Cselezd ki a szerelmet! • Lamine Yamal ff. [FOLYAMATBAN]

14. fejezet

Ana annyira gyönyörű... - futott át az agyamon, miközben a repülőn aludt mellettem.
Reggel visszamentünk a kórházba, ahol nem voltak túl boldogok, hogy előtte este már nem viselte a merevítőt. Haza érve Ana szülei a reptéren fognak minket várni, hogy a saját orvosunkkal is megnézessék a lányuk sérülését.
A social felületeket görgetve egy újabb cikkbe futottam bele velünk kapcsolatban.

Yamal máris új lánynál keresi a boldogságot?

Cikkeztünk már róla, hogy valószínűleg az ifjú európa bajnok és tiktok sztár kedvese szakítottak, hisz görögországi nyaralására a nővérét vitte magával, de most úgy néz ki egy másik lány áll a háttérben.

A spanyol U19-es női válogatott is európa bajnok lett tegnap este. A döntőt a hollandok ellen játszották, akikkel már az elődöntők során is találkoztak és akkor az északiak 1-0-ra megverték lányainkat, sőt ez a meccs a katalánok számára még tragikusabban ért véget, mert fiatal üdvöskéjük Ana Hernandez - Xavier Hernandez, európa- és világ bajnok labdarúgónk lánya komoly sérülést szenvedett, így a következő szezonra nem is regisztrálta az FC Barcelona.

Viszont a lány, nem csak sérülésével kavart nagy port, hanem azzal is, hogy az online szavazások alapján a torna legszebb játékosának választották.

Úgy néz ki, erre Yamal is felfigyelt, hisz a lányok döntőjét Litvániában ő is végig izgulta, majd a meccs után a pálya szélén ölelte új barátnőjét. Látszólag nagy a szerelem, Ana az este folyamán az instán megosztott közös fotójukkal szűkszavúan, de megerősítette a kapcsolatuk hírét. - ennél a mondatnál halkan felnevettem.

Úgy döntöttem tovább nem vagyok kíváncsi erre a cikkre sem, így bezártam.

A pilóta bemondta, hogy perceken belül landolunk, így letoltam Ana fejéről a fülest és elkezdtem ébresztgetni.
- Ébresztő hercegnőm! - nyomtam egy puszit a szája sarkára.
- Hm? - kezdett el mocorogni, és pislogva kinyitotta a szemét. - Megérkezdtünk? - kérdezte álmosan.
- Lassan - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Te nem aludtál? - nyújtózkodott mellettem.
- Nem nagyon... - karoltam át, hogy közelebb érezzem magamhoz.
- Akkor mit csináltál? - nézett fel rám csillogó szemekkel. - Ugye nem engem néztél alvás közben? Az már a kórházban is para volt...
- Nem - sóhajtottam mosolyogva. - Olvasgattam...
- Te tudsz olvasni? - kezdett el nevetve cukkolni.
- Vicces vagy... - csíptem az oldalába, mire ugrott egyet, de tovább nevetett.
- És mi jót olvastál? - kérdezte, miközben mély levegőket vett, hogy abba tudja hagyni a nevetést.
- Csak pár cikket... A spanyol sajtó velünk van tele...
- Tényleg? - vette a kezébe a telefonját. - Legalább jókat írnak?
Kivettem a telefont a kezéből és visszazártam a képernyőzátat.
- Rólad igen - pusziltam meg és visszaadtam a telefont.
- És rólad?
- Én kapcsolatból kapcsolatba ugrálok és a fejembe szállt a dicsőség, jó dolgomban nem tudom mit csináljak - kuncogtam.
- Pedig azt hittem kapcsolatok tönkretevője leszek... - nevetett halkan ő is.
- Apád köztiszteletnek örvendő labdarúgó, te pedig az U19-es női eb nem hivatalos legszebb lánya vagy... - vigyorogtam rá.
- Mi az, hogy nem hivatalos? - háborgott, de a szája sarkában ott bújkált egy mosoly. - Ezért is járt volna trófea.
- Majd csináltatok neked egyet - öleltem át.
- Hát ez a minimum - puszilt bele a nyakamba, amitől jóleső bizseregés futott végig rajtam.

