• ᴍᴇᴇᴛ ᴍᴇ ɪɴ ᴛʜᴇ ᴘᴀʟᴇ ᴍᴏᴏɴʟɪɢʜᴛ • ʀ.ᴀ.ʙ

Huszadik rész

Cressida bármennyire is próbált, nem bírt aludni. Idegesítette a párnája lapossága, a takaró huzatának zörgése, a szobatársai halk és egyenletes szuszogása. Habár mindennél jobban szerette volna kipihenni magát a borzalmas este után, reggel ötkor feladta a szenvedést és kikászálódott az ágyából. Dawsey a fejébe nyilaló fejfást próbálva kizárni, lassan kiszedte a szekrényéből a melegítő ruháját majd bevonult a fürdőszobába. 

Mindig ezt csinálta, amikor nem tudott aludni. Felvette a kviddics melegítőjét és kiment a pályára. Nem mindig edzett, volt, amikor egyszerűen csak kiment sétálni egyet a pályára, vagy felült a lelátóra és onnan nézte a tájat, de akadt olyan is, amikor a fűben elterülve nézte a borús eget.

Cressa gyorsan magára kapva a ruhákat és a cipőjét, megmosta az arcát, a fogát, végül pedig gyorsan összefogta a haját egy lófarokba, majd elindult kifelé. A fürdőből kilépve megpróbált a lehető leghalkabban kiosonni a szobából, nehogy felébresszen valakit. Szerencséjére a lányok olyan mélyen aludtak, hogy arra sem keltek fel, hogy a hollóhátas útközben belerúgott a szekrény sarkába. A szöszi halkan káromkodva folytatta az útját, pálcáját a farzsebébe süllyesztve.

Csendben kinyitva az ajtót kilépett a szobából, majd kissé fellélegezve, normális léptekkel indult el lefelé a lépcsőn a klubhelység irányába, majd onnan a kijárat felé vette az irányt. A folyosóra kiérve, kissé másnaposan, hunyorogva indult meg a konyha irányába. Dawsey magában Merlinhez fohászkodott, hogy ne botoljon véletlenül sem egy tanárban, ám úgy tűnt szerencséje van, mivel egy árva hangot sem hallott. Így már csak Mrs. Norristól kellett tartania. Igaz Cressida alapból kedvelte a macskákat, de Frics cicáját még ő is nagy ívben kerülte, ha tehette.

A hollóhátas megkönnyebbülve nyitotta ki a konyha ajtaját, majd meglepetten nézte, ahogy a házimanók sürögtek forogtak. Nem gondolta volna, hogy ilyen korán felkelnek csak ezért, hogy nyolcra kész legyenek  a reggelivel.
– Nem láttad Tilly-t? – kérdezte a lány az egyik vele szembe jövő manótól, aki csak egy rosszalló pillantást vetett rá, majd zsörtölődve jelezte, hogy neki nincs ilyenekre ideje.
– Dawsey kisasszony? – hallotta meg az ismerős hangot.
– Tilly – mosolyodott el a manó felé fordulva.
– Mit keres itt a kisasszony ? Talán nem érzi jól magát? – kérdezte az előtte állót vizslatva.
– Nem, ilyenről szó sincs – nyugtatta meg rögtön. – Csupán nem tudtam aludni, és reménykedtem benne, hogy kaphatok valami ételt még a reggeli előtt – mondta halkan a mondat második felét, ezzel elkerülve a többi házimanó hangos felháborodását.

– Tilly hallotta, hogy a Griffendélesek partit tartottak, de ugye Dawsey kisasszony nem ivott? – nézett rá rosszallóan.
– Nem – rázta a fejét a lány, majd a manó arckifejezését meglátva lesütötte a szemét – Talán egy keveset.
– Üljön le, hozok valamit, ami helyre teszi a gyomrát, és még a fejfájását is eltűnteti – fogta meg a lány kezét, majd az egyik kevésbé forgalmas asztalhoz ültette. – Mit szól egy angol muffinhoz, tojással és baconnel?
– Tökéletes – mondta hálásan, mire Tilly bólintott és már el is tűnt.

Cressida csöndesen figyelte, ahogy a manók szorgalmasan készítették a reggelit. Természetesen ezt nem csöndben tették, a konyhát a tálak hangos csörömpölése és egy-egy felbukkanó pletyka töltötte be.
– Ugye itt eszi meg? – kérdezte Tilly ezzel magára vonva a lány figyelmét.
A manó az asztalra lerakva a tálat, érdeklődve nézett rá, a válaszra várva.
– Igen – bólogatott az ételre nézve. – Tilly, megkérhetlek, hogy maradj itt velem, amíg megeszem. Jól jönne egy kis társaság – mosolygott rá keserűen felemelve az evőeszközöket.
– Ha a kisasszony ezt kívánja – vont vállat a manó.

Cressida összevont szemöldökkel várta egy ideig, hogy helyet foglaljon, amikor viszont ez nem történt meg halkan megszólalt:
– Tilly.
– Igen, kiasszony? – érdeklődött kedvesen.
– Egész végig ott fogsz állni? – kérdezte elborzadva.
– Nem egészen értem a kisasszonyt.
– Kérlek ülj le, rossz nézni ahogy ott ácsorogsz – húzta ki neki az egyik széket, mire a manó engedelmesen leült rá.
– Majdnem elfelejtettem – csapott a fejére ijedten, majd a zsebébe nyúlva elővett egy kis üvegcsét. – Ezt igya meg a kisasszony és nyoma sem lesz a macskajajnak. – tolta a kezébe, mire Cressida kérdés nélkül elfogadta, majd lehúzta a folyadékot.