• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Huszonhatodik rész

Még öt óra elteltével is, a folyosó színes hajú diákokkal volt tele, amiért Cressida rettentő hálás volt, mert így teljesen megfeledkezett az őt érő változásokról. Ő és barátnői vidáman beszélgetve siettek a következő terem felé. Dorcas középen, Pandora a baljába, Cressida pedig a jobbjába karolva sétált.
– Egészen megtetszett ez a sötétkék haj – fogott egy tincset ujjai közé Meadowes. – Lehet befestem ilyenre.
– Jól áll, azt meg kell hagyni – értett egyet Cressa.
– Neked is jól áll a fekete – mondta Dorcas kedvesen, mire barátnője elhúzta a száját.
– Még hozzá kell szoknom – mormolta.

– Egyébként nem lehetne befesteni? – gondolkodott Pandora hangosan.
– Nem tudom mennyire hagyná magát – rázta a fejét. – De mindegy is, próbálok minél kevesebbet gondolni rá.
– Sajnálom Idie.
– Ez van – vont vállat a földre szegezve tekintetét.
Pandora és Dorcas szomorú mosollyal néztek össze majd inkább témát váltottak. Dawsey csendben hallgatta barátnőit, akik éppen a soron következő mágiatörténet óráról beszélgettek. Legalábbis egészen addig így tett, amíg meg nem érezte, ahogy valaki lágyan megfogja a derekát, és óvatosan az egyik folyosón lévő beugróba húzza őt. A lány kissé meglepetten, de mosolyogva nézett fel a szőke fiúra, aki viszonozta a mosolyt.

– Szia!
– Szia.
– Megkérdezhetem, hogy mi az oka annak, hogy nem folytathatom utamat a termem felé? – érdeklődött, egy pillanatra a barátnőire kapva a tekintetét, akik csak integetve magukra hagyták őket.
– Gondoltam megleplek – vont vállat Edwin. – Tegnap úgy sem találkoztunk – tette hozzá mire Cressida lesütötte a szemét. – Amivel nincsen semmi gond – nyugtatta, az ujjai közé fogva egyet a fekete tincsek közül. – Jól áll neked – duruzsolta közelebb hajolva a lány füléhez.
– Gondolod? – kuncogott Cressa ahogy a fiú meleg lehelete csiklandozni kezdte az arcát.
– Igen – bólintott egy apró csókot nyomva a nyakára.

– Edwin! – szólt rá meglepetten, mire a fiú rögtön elhúzódott tőle.
– Mi az? – vizslatta aggódva az arcát.
– A folyosón vagyunk. Itt kisebbek is vannak – korholta barátját.
– És? Már alig vannak itt páran. – nézett el a lány válla felett, mire ő is így tett.
A szünet végéhez közeledve valóban nem tartózkodtak túl sokan a folyosón. Dawsey megrázta a fejét, ahogy visszafordult a fiúhoz.
– Jó de akkor is... – kezdett bele elpirulva.
– Nem adtam neked tegnap ajándékot  – mormogta ismét felé hajolva.

– Nem is kell. Ezt már megbeszéltük – válaszolt komolyan.
– Tudom, hogy mit mondtál, de mégsem hagyhatlak ajándék nélkül. Ez a tizenhetedik születésnapod és úgy érzem sikerült kitalálnom a legjobb születésnapi ajándékot – húzta ki magát büszkén.
– Valóban? – csillant fel a szeme kíváncsian.
– Valóban – bólintott. – Az óráid után feljöhetnél hozzám, hogy oda tudjam adni.
– Rendben, ott leszek – ígérte meg, mire a fiú elmosolyodott.
– Remek! – lelkesedett.– Viszont nem ez az egyetlen ajándékom – somolygott.
– Nem?

– Nem – biztosított közelebb hajolva – Ez az – suttogta a lány szájára tapasztva sajátját.
Dawsey a meglepettségtől lefagyott, de gyorsan kapcsolt és kezét a fiú nyakába tette, hogy közelebb húzza magához. White felbátorodva csúsztatta kezeit a lány derekára miközben elmélyítette a csókot. Cressida szíve hevesen vert az izgalomtól és a félelemtől. Ez élete első csókja és nem akarta elbaltázni. Persze olvasott már ilyesmit könyvekben, meg szemtanúja is volt pár enyelgő diáknak az iskolában, de az mégsem olyan, mint amikor vele történik meg. Fogalma sem volt, mit kéne csinálnia. Nem, hogy közben, de utána.

Fejébe egyre több és több aggodalmas gondolat költözött azzal kapcsolatban, hogy mi lesz azután, hogy elváltak egymástól. Meg kéne köszönnie? De az hülyeség lenne, nem? Ezután, már hivatalosan is járnak? Vagy Edwin majd felteszi a kérdést, hogy legyen a barátnője? De mi van, ha nem mondd semmit? Honnan kéne tudnia hányadán állnak egymással, ha nem mond semmit?
Cressida érezte, ahogy minden egyes porcikája megfeszül a gondolatok hatására, ám úgy tűnt ezt Edwin félre értette, mivel csak még jobban magához szorította a csók közben.

