• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Huszonkettedik rész

Az utóbbi két napban Cressida és Edwin szokásává vált, hogy délután együtt tanulnak. Így nem is volt meglepő, hogy a szerdai délutánon a két diák a könyvtárban üldögélve készült a decemberi vizsgákra, több kevesebb sikerrel. Az este felé közeledve egyre több és több diák bukkant fel a helyiségben így lassacskán szinte teljesen megtelt az egész. A griffendéles és a hollóhátas még kora délután a könyvtár hátulja felé talált egy asztalt az ablak mellett, ahol már órák óta a könyvek fölött görnyedve ültek, próbálva minél több mindent megjegyezni, illetve kipótolni a hiányos jegyzetüket.
– Nem is tanulsz – szólt Cressida fel sem nézve a könyvéből.
– Dehogynem! – erősködött Edwin le sem véve a szemét a lányról.
– Engem nézel – pillantott föl a jegyzeteiből komoran mire a fiú elmosolyodott.
– Tanulmányozom az arcodat – vont vállat. – Pontosan megtudom mondani hány halvány szeplőd van – mondta elégedetten.

– Az sajnálatos módon nem lesz kérdés a vizsgán – rázta a fejét a lány belepirulva a gondolatba, hogy Edwin egész idő alatt őt nézte. – Ha már nem tanulsz, kikérdezhetsz. – tolta elé a kártya kupacot, mire a fiú hangosan fújtatni kezdett.
– Cressie még több mint egy hónap van a vizsgákig – nyögte a griffendéles hátra döntve a fejét.
– Úgy érted már csak egy hónap van hátra – javította ki. – Elpazaroltam egy csomó időt felesleges dolgokra. Mostanában egyáltalán nem tanultam és a házikat is elhanyagoltam... Ha nem mentem volna Roxmortsba azzal egy egész napot nyerhettem volna – gondolkozott hangosan mire Edwin szemöldöke az égbe szaladt.
– Úgy érted, hogy megbántad a randinkat? – érdeklődött vissza döntve a fejét, hogy rá lásson a lányra.
– Nem! – kerekedett el a szeme realizálva mit is mondott – Nem, félre érted! Csupán... Kicsit el vagyok havazva, de nem bántam meg a randit – korrigált feszülten.

White komoly tekintettel fürkészte a lány arcát, aki majd szét robbant az idegességtől, amiért valami rosszat mondott. Ám úgy tűnt őt nem igazán hatotta meg a dolog hisz szinte rögtön széles mosolyra görbült a szája, miközben elvette az asztalról a tanuló kártyákat.
– Nyugi csak ugratlak, fontos a tanulás – mondta játékosan, aztán a papírra pillantott – Szóval, sorolj fél három hozzávalót a szerelmi bájitalból.
– Az Amortentia többek között babérlevélből, gyömbérből és rózsaszirmokból áll.
– Pontos mennyiség?
– 2 darab babérlevél, 3 darab rózsaszirom és 1 evőkanál gyömbér.
– Ismertető jele?
– Jellegzetes füstje van. Továbbá mindenkinek olyan illatú, amihez vonzódik, lehet ez citrustól kezdve, a csokoládén át a frissen nyírt fű illatáig.
– Felszerelés?
– Ezüst üst, szifon, jó minőségű szövet, pergamen.
– Sorold fel az összes számunkra fontos üst fajtát!
– Ón, sárgaréz, arany, réz, ezüst.

– Oké... Térjünk át a legendás lényekre. Hol őshonos a thesztrál?
– A brit szigeteken illetve Írországban. Habár mostanság megjelentek Franciaországban és az Ibériai-félszigeten is.
– Miként tartják számon?
– Balszerencse és agresszió jeleiként, mivel csak azok láthatják őket, akik legalább egyszer szembesültek a halállal.
– Egyéb hozzáfűzni való?
– A vérszag vonzza a thesztrálokat, és általában az emberek csúfnak és ijesztőnek találják őket. Ennek egyik oka valószínűleg a pupilla nélküli fehér szemük, illetve a csontos testfelépítésüket is taszítónak tartják.

Edwin elégedetten bólintott majd tovább folytatta a kérdezgetést. Cressida szinte az összes kérdésre tudta a választ, amire meg nem, azt rögtön kikereste a füzetéből illetve könyvéből és bejelölte az oldalakat, hogy később még át tudja majd futni.
– Te aztán mindenféle kérdésre felkészültél – mondta meglepetten Edwin, amint a kártya kupac harmada kikerült a kezéből.
– Így semmi nem érhet váratlanul – vont vállat Cressa elnézve a szőkéről, ahogy a három mardekáros elsétált mellettük.