A pilóta ismét megszólalt a hangos bemondóból, hogy kössük be magunkat, mert megkezdik a leszállást. Nem volt ínyemre, hogy el kell engednem a lányt, de muszáj volt, elhelyezkedtünk a helyünkön és becsatoltuk magunkat.

Leszállást követően összeszedtük a csomagjainkat és kicsekkolás közben már láttuk is Ana családját, ahogy ránk várnak.

𝓐𝓷𝓪

Apa, anya és Dan is vártak ránk, amikor sikerült kijutnunk.
- Sziasztok! - öleltem meg mindenkit esetlenül, mert a bal kezemet felemelni még mindig borzasztóan fájt.
- Jól utaztatok? - kérdezte anya, mikor nyomott egy puszit a homlokomra és elindultunk a kocsi felé.
- Aludtam - ásítottam. - Szóval nekem jól. Akkor most Dr. Sanchezhez megyünk?
- Előbb haza visszük Lamine-t - mondta a kocsinál apa, miközben Dant szedte le a pasim nyakából. - Utána hazadobjuk anyádat és Dant, majd mi ketten elmegyünk a kórházba.
- Rendben - mosolyodtam el.
Anya és apa beültek előre, miután apa bekötötte az öcsémet hátul én pedig bemásztam mellé középre. Miután Lamine is beült mellém és átkarolt el is indultunk.
Az út alatt csendben voltunk, a derekamon pihenő kezét simogattam a bal kezemmel, mert ez nem okozott fájdalmat. Közben néha egy-egy puszit nyomott a hajamra.
Amikor megálltunk a házuk előtt jöttem rá, hogy a romantikus lufim ki lett pukkasztva, hisz vége van a szülők nélküli egy hetünknek.
- Hívj majd, mit mondott a doki - húzott magához egy csókra.
- Mindenképp - nyomtam még egy gyors puszit a szájára. - Te meg pihenj.
- Meg lesz - engedett el. - Köszönöm a fuvart. Sziasztok!
- Szia Lamine! - integetett neki anya és Dan.
- Szervusz fiam! - fogott vele kezet apa.
Arréb csúsztam az ülésen és integettem neki, míg teljesen el nem távolodtunk a háztól.
Anyut és Dant kirakva előre ültem apa mellé.
- Egyébként gratulálok! - mosolyodott el apa vezetés közben.
- Nem az én érdemem - jöttem zavarba.
- Sonia szerint igen - simogatta meg az ölemben lévő kezem.
- Akkor köszönöm - mondtam kelletlenül.
Az út további részét csendben tettük meg.

A procedúra ismerős volt, előbb Dr. Sanchezhez mentünk, majd egy fizioterapeutát kapok majd a kórházban és, ha ő úgy látja rendben vagyok mehetek az edző központba a saját fiziósunkhoz speciális tornára.

A rendelő előtt sokan vártak, de miután oda értünk nem sokkal nyílt az ajtó és apával már mentünk is be.
- Mondanám, hogy jó téged látni Ana, de jobban örültem volna, ha meccs jeggyel lepsz meg és a pályán láthatlak játszani - mondta köszönésképp a doki. - Hogy vagy?
- Jól - mosolyodtam el. - Tíz napig merevítőt hordtam, illetve nem nagyon megy még a balkezem felemelése, de jól vagyok.
- Rendben... Sétálj át a röntgenre, nézzük meg mit csináltak a litván kollégák.
- Rendben - álltam fel a vizsgáló ágyról.
Apuval átsétáltunk, ott mondjuk vártunk picit, addig levettem azt a pár ékszert, amit mindig viseltem, majd a felvételek elkészülte után visszamentem a dokihoz.
A kórteremben leültem a vizsgáló ágyra, míg vártuk a szakvéleményt.
- Mit gondol doki? - kérdezte apa feszülten.
- Ana szépen gyógyul - mosolyodott el. - Holnap jelentkezz a fizioterapeutánál, minden rendben lesz, novemberben már újra játékra kész leszel!
Bíztatott, miközben átadott egy cetlit a holnapi időpontommal.