– White meg kell kérjelek rá, hogy máshol folytasd a nyál cserét – szólalt meg egy ismerős hang a lány háta mögül, mire gyorsan eltolva magától a barátját arrébb lépett tőle és hátat fordított neki.
Végül is ez is egyfajta megoldás nem? Így elkerülhetik a kínos egymásra meredést és a további kellemetlenségeket, amiket Cressida tapasztalatlansága szülne. De miért érez hálát Regulus iránt, amiért megzavarta az első csókját? Inkább haragudnia kellene rá, nem pedig örülnie a felbukkanásának.

Ahogy a hollóhátas szembe került a fiúval, látta, ahogy szürke szemei elkerekednek a felismeréstől. A mardekáros döbbenten fürkészte őt, aki pedig érezte, hogy arca lassan pirosodni kezd. Regulus pár pillanatig zavarodottan méregette majd megrázta a fejét és kihúzta magát, hogy ismét a megszokott kinézetét vegye fel.
– Prefektusként neked kéne példát mutatnod a többi diáknak, Dawsey – szólt gúnyosan habár volt valami más is a hangjában amit Cressa nem tudott hová tenni.
– Prefektusként kötelességed mindenbe beleszólni? – nézett Edwin dühösen a vele szemben állóra, aki csak egy unott pillantást vetett felé majd folytatta a lány figyelését.
– Csak abba, ami a szabályzatot sérti – vont vállat Regulus. – Ezért a szabályszegésért levonok tíz pontot a Griffendéltől, és tizenöt pontot a Hollóháttól – jelentette ki pimaszul mosolyogva.

– Na ne viccelj – nevetett fel White erőltetetten. – Figyelj Black, menj inkább az órádra és ne üsd bele az orrodat olyasmibe, amihez semmi közöd nincsen.
– Mint már mondtam – nézett fel rá ridegen – igenis az én dolgom rendet tartani a folyosón.
– Komolyan el kéne hinnem, hogy minden smároló párra rászólsz, akit meglátsz a folyosón? – kérdezte hitetlenül.
– Nem... azokra is rászólok, akik az üres termeket használják arra, hogy egymással töltsék az idejüket tanulás helyett.
– Figyelj Edwin – fogta meg Cressida a fiú időközben ökölbe szorult kezét. – Amúgy sem akarnék elkésni az óráról – mormogta. – Te neked meg úgy is edzésed van. Menj nyugodtan, később találkozunk – mosolygott rá kedvesen mire a fiú felsóhajtott.
– Elkísérlek – ajánlotta fel, mire Cressa nagyot nyelt.

A legrosszabb rémálma vált volna valóra, ha Regulus és Edwin viaskodását és szemmel ölését kellett volna egész úton végig kísérnie. Amúgy is kellemetlenül érezte magát a csóktól és úgy érezte egy kis távolság a fiútól jót tenne neki.
Nem egészen ilyennek képzelte el az első csókját. Sokkal nagyobb felhajtásra számított, ez pedig olyan... semmilyen volt. Az elején fellángoló izgalom azon nyomban el is halt, így egész csók alatt csak feszültséget érzett magában, és még csak nem is a jó fajtát. Nem hitte volna, hogy az első csóktól befeszülne az ember. Soha senki nem mondta azt neki, hogy ilyen megeshet. Biztos volt benne, hogy vele van a baj... lehetséges, hogy túlságosan lefoglalja a tegnapi történés ahhoz, hogy őszintén tudjon örülni annak, hogy a kapcsolata Edwinnel, egy szinttel feljebb lépett?

– Az iskola másik végében van dolgod. Felesleges lenne ekkora kerülőt tenned miattam – szabadkozott visszazökkenve a valóságba.
– Cressie – emelte kezét a lány arcához, majd gyengéden végigsimított hüvelykjével a lány bőrén. – Szívesen teszem – mondta mélyen a szemébe nézve.
Cressida agya egy pillanatra teljesen leállt, majd hirtelen eszébe jutott, hogy Regulus továbbra is jelen van, így megrázta a fejét és hátrébb lépett.
– Tényleg nem szükséges. Majd találkozunk óra után – erősködött.

White felvont szemöldökkel ejtette maga mellé a kezét, le sem véve a tekintetét a hollóhátasról.
– Rendben – bólintott bizalmatlanul, majd gyorsan közelebb hajolt hozzá és adott egy csókot a szájára. – Akkor később... nálam – ígérte, mire Cressa bólintott.
– Ott leszek – biccentett, majd nagy figyelemmel követte a fiú távolodó alakját, amíg elég messze nem ért. – Neked meg minek kell elrontanod mindent? – fordult dühösen Regulus felé, aki falnak dőlve méregette őt.
– Csak a kötelességeimet teljesítem. Ellentétben veled.