kacsintott Hoseok Fangra.
"Jó fiatalnak lenni" - Fang figyelte őt, így Jungkook a tekintetét a kesztyűjére irányította.
A repülő éles csattanással ért földet, elvágva keserű gondolatait. Tábornok Hoseok ugrott fel elsőként.
"Katonák, menjünk tovább, és tegyük büszkévé az uralkodónkat, megtiszteltetés volt már hogy egyáltalán itt lehettek. Lesznek kihívások, ne feledjétek, hogy egy kiváló harcos mindig készen áll megvédeni azt,amiben hisz" - változott Hoseok hangja szuperkomollyá